Nagyböjt 4. vasárnapja 2022

 Nagyböjt 4. vasárnapja 2022 

Bevezetés

A Biblia, de bátran állíthatjuk, hogy a világirodalom egyik legremekebb története a tékozló fiúról szóló elbeszélés.

Annak ellenére, hogy a Szent Lukács által följegyzett példabeszédet ezen a címen szoktuk emlegetni, ha figyelmesebben hallgatjuk és átelmélkedjük a jézusi példabeszédet, nyugodtan megváltoztathatjuk a megszokott címet, és mondhatjuk azt, hogy nem a tékozló fiú, hanem az irgalmas Atya története.  Mind a tékozló fiú, mind az irgalmas Atya története őszinte lelkiismeret vizsgálatra késztet bennünket. 

Kirié litánia

Jézus Krisztus, téged elküldött az Atya, hogy gyógyítsd a töredelmes szívűeket. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, te eljöttél, hogy magadhoz hívd a bűnösöket. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, te az Atya jobbján ülsz, hogy közbenjárj értünk. Uram irgalmazz! 

Evangélium után.

Az evangéliumi szakasznak van egy titkos vonzó ereje, amitől akkor sem tudunk szabadulni, ha már sokszor hallottuk. Ez a vonzóerő a történet főszereplőjéből árad. Az Atya magatartása, eltér az általános, a megszokott emberi gyakorlattól.

Nem kell különösebb képzelő-erő annak kitalálására, hogy egy megsértett apa miként válaszolhat gyermeke lázadására. Könnyen elképzelhető, hogy a tékozló útjáról hazatérő fiút haragos arccal, szemrehányó tekintettel, szidalmazó szavakkal fogadja.

Az apa azonban nem korholta meg fiát, a visszafogadásához nem szabott neki szigorú feltételeket.

Már csak azért sem, mert a példabeszédben szereplő atya az Istent, az ő emberek iránti magatartását akarja szemléltetni.

Miként oly sok esetben, most is megmutatkozik máslétűsége és ennek megfelelő cselekvésmódja.

Lehetőséget kínál, hogy megbocsátó szeretetébe kapaszkodva kiemelkedjünk a bűnből, és új életet kezdjünk. S történik mindez azért, mert Istenünket teremtményei irányában nem az igazságosság elve, hanem az irgalmasság „irányítja”.

 

A tékozló fiú mielőtt elkezdte volna mondani szépen megszerkesztett „egész úton hazafelé” ismételgetett mondatát, bűnvallomását, atyja már messziről meglátta, s az öregember sietségével öleli, csókolja, köntössel, saruval, gyűrűvel öltözteti. Ezt látva, mondhatjuk, hogy „az atya nagyobb tékozló, mint a fia”. A visszafogadás, az irgalom gyakorlásában nem ismer felső határt. Pazar gazdagsággal tékozolja irgalmát, atyai jóságát hazatérő fia iránt.

 

Az élet rendjéhez tartozik, hogy a fölnövekvő gyermekek „leválnak” szüleikről és önálló életet kezdenek. Így van ez rendjén, de az már elszomorító, ha ennek a leválásnak megvalósulása annak a szeretetnek, annak a házirendnek fölrúgásával történik, ami életünket hívatott védelmezni.

Igaz ugyan, hogy egyetlen gyermek sem tud ugyanúgy hinni, mint szülei, de az igenis lehetséges, hogy ugyanabban higgyen.

A mi nemzedékünk, a változások fölgyorsulásának korszakában hatványozottan átélte a nemzedékek közötti hasadék széledését.

A gyermekek elvetik a szülők által képviselt hitet, erkölcsi elveket, elhagyják azt az Egyházat, amely nem halad a korral.

A példabeszéd szerint ez az út a disznók közé vezet. A szeretettörvény megtagadása nyomán életünk emberalatti szintre süllyed.

Egyesek ma már nem is annyira a tudomány, hanem a szélsőséges ideológiájuk, az Istent és embert nem ismerő, soha nem látott jólétet ígérő liberalizmus nevében lázadoznak.

