2016. június 3., péntek

Jézus Szent Szíve ünnep

Jézus Szíve ünnepe

„Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.” Mondja a Szentírás
Ezt a mondatot ma, Jézus Szentséges Szíve ünnepén különösen meg kell fontolnunk. Isten a szívet nézi.
Természetesen, midőn az emberi szívről beszélünk, nem a fizikai szívre gondolunk, hanem arra a szeretetre, amelyet a közvélemény az ember szívébe helyez.
Ilyen értelemben a szív az ember egyéniségének legértékesebb része, minden nagy vállalkozás kiindulópontja. Sajnos, nemegyszer az is megtörténik, hogy a szív a szeretet helyett más erőkkel telítődik. Erre céloz az Úr Jézus, midőn kijelenti: „a szívből ered minden rossz gondolat”.
Azért kell Jézus tanítványainak kiüresíteni a szívüket, hogy megtelhessen Isten igaz szeretetével. Jézus szíve így lesz a mi mintaképünk. A Szentlélek azért alkotta meg és állította elénk, hogy szerinte alakíthassuk szívünket.
Ha azt akarjuk, hogy lelki életünk egészségesen fejlődjék, akkor az értelem művelése mellett a szív kiműveléséről sem szabad megfeledkeznünk.
Lehet valaki lángész, kiváló tudós, ugyanakkor szánalmas törpe, ha szívéből hiányzik a szeretet. A legtöbbet azok az emberek ártottak felebarátjaiknak, akikben a zseniális értelem nem párosult irgalommal és szeretettel. Mily sokat tudnának erről vallani a csatatereken elvérzett milliók, a lerombolt városok, a letarolt mezők, ahol irgalmatlan zsarnokok járták szíveket tipró diadalútjukat.
Mindez pedig nemcsak a régmúlt emléke, hanem a barbár újkorban is megtörtént. Sőt megtörténik napjainkban is.
Nem véletlen, hogy korunk nagy gondolkodói egyre jobban sürgetik a szív kiművelését. A híres fizikus, Albert Einstein mondotta: „Napjaink legnagyobb problémája nem az energia, hanem az emberi szív. Az emberiség sorsa attól függ, hogy a szeretet vagy a gyűlölet költözik-e szívébe”.
Ezt az igazságot hirdette és hirdeti Jézus, az emberi nem Megváltója, a szelíd és alázatos szívű Jézus, akinek szerető szívét, végtelen irgalmát és szeretetét kiemelt ünneppel ünnepeljük.
Kérjük: „Szelíd és alázatos szívű Jézus! Alakítsd a mi szívünket is, a Te szent Szíved szerint.

Ámen.