Szent
Barnabás
Szent Barnabás nevével nem találkozunk,
amikor Jézus kiválasztja tanítványai közül a tizenkét apostolt, Egyházunk mégis
apostolként tiszteli őt. Személyéről tudnunk érdemes, hogy Ciprusról származó
zsidó ember volt, aki Jeruzsálemben telepedett le. A húsvéti és pünkösdi
események után az elsők között csatlakozott az új közösséghez a Krisztus
halálát és feltámadását tanító apostoli igehirdetés hatására. Egyik
földbirtokát eladta, s annak árát az apostolokra bízta, a közösség javára. Ő
segítette a megtért Pált, hogy megismerje az apostolokat és együtt indultak,
hogy a pogányoknak hirdessék az evangéliumot. Barnabásban valóban érezhető az
apostoli lelküket, a Krisztus ügyéért való buzgóság.
Az egyházi év során az apostolok ünnepei
mindig elgondolkodtatnak minket keresztény küldetésünkről, tanúságtételünkről a
világ felé. Nem magamutogatás ez, hanem annak a felelősségnek a megérzése, hogy
Isten országa általunk, a mi szolgálatunk, a mi közreműködésünk által
növekszik. A Szentlélek adja nekünk a bátorságot és az apostoli lelkületet,
hogy ne féljünk az örömhírt terjeszteni.
Két dolgot, két irányelvet jegyezzünk meg
ezzel kapcsolatban. Az első: nem mi fogjuk megtéríteni az embereket, hanem
Isten. Mi csak az ő munkatársai, szolgái vagyunk. A másik: Akkor fog felébredni
bennünk a vágy, hogy Istenhez vezessük az embereket, ha mi magunk is
rátaláltunk Istenre, mint Üdvösségünk forrására.