Csak el kell hagyni az atyai házat, az Egyházat, a keresztény és nemzeti értékeket, hagyományokat, sziszegik a régi és új kígyók. Ezek a hamis jelszavak hamar lelepleződnek és ezt bizonyítja világszerte az, a szegénységi küszöb alatt élők milliárdjai, s az az ifjúság, amelynek nincs lelki hazája. Isten atyai háza nélkül otthontalan az ember és a moslékoktól előbb-utóbb megundorodik.

 

Az irgalmas Atya történetéből megtanulhatjuk, egyének és közösségek, hogy miként szabadulhatunk meg bűneinktől.

Fel kell ismernünk a valóságot láttató alázat fényében, hogy helytelen, Istentől távolodó, rossz úton járunk, és mert lehet, vissza kell fordulnunk. Meg kell tennünk azt a határtalanul bátor fordulatot, amit megtett a tékozló fiú.

Ez sokszor azért is nehéz, mert az értelem belátása, az értelem megtérése nem elegendő ehhez az Isten felé forduláshoz, a visszaforduláshoz. Meg kell változtatnunk érzelmeinket, és mozgósítanunk kell akaratunkat is. Csak így győzhet bennünk a hazahívó atyai szeretet.

A példabeszéd megemlíti az idősebb fiú féltékeny, öccsét megvető magatartását. Úgy gondolta, hogy ő, a hűséges, a törvénytisztelő, a jó erkölcsű, az engedelmes, háttérbe szorul. Hazatérő öccse botrányos viselkedése ellenére is, az első helyet foglalja el atyja szívében. Szemrehányóan fordul apjához, igazságtalannak minősíti magatartását.

Ha a szülő és gyermeke, ha Isten és az ember viszonyát az igazságosság elve szabályozná, akkor talán igazat adhatnánk neki. Ám a jó atya –és elsősorban az Isten – eltékozolhatatlan szeretettel fordul gyermekei felé.

Kapuja nyitva, a szíve még inkább. Milyen jó ezt tudnunk, és ami még ennél is fontosabb: Ebben nékünk is utánoznunk kell Urunkat! Hazatérő testvéreink iránt.

Ámen.

Nagyböjt 3. vasárnap 2022.

 Nagyböjt 3. vasárnap 2022.

Bevezető

A mai, nagyböjt 3. vasárnapjának evangéliumában arról a jézusi tanításról hallunk majd, melyet két tragikus eseményhez, Pilátus kegyetlen vérengzéséhez, és a Silóéban 18 embert maga alá temető torony összedőléséhez, fűzött. Az események felett napirendre térni nem tudó tömeg lelkében lappangó ama kérdésre, hogy mindez azért történhetett velük, mert bűnösebbek voltak, mint az életben maradottak. Jézus válasza az, hogy nem, de hasonló velük, s velünk is megtörténhet, ha nem törekszünk állandóan jobbá lenni, hitelesebb keresztény életet élni.

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, milyen bennünk ez a törekvés? 

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy a természeti katasztrófák: földrengések, árvizek, háborúk alkalmával nem gondolunk arra, hogy mi is lehettünk volna azáldozatok. Uram, irgalmazz!

Urunk! Hogy ha az áldozatok nem voltak bűnösebbek, mint mi, töröld el a mi bűnösségünket. Krisztus kegyelmezz!

Urunk! Hogy el ne vesszünk, bocsásd meg nékünk a megtérés halogatását. Uram irgalmazz! 

Evangélium után

A mai evangéliumi szakaszban két, tömeget tartósan foglalkoztató Jézus korabeli történettel kapcsolatos jézusi tanítást hallottunk.

Az egyik szörnyű esemény, amire Jézus hivatkozott, az volt, hogy Pilátus, a római helytartó, a húsvéti ünnepekre Jeruzsálembe zarándokolt galileaiak között vérfürdőt rendezett, és vérüket az áldozati állatok vérébe kevertette.

A másik pedig az, amikor Silóéban a torony összedőlt, és maga alá temetett tizennyolc embert. Ezzel kapcsolatban teszi fel Jézus a kérdést: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, hogy így jártak?”

Mint mi, akik időközönként el elelmélkedünk azon, hogy miért történnek természeti katasztrófák, háborúk? És miért ott: És miért velük? Mit akart ezzel a Jóisten? Mire akart figyelmeztetni? Miért büntette pont őket az Úristen?

