19. évközi vasárnap
Bevezető
A mai, évközi 19. vasárnap
evangéliumában, miként a nagy zenei művekben, úgy Jézus nagy művének, az
Eucharisztiának a létrehozásakor is, immár harmadszor halljuk az alapmotívumot,
mely szerint Ő az Élet Kenyere. Mennyire mélyül el bennünk ennek a tudata?
Kirie Litánia
Jézus
Krisztus, téged elküldött az Atya, hogy gyógyítsd a töredelmes szívűeket. Uram,
irgalmazz!
Jézus
Krisztus, te eljöttél, hogy magadhoz hívd a bűnösöket. Krisztus kegyelmezz!
Jézus Krisztus, te az Atya jobbján ülsz, hogy közbenjárj értünk. Uram irgalmazz!
Evangélium után
A mai vasárnap evangéliumában arról értesülünk, hogy Jézusnak az
Eucharisztia alapítását előkészítő merész szavai, saját testének kenyeréről,
kevés megértésre találtak hallgatóságánál. Szinte úgy tűnik, mintha Jézus elbeszélne
hallgatói feje fölött és lemondana a megértés igényéről.
Az evangélista által közölt
jézusi mondatok számunkra is gondot jelentenek. Pedig mi már túl vagyunk az
Utolsó Vacsora nagy eseményén, az Eucharisztia alapításán. És minden
szentmisében halljuk, hogy mi Jézus teste, az oltárra helyezett kenyér, és azt
is tudjuk tapasztalatból, hogy mit jelent Jézus testét enni, táplálkozni szent
testével, azaz szentáldozáshoz járulni.
Az evangélista a vitát úgy
írja le, mint utolsó vacsora előtti eseményt. Igaz, hogy csak jóval, körülbelül
70 évvel később a tanúk emlékezetében elevenen élő esemény után. És ebben már
tükröződhet, nemcsak a Jézus korabeli zsidók, hanem az első keresztények
körében az Eucharisztiával kapcsolatban felmerülő kérdések is
Ki tagadhatná, hogy valami
hasonlót napjainkban is tapasztal-hatunk. A mai embernél is kevés megértésre
találnak Jézus imént hallott szavai. Sok ember számára érthetetlen és
érdektelen az evangélium üzenete. Vajon mi ennek a szomorú jelenségnek a
magyarázata?
Az Úr Jézus erre is megadja
a választ: „Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki engem küldött, nem vonzza…”
Ez a kijelentés könnyen újabb
kételyt támaszthat bennünk, Isten igazságosságát illetően. Miért van az, hogy
egyeseket vonz, másokat nem, egyeseket kiválaszt, magához ölel a hit és
szeretet karjaival, másokat meg kiejt a kezéből.
Balgaság lenne belebocsátkozni
a kiválasztás, az előrerendelés, a praedestinatio keresztényeket megosztó
titkának, a determináció kontradikciós fejtegetésébe, a minek az embernek
küzdenie, úgy is az történik, amit az Isten akar, helytelen, emberi akaratot
bénító gondolkodásába. Nem emberi okoskodás terméke, hanem kinyilatkoztatott
igazság, hogy Isten minden ember üdvösségét akarja.
Miként a mesterséges égi testek
sem szakadhatnak ki a központi égitest vonzásköréből, úgy az emberek sem az Úr
Isten vonzásköréből. Hanem attól távolodva, annak vonzása egyre gyengébben hat rájuk,
és egy másiké pedig, amelyhez közeledik egyre erősebben. Gondoljunk csak az ember
40 évvel ezelőtti első Holdra szállására. A távolodás és közeledés folyamatához
igen komoly emberi erőfeszítésekre volt szükség.
Sok olyan dolog történhet az
ember életében, ami egyre jobban távolítja őt Istentől, s legyengíti az isteni
vonzást, aminek következtében az ember, súlyos károkat szenvedhet, s tragikus
állapotba juthat.
A Mennyei Atyától való távolodással
szinte egyidőben történik egy más Valakihez való közeledés, ami végzetessé
válhat az ember számára.
Tudjuk, hogy ha valaki legyengíti
lelkében Isten vonzó hatását, s bezárkózik a hittagadás konok állapotába, azzal
szemben az Úr Isten nem alkalmaz szabadságát semmibe vevő erőszakot. Aki azonban
nem zárkózik el, annak ezer és ezer lehetősége nyílik Isten vonzásának,
szeretetének megtapasztalására.
Maga a nagy természet is Isten
- írta könyvhöz hasonlít, amely azt mondja a nemhívőnek: Nyisd ki szemedet és
láss! És aki nyitott szemmel jár e világban és lát, annak nem nehéz hinni és
szeretni Istent. Kevesebb erő kell ehhez, mint az evés-iváshoz, a járáshoz vagy
lélegzéshez. De, ha valaki elfordul az igazságtól, s akaratát megbénítják a
szenvedélyek, főleg a kevélység és gőg, annak az állapotán nincs mit csodálkoznunk.
Az isteni vonzásokat ugyanis
a legrafináltabb módszerekkel igyekeznek hatástalanítani, a tudat és közvélemény-formáló
médiumok is, amelyekből – kevés kivételtől eltekintve – csak szellemi
nívótlanság, erkölcstelenség és egyházellenesség árad az ember felé. Reméljük,
közeleg már ennek is a vége.
Visszatérve az evangéliumi jelenethez.
Miért ez az éles vita a zsinagógai zsidók és a zsidó Jézus között? Nem kell
megbotránkoznunk azon, ha azt mondom, hogy a Jézussal vitatkozók magatartása
érthető és menthető.
A vita középpontján Jézus személye áll: Földi, vagy
mennyei természetű ember-e Jézus? A hallgatóság csak a földi apjáról beszél, Jézus
válaszul mindig a Mennyei Atyjáról. A vitatkozó hallgatóság nem képes
összhangba hozni Jézus mennyei eredetét
emberi mivoltával. Századok múltak el, míg a kialakult keresztény dogmatika
megfogalmazta kettős természetét, filozófiai fogalmak nélkül, azt, hogy Jézus Istenember
volt, azaz, Isten is, ember is.
Egy másik kérdés: Jézus „élő
kenyérnek” mondja magát. De, mint már említettem, ezt sem érthette hallgatósága.
A keresztény közösség is csak az Oltáriszentség alapítása után, s teljes
tartalmában csak akkor értette meg, amikor már élték az eucharisztikus gyakorlatot.
Azt is jó tudnunk, hogy amikor
Jézus azt mondja, hogy ő az élet kenyere, ez nem csak az Oltáriszentséget
jelenti, hanem azt is, hogy Jézus egész életünkben velünk van, s mint a mindennapi
kenyér életünk kísérője.
Jézus szentségi jelenléte és
tanítása egyaránt éltet és erősít bennünket földi vándorlásunk küzdelmeiben.
Amen
