24. évközi vasárnap
Bevezetés
A mai, évközi 24. vasárnap evangéliumi szakasza szerint Jézus közvélemény-kutatást
végez saját személyét illetőleg, előrejelzi saját szenvedését, és szól a
kereszthordázásról. Ezek közül a hát ti kinek tartotok engem kérdésére adott válaszunktól függ a másik két jézusi tanítás elfogadása.Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg vétkeinket,
hogy méltóképpen cselekedjük azt, amit Jézus az utolsó Vacsora termében az ő emlékezetére cselekednünk parancsolt, és hogy ebben a szentmisében szeretettel emlékezzünk és könyörögjünk elhunyt Vadas Ferenc testvérünkért.
Kirie Litánia
Urunk! Bocsásd meg a Benned való hitünk gyöngeségeit. Uram, irgalmazz!
Urunk! Bocsásd meg, hogy oly sokszor zúgolódunk keresztjeink miatt.
Krisztus kegyelmezz!
Urunk! Bocsásd meg, hogy nem segítünk társainak a kereszthordozásukban,
holott megtehetnénk. Uram irgalmazz!
Evangélium után
A zsidó nép vezetői látták és tapasztalták
mindazt, amit az Úr Jézus nyilvános működése alatt a saját népe körében
cselekedett. Belátták vele szembeni tehetetlenségüket. Ezért mind megfigyeltetésükkel,
mind kijelentéseikkel éreztették vele azt, hogy közeledik életének az a pillanata, amikor kimondják az ítéletet:
"Méltó a halálra!"
Az Úr Jézus érezte ezt az ellenséges
hangulatot, s ezért Fülöp Cézáreájának környékén járva megkérdezte tanítványaitól:
Kinek tartják őt az emberek? Kíváncsi volt, hogy milyen képet alkottak róla
tanításának és tetteinek mozaikköveiből?
Az emberek rendkívüli egyéniségnek
tartották őt. Keresztelő Szent
János vonásait: igazmondását, vértanúi egyenességét vélték felfedezni Benne.
Mások Illés próféta csodatevő erejét.
Ismét mások egy új, talán minden
eddigi prófétánál nagyobbat láttak benne. Hiszen prófétai jövendölésre utaló
szavak is elhagyták ajkukat. „ Csupa jót tesz, a süketeket hallókká, a némákat
beszélőkké teszi.”
Ez az emberek véleménye. De mi az apostoloké,
akiket kiválasztott, tanított, s nevelt. Erre is kíváncsi volt Jézus. „Hát ti mit mondotok, ki vagyok én?” - kérdezte
Jézus.
És Péter apostol válaszolt, apostoltársai
nevében is: „Te vagy a Messiás!”
Amilyen mértékben fájhatott neki népének
vezetői részéről éreztetett megvetése, ugyanolyan, sőt hatványozottabb
mértékben okozhatott örömet Péter, apostolok nevében is mondott élő hitvallása.
S mert elég erősnek érezte hitüket,
elérkezettnek látta a pillanatot arra, hogy szenvedéséről és haláláról beszéljen,
és az önmegtagadás, a kereszthordozás szükségességéről szóljon nekik, s tovább
formálja és mélyítse hitüket.
Nem kell csodálkoznunk azon, hogy
sehogy sem fért az apostolok fejébe az Úr Jézusnak saját szenvedéséről és
haláláról szóló jövendölése. Bennük is sok volt a választott nép téves, földízű
Messiás fogalmából. Még az apostolok fejében is, Péterében is ott élt ez a
téves hiedelem, mivel azt mondja: „Távol legyen ez Uram Tőled!”. Péter és az
apostolok megingathatatlanul hitték, hogy Jézus a megígért Megváltó! Ezért elképzelhetetlen
volt számukra, hogy a szenvedés legyen az osztályrésze és halálba torkolljon élete.
A mi szemünkben is érthető Péter és az
apostolok tiltakozása Jézus szenvedése és halála ellen. Mi tagadás, minden hívő
számára komoly nehézséget jelent a szenvedéssel és a halállal való szembenézés.
Elevenünkbe vágnak Jézus Krisztus eme szavai: "Ha valaki követni akar,
tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen!"
Nem értjük: miért kell a keresztényeknek,
a krisztuskövetőknek
a kereszthordozást vállalniuk? Miért kell a keresztényeknek az élet siralmas
oldalán állniuk? De egyáltalán ott kell-e állniuk? Hiszen a keresztény vallás
az örömhír vallása!
Az Úr Jézus nem
azt mondta a mai evangéliumban, hogy keressétek az életben a kereszteket ácsoló
siralmas helyzeteket. A keresztényeknek nem kell keresniük, ezeket a helyzeteket,
hiszen teli van az élet keresztekkel, mindennap, egyre súlyosbodókkal, Európát,
s nemzetünket, a fehér színűeket elszínesítő, elkereszténytelenítő invázióval.
Jézus csak azt
akarja mondani, hogy ami vállunkra nehezedik, azt hordozzuk! Mert egyszerűen
nincs kereszt nélküli élet. Jézus azt akarja hangsúlyozni az evangéliumban,
hogy ne veszítsük el fejünket, ha balszerencse ér bennünket, vagy mérhetetlen igazságtalanság éri nemzetünket. Ha keresztet (kvótákat) raknak vállunkra
a kontinenst meghódítókat támogató, kereszténységet megsemmisíteni akaró hatalmak.
Ne essünk kétségbe! Ne kapituláljunk a kereszteket ácsolók előtt! Hanem legyen
erős a hitünk és még erősebb a bizakodásunk a gondviselő mennyei Atyában, aki
mindig velünk van, s aki az Őt szeretőknek mindent a javukra fordít. Higgyük,
hogy a jelenlegi állapotunkat is!
De nemcsak, mint
e nemzet tagjai viselünk kereszteket, hanem mint egyének is, egyéni kereszteket.
Vannak, akik a gyógyíthatatlan betegség keresztjét. Mások a felbomlott házasság
keresztjét. Ismét mások a gyermekeik okozta kereszteket. Mert egész életükön át
gyerekeikért éltek-haltak, és most mégis hálátlanságot, szüleikkel való nem-törődést
kapnak viszonzásul. Lehet-e az ilyen helyzetekkel, keresztekkel megbékélni? Csak
nehezen! Meg lehet birkózni a betegséggel, fel lehet belőle gyógyulni is, el
lehet viselni a sok csalódást, és mindenféle sorscsapást, mert ezekhez a kereszthordozásokhoz
újra és újra erőt ad nékünk, istenszeretőknek, gondviselő Istenünk.
Kereszt titkát,
a szenvedés miértjét csak nehezen értő és elfogadó Testvéreim! Tekintsünk hitünk
szerzőjére, a velünk sorsközösséget vállaló Üdvözítőre! Miként az Ő
keresztvállalása, kereszthalála juttatta az emberiséget az üdvösséghez, Őt
magát pedig a föltámadás dicsőségéhez, úgy bennünket is, a keresztvállalásunk,
kereszthordozásunk juttat nemcsak a mennybe, hanem reményeink szerint már itt a
földön is megbékélt, kiegyensúlyozott szép élethez.
Ámen
F. F.