Sajnos az ilyen történéseket, mindig kapcsolatba hozzuk az Úristennel. Az Ószövetségből öröklött felfogás szerint még ma is, Isten büntetésének tekintjük. E felfogás szerint ezek az emberek azért haltak meg, azért büntette meg az Úristen, mert bűnösebbek voltak, mint az életben maradottak. Pedig valójában nem voltak bűnösebbek. Az Úr Jézus az említett két eseménnyel kapcsolatban határozottan ki is mondja, hogy nem voltak bűnösebbek!

Ennek ellenére, ez a felfogás sajnos még ma is él a közfelfogásban. Főleg az idősebb nemzedék körében, amikor valakit valami sorscsapás ért, kárörvendezve mondják: „megverte az Isten”.

Megvallom én gyerekkoromtól kezdve, nem tudtam összeegyeztetni a teremtményeit betegségekkel, szenvedésekkel, kínokkal büntető Istent a végtelen irgalmú Istennel.

Jézus gyökerében helytelennek mondja azt a felfogást, amely szerint Isten „megverné” valamiért teremtményeit.

A lényeg azonban nem is ez a mai evangéliumban, hanem az, amit ennek kapcsán kétszer is kijelent az Úr Jézus: „Ha nem tartotok bűnbánatot (helyesebb fordításban: ha nem tértek meg), akkor épp úgy elvesztek ti is mindnyájan!”

Úgy érzem, a legtöbb hívőnek, a megtérés szó kapcsán az jut eszébe, hogy egy hitetlen, istentagadó felnőtt emberből istenhívő lesz.

Arra pedig nem is gondol sok hívő, hogy a megtérésre való buzdítás a hívő embernek is szól. Habár nyilvánvaló, hogy a hívő nem egy megátalkodott, elvetemült istentelen bűnös. Ezek közé való besorolása ellen joggal tiltakozik is.

De emlékezzünk csak! Az Úr Jézus a hívő zsidóknak mondta nyilvános működésének kezdetén: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Vagy pedig a ma hallott mondatra: „Ha nem tértek meg, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan!” Szintén a hívő zsidóknak mondta.

Ma nekünk, hívő keresztényeknek. Mondja: „Térjetek meg!” De miért? Hát én nem vagyok hitetlen, erkölcstelen sem! Azért, mert szeretem népemet, és e néphez tartozónak vallom magam én.

Hát akkor miben álljon a megtérésem? A metanoián? A megváltozásom? Amit a szó eredetileg jelent.

Folytonos jó irányban történő, békés változást. Szünet nélküli fejlődést, tökéletesedést. Mert ha nem is vagyok elmarasztalást, elitélést érdemlő bűnös, azért szent sem vagyok. Hány gyónó mondja, nincs bennem elég szeretet. De kiben van elég, kiben nem lehetne még több? Hányan mondják, nem vagyok hibátlan, s elég jó. De ki az, aki hibátlan, s elég jó, s nem lehetne még jobb?

Gyerekkoromban hallottam e buzdítást: Aki jó, legyen még jobb! Aki szent, az legyen még szentebb!

Ez a buzdítás állandóan szemünk előtt kell, hogy lebegjen, és arra kell, hogy késztessen: legyünk hát nap, mint nap jobbak, s szentebbek!

Legyünk gyümölcsöt termő fügefák, nehogy a terméketlen fügefa sorsa legyen az osztályrészünk.

Tartsunk hát, imént említett értelemben, bűnbánatot, nehogy elvesszünk mi is, s elvesszen nemzetünk is.

Ámen.

Nagyböjt 1. vasárnapja 2022

 Nagyböjt 1. vasárnapja 2022 

Bevezetés

Nagyböjt első vasárnapján minden esztendőben Jézus megkísértésének történetét olvassuk, azért, hogy megerősödjünk a nagy Kísértővel szemben vívott mindennapos küzdelmeinkben, és ebből a küzdelemből – Jézusnak a kísértővel szemben tanúsított magatartását szem előtt tartva – számunkra győzelem, hiteles krisztusi élet fakadjon.

Kirié litánia

Jézus Krisztus, téged elküldött az Atya, hogy gyógyítsd a töredelmes szívűeket. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, te eljöttél, hogy magadhoz hívd a bűnösöket. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, te az Atya jobbján ülsz, hogy közbenjárj értünk. Uram irgalmazz!

