Az
erőszak nyomában
Döbbenten vesszük tudomásul a közelmúlt
híreit. Kopt keresztények lefejezéseit, kenyai keresztény diákok kivégzéseit,
afrikai és közel-keleti keresztények lefejezéseit, elüldözését. Miért
elevenednek meg előttünk újra az ókori keresztényüldözések képei? A római
arénákban kivégzett, hitük miatt meghalt vértanúk utódait, kortársainkat látjuk
a híradóban.
Mert tudjuk, hogy a keresztény ember
békés természetű, aki szeretne nyugalomban élni, s a családjáért élni, dolgozni.
Már-már úgy érezzük itt Európában, hogy túlzottan is béketűrőek vagyunk. De ha
mi, keresztények láthatóan nem akarunk bántani senkit, akkor miért éppen
ellenünk irányul az a vad gyűlölet, amely újra megmutatkozik a világban? Miért
a védtelen keresztény diákot, a dolgozni vágyó munkást, a fegyvertelen embert
választják áldozatul a gyilkosok? Miért nem avatkozik közbe senki az
érdekükben, miért nem védi őket a világi hatalom, mert megtehetné.
Miért hallgatunk? Miért nem hallatszik a
kiáltásunk? Esetleg nincsenek kommunikációs eszközeink, amelyek segítségével
tiltakozhatnánk az öldöklés ellen? Csak kérdéseink vannak, válaszunk kevés.
Hangtalan siratjuk az áldozatokat.
Napjainkban a keresztényüldözés számos
formáját ismerjük. Vannak, akik „csak" a testet ölik meg, de nagy
pusztítást okozó lélekölő fegyverek is működnek a világban.
A lélekölő írások, filmek, gúnyrajzok
vagy akár játékok hatása talán soha nem volt olyan erős, mint ma. Tudatosan,
gátlástalanul használják ezeket, és nagy pontossággal céloznak velük a
„fegyveresek", mi, keresztények pedig majdnem mindig védtelennek érezzük
magunkat velük szemben.
Ki véd meg minket ettől, vagy mindezt
tűrnünk kell a végtelenségig!? Egyedül Krisztus ad választ nekünk, és úgy
látszik, mai világunkban különösen is aktuálisak a szavai: „Azért mondtam el
ezeket nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek,
de bízzatok, mert legyőztem a világot.
Ámen
F.F.
