Évközi 2. vasárnap
Bevezetés
A
mai évközi 2. vasárnap evangéliumában Keresztelő ajkáról halljuk majd e
szavakat: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.”
A bűn mocsarában élő Testvéreim, hiszünk mi még az Úr Jézus bűnbocsátó hatalmában? Van e még egyáltalán valami, amit bűnnek tartunk e világban? És a saját életünkben? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket!
Kirie litánia
Urunk
Jézus, Te vagy a gyengék erősítője. Uram irgalmazz!
Urunk,
Jézus Krisztus, Te vagy az elveszettek megmentője. Krisztus kegyelmezz!
Urunk, Jézus Krisztus, Te vagy a bűnösök üdvözítője. Uram, irgalmazz!
Evangélium után
A
mai ember fülében idegenül hangzik a bibliai kifejezés: „Isten báránya! Aki
elveszi a világ bűneit.” Különösnek találjuk, hogy az Isten Fiát Báránynak
nevezzük. Ennek megértéséhez, helyes értékeléséhez tudnunk kell, hogy az ószövetségi
Izraelben a leölt bárányok jelentették
azt az áldozati ajándékot, amit engesztelésül ajánlottak fel Istennek.
Amikor
tehát Keresztelő Szent János Isten Bárányának nevezi Jézust, ezzel igen
lényeges hitigazságot mond ki. Azt, tudniillik, hogy Jézusnak, és csak neki van
bűnöket eltörlő, poklot záró és mennyországot nyitó hatalma.
Őszintén
bevallom, hogy ez a megszólítás egymással ütköző gondolatokat ébreszt bennem.
Mert miről is van szó?
Ha
magamba nézek, ha képzeletemmel végigfutok életemen, mindig a vádlottak padjára ültet lelkiismeretem. Bennem
is küzdött és küzd ma is egymással a jó és rossz, az erény és a bűn, és nem
mondhatom, hogy bennem mindig a jó győzedelmeskedett és győzedelmeskedik a
rossz fölött. De gondolom, hogy ezzel nemcsak én vagyok így, hanem a beszédemet
olvasó testvérek is, és hasonlókat fogalmaznak meg önmagukkal kapcsolatban.
Igaz ehhez bizonyos alázat és helyes önismeret szükséges.
A
rosszat, a bűnt, és annak szomorú következményeit nemcsak magunkban
tapasztaljuk, hanem sokkalta inkább másokban, sokkalta inkább környezetünkben.
Mennyi
testi-lelki nyomorúság forrása az emberi gonoszság, a bűn növekvő, szennyes
árja, a bűnös szenvedélyek pusztító örvénye! Gondoljunk csak a kegyetlen zsarnokokra,
akik kezéhez milliók, százmilliók vére tapad. Gondoljunk csak azokra a népek
sorsát irányító, a világ és régiók békéjéért felelős vezetőkre, akik hadüzenet
nélküli háborút folytatnak, és addig bombázzák ártatlan emberek településeit,
házait, amíg akarják, vagy amíg fegyverkészleteik raktárai ki nem ürülnek.
Gondoljunk
a szörnyű merényletek kiagyalóira és végre-hajtóira! Gondoljunk a hidegvérű
gyilkosokra, akik gátlás nélkül oltják ki az emberi életeket, akik áldozataikat
élve eltemetik el. Gondoljunk a fehérgalléros bűnözőkre, a tulajdon elleni
bűnökre, a mindennapos lopásokra, rablásokra.
Ma
is a bűn mocsarában fetreng a világ, és semmi jel sem mutat arra, hogy életünk
a kereszt irányába fordulna.
Mindezt
azért említem, mert itt kezdődik sokak nehézsége, amely Keresztelő János szavai
nyomán ellentmondást ébreszt.
Ha
Jézus azért jött a földre, hogy elvegye bűneinket, miért élünk itt és most a bűn egyre növekvő vízözönében? Miért nem
jött el Noé bárkája, mely egy új világot zár magába? Lehet, hogy oktalanságot
mondok, de megkérdezem: miért ontotta vérét akkor Jézus? Ha ez nem volt
elegendő ahhoz, hogy egy bűnmentes világot teremtsen. Vajon a modern erkölcsi
Bábelben nem kell-e kudarcnak minősítenünk Jézus megváltó halálát? Mennyivel
szebb, megváltottabb lenne életünk, ha nem kellene félnünk egyház és nemzetellenes
erők térnyerésétől, újabb egyházüldözéstől. Ha nem kellene félnünk robbantásos
merényletektől fegyveres rablásoktól, lakásunkat feltörő betörőktől, háborútól
és megannyi más erőszakos bűncselekménytől.
Ha
most megkérdeznénk Jézust, vajon mit válaszolna felvetett nehézségeinkre,
kételyeinkre?
Valami
ehhez hasonlót: Egyet-értek veletek abban, hogy sokkal szebb lenne az
emberiség, s nemzetetek élete, ha a bűn sötétsége helyett a jóság, a szeretet
ragyogna kéklő égboltján. Sokkal békésebb lenne életünk, ha nem
ropognának fegyverek, nem robbannának bombák sehol e világban, ha próféták több
ezeréves álma, jövendölése valóra válna, és a gyilkos fegyverekből ekevasat kovácsolnának.
De
a mennyei Atya szabadnak, szabad
akarattal rendelkező lénynek teremtette az embert. Nem akarta, hogy az
ember is ösztönös lény, de azt sem, hogy Marionett bábú legyen. Nem akarta és
nem akarja, hogy az emberek nélkülözzék a jó és rossz, az erény és bűn közötti
választás szabadságát. Azt akarta, hogy a jóért való küzdelem, a rossz feletti
győzelem révén valósítsuk meg az ő akaratát, a testvériség világát itt a földön.
Az
Úr Jézus megváltó halálával a lehetőséget akarta megteremteni ahhoz, hogy
fogyatkozzék a bűn és gyarapodjék a szeretet.
Sokan
nem élnek a Jézus által adott nagyszerű lehetőséggel. Azt gondolják, hogy a
tudományos technikai haladás, a biológiai fejlődés önmagában is elegendő ahhoz,
hogy kiemelkedjünk az erkölcsi mocsárból. Ez egyszerűen nem lehetséges!
Önmegtagadás, akarati erőfeszítés, kegyelmi segítés nélkül nincs igazi erkölcsi
felemelkedés. Amíg az emberek elvetik a szeretet parancsát, s nem hajlandók
eddigi életükön változtatni, nem hajlandók bűnbánatot tartani, addig marad ez a
mai állapot.
Jézus
csak azok számára lesz „Isten Báránya” aki elveszi bűneiket, akik Hozzá
fordulnak őszinte szívvel, őszinte alázattal és őszinte bűnbánattal maguk
kérik, hogy vegye el bűneiket. És ha egyre többen lesznek ilyenek e hazában,
akkor egyre tisztább, szebb és boldogabb lesz saját, s nemzetünk élete is. Ámen