Evangélium után

A mai evangéliumi szakasz elbeszélése szerint a Gonosz Lélek megkísérti Jézust, és el akarja téríteni a küldetése teljesítésétől. Meg akarja hiúsítani a Mennyei Atya akaratának a teljesítését, az emberi nem megváltását.

Kritikával fordul Jézus felé. Ha ő a Messiás, miért nem javítja meg nyomorúságos helyzetünket, a köves sivatagból miért nem csinál búzaföldeket? Jézus elutasítja: „Írva van. Nemcsak kenyérrel él az ember” (hanem Istennek minden igéjével). Jézus szavai azt jelzik, hogy az ő küldetése nem gazdasági, de még csak nem is szociális. Ő azért jött, hogy megnyissa az ember Istenhez vezető útját.

Egyébként is nem kövekből lett kenyereket kell az embereknek adni. Kövekből sohasem lesznek kenyerek. De abból, amit emberi munkával a föld terem igen is, és egyre tökéletesebb technikával, ha nem korlátoznák a termelést, nem írnák elő a termelési kvótákat egyre több, minden bizonnyal legalább annyi, hogy minden éhező embernek lehetne adni kenyeret, s nem kellene százmillióknak éhezniük, és ezreknek éhhalált halni naponként.

Sokan nemcsak TV képernyőről, hanem személyes tapasztalatból is tudjuk, hogy más fölrészeken mily óriási mértékű a szegénység, a nélkülözés és éhezés. Háború van atombombával fenyegetnek, és van ahol az emberek eszik egymást mint kannibálok.

Népek és népcsoportok élnek még ma is száz évekkel ezelőtti állapotban, kultúra és civilizáció nélkül.

Hogy megszűnjék a világméretű nyomor, hogy ne éhezzenek az emberek, ahhoz arra lenne szükség, hogy valóra váljék a messiási korra vonatkozó Izaiás-féle jövendölés, és a népek kardokból ekevasakat kovácsoljanak. S a népek vezetői ne a fegyverekre, hatalmas hadsereg fenntartására fordítsanak naponként dollármilliókat, hanem a nyomorban élő, és éhező népek megsegítésére, kenyérkereső munkahelyek teremtésére, az írni, olvasni nem tudó népek kulturált és civilizált népek testvéri nagy közösségébe történő bekapcsolására. Százszor és százszor elmondtuk már, és elmondjuk ezt mindaddig, míg meg nem hallják ezt azok, akik tehetnének és tesznek is ezért valamit.

Nagyböjtben, nálunk nagyobb jólétben élő hívő keresztények, napi élelmezési kiadásaikat jelentős mértékben csökkentik, s az így megmaradt pénzt karitatív intézményeknek adják át, hogy ezek odajuttassák, ahol erre a legnagyobb szükség van.

Hála Istennek ma már nálunk is működnek karitatív intézmények. És egyre több. Katolikus is! Módunkban van, habár nem élünk vajmi jó jólétben, mégis adhatunk a böjtöléssel megtakarított forintokból e karitatív intézményeknek.

A nagyböjt folyamán gyakorta halljuk a préfáció szavait: Urunk! Te azt kívánod, hogy önmegtagadással hódoljunk neked és éhező embertársainkon segítve, és követve téged, járjuk a könyörülő jóság útját. Járjuk hát a könyörülő jóság útját.

A második kísértés arra akarja Jézust biztatni, hogy alapítson egy hatalmas földi országot. Evangélium szavaival: „A sátán egy szempillantás alatt felvonultatta a szeme előtt a földkerekség minden országát, és azt mondta: Minden hatalmat és dicsőséget neked adok, ha leborulva imádsz engem.” Jézus ezt is elutasítja: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Jézus nem akar a pénz szolgálatába állni, hogy annak segítségével a maga uralma alá kényszerítse a világ valamennyi országát. Nem akar működésével politikai területre lépni. Ő Isten szolgálatában van, az ő akaratát teljesíti.

Nem így e világ, a globa-lizáció hatalmasai. Ők figyelmen kívül hagyják az Írás eme mondását: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Ők bizony leborulva imádják a földkerekség országai feletti emberellenes hatalmat gyakorló nagy Kísértőt.

A harmadik kísértés arra biz-tatja Jézust, hogy egy látványos, csodás tettel mutassa meg hatalmát az egész nép előtt. Jézus ezt a kísérletet is elhárítja: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!”

Ma is sokan vannak, különösen is a hívők között, akik azt kérdezik: Miért nem mutatja meg az Úr csodatevő hatalmát, miért nem pusztítja el, miért nem semmisíti meg ellenségeit, a gonoszokat? Azért mert Jézus nem így akarja megmutatni isteni hatalmát, hanem végtelen irgalmával.

Azt is észre kell vennünk, hogy Jézus a Sátánnal való küzdelemben a Szentírás szavaival győzedelmeskedik a kísértőn.

Ez a lehetőség számunkra is adott, ha mi is arra törekszünk, hogy Isten igéjéből, a Szentírás tanítása szerint éljünk. Ekkor mi is meg tudjuk magunkat védeni a Sátán mindenféle kísértésével szemben.

Jézus példáját követve, mondjunk nemet mindenkor, a bennünket az üdvösség felé vezető útról letéríteni akaró Nagy Kísértőnek, és a hamvazkodáskor mondott szavakat magunkévá téve tartsunk bűnbánatot és higgyünk az evangéliumnak!

Ámen.

7. évközi vasárnap. A 2022.

 7. évközi vasárnap. A 2022. 

Bevezetés

Az Úr Jézus a mai évközi 7 vasárnap evangéliumi szakaszában csupa olyasmit követel követőitől, amelyek ellentétesek természetünkkel. Az Úr Jézus sarkosan fogalmaz, szándékosan élezi ki a dolgot, hogy meghökkentsen, s felrázzon bennünket, hogy megértesse velünk az új törvény szellemét, a felebaráti szeretet parancsát, amely a réginek tökéletesítése és kiterjesztése az ellenségre is. Felráz-e, meghökkent-e bennünket az ellenségre is kiterjedő szeretetparancs? 

Kirie litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg nekünk, hogy nem teszünk jót ellenségeinkkel. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem imádkozunk azokért, akik bennünket, gyűlölnek és üldöznek. Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy oly sokszor fordulunk el szívtelenül a rászorulóktól. Uram irgalmazz! 

Evangélium után

„Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet: Én pedig azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jók azokkal, akik gyűlölnek és gyaláznak benneteket és imádkozzatok üldözőitekért!”

E szavak hallatán azt mondjuk, hogy ez lehetetlen: Ilyenre képtelenek vagyunk! Ez lehetetlen parancs! Aki gyűlöl engem, aki életemre tör így vagy úgy, ma vagy holnap, azt én szeressem, azzal én tegyek jót?! Azért én imádkozzam?!

Lehetetlen!

Hát a keresztény ember egy pipogya tedd ide, tedd oda tehetetlen bábu, akit ide-oda lehet lökni, taszítani, akinek a lábára vagy a nyakára szabad tiporni, de neki még jajgatni, vagy felszisszenteni sem szabad?!

Ez teljesen lehetetlen!

Nem erről van szó! Ha valaki ismerte és gyakorolta is a krisztusi szeretet parancsát, akkor a szeretet himnuszának megfogalmazója, Szent Pál igencsak ismerte és gyakorolta. De, amikor a zsidók Jeruzsálemben lefogták és a római helytartóhoz hurcolták, nem hagyta annyiban a dolgot, hanem, mint római állampolgár a császárhoz fellebbezett, és helytartó teljesítette is kérését.

Nekünk is hasonlóan kell cselekednünk, mert nem öntheti el a bűn áradata e világot. Minden törvénysértés ellen van és kell is hogy legyen jogorvoslás. Még a folytonosan diszkriminációt, jogsérelmet szenvedő keresztények számára is biztosított kell, hogy legyen a globalizálódó, szabadelvű, elnemzetietlenedő és kereszténytelenedő világban is! És kell is, hogy éljenek is vele, a keresztények is! Akármilyen lármát is csapnak ezért az ismert erők!

Miről van tehát szó akkor az ellenségszeretetben? Arról, hogy a keresztény ember nem gyűlölhet senkit, még az ellenséget sem! Nem lehet olyanná, mint ők. S nem teheti ellenségeivel és gyűlölőivel azt, amit ők tettek, vagy tesznek vele. Őt nem vezetheti a fogat fogért, szemet szemért szelleme.

A probléma feloldását ebben a jézusi mondásban látom. ”Az Isten felkelti napját a jókra és gonoszokra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.” Emberekkel szembeni kötelességeink teljesítésekor nem nézhetjük azt, hogy hívő-e vagy nem hívő, hanem azt, hogy ember! Ő is Isten teremtménye és gyermeke. Ha most még nem, de később meg is bánhatja vétkeit. Ki lát bele lelke mélyébe? Még ő is lehet Saulból Szent Pállá.

Aztán meg arról van szó, hogy a keresztény vallás nem üzlet. Azzal teszek jót, aki nekem is szívességet tesz. Annak adok ajándékot, aki nekem is ad. Azt szeretem, aki engem is szeret. Annak köszönök, aki nekem is köszön. Azzal teszek valami jót, aki nekem is ad valamit.

Ha így cselekszem, nem vagyok keresztény. Ha negatív diszkriminációt alkalmazok, és még egyetlen egyszer sem tettem jót ellenségemmel, nem vagyok keresztény. Ha még sohasem bocsátottam meg egyetlen tőlem bocsánatot kérő megbántómnak sem, nem vagyok keresztény, és nem töltöm be azt a feladatomat, amit a kereszténynek, mint kovásznak be kell töltenie e világban.

Gondolkodtunk-e már azon, hogy mivé lenne e világ keresztények nélkül? Mivé lenne Krisztus ma hallott parancsának megtevői nélkül? Mivé, ha mindenütt, mindenki és mindig csak gyűlölni tudná az ellenségét?

Mivé fajulna a világ, ha a rosszat mindig csak rosszal tetéznénk, ha nem lenne többé megbocsátás, irgalom és szeretet? Nélkülük vajon nem falnák-e fel egymást az ordas farkasok és a fékevesztett hiénák?

Nem látjuk-e már be végre, hogy az emberi szívekben uralkodó bosszú és erőszak erői változtatják az emberi történelmet véres harctérré, a társadalmat meg olyanná, amilyen, otthonainkat pedig békétlenné?

És hogy csak a megbocsátás gyakorlatával, az ellenség szeretetével törhetünk ki az ellenségeskedés ördögi köréből? Hogy az igazi béke csak ott lobogtatja fehér zászlóit, ahol a jóakaratú emberek kibékülnek, nem bántják, hanem segítik egymást, és baráti jobbot nyújtanak egymásnak.

Jól tudjuk, hogy csak a gonoszságait abbahagyó, s megkövetést tevőnek, a megbocsátást kérőnek lehet megbocsátani. A gonoszságait abba nem hagyóval, vagy abbahagyóval, de azokért bocsánatot nem kérővel lehetetlen a kibékülő kézfogás. Hiszen ő maga sem akarja ezt.

Ezért a gonoszságok és ellenségeskedések megszűnéséért és az emberek jobbá levéséért, a nyomdafestéket nem tűrő, gyűlölködő szavak közéletből történő kiiktatásáért tevékenykedni nem szűnhetünk meg soha. Tudjuk viszont, hogy a megbocsátás végső soron nem emberi hőstett eredménye, hanem a Jóisten kegyelmi ajándéka. Ezért nem szűnünk meg erőfeszítéseinkhez a Jóisten kegyelmét kérni. Mert csak ilyen értelemben vett megbocsátással érhető el a békesség otthonainkban, környezetünkben, hazánkban és nagyvilágban. Ámen

6. évközi vasárnap 2022

 6. évközi vasárnap 2022 

Bevezetés

Hiányosnak tartanánk a Szent-írásban olvasható isteni üzenetet, ha kimarad belőle a boldogság ígérete.

Legelemibb vágya szívünknek és nincs ember a földön, aki nem ebben foglalná össze élete értelmét és célját: boldog, boldog akarok lenni! Annak ellenére, hogy mindenki másként képzeli, álmodja, más és más úton keresi a boldogságot, mindnyájan egyek vagyunk keresésében. Nem mondhatnánk örömhírnek Jézus tanítását, ha nem nyújtana eligazítást ebben a sorsdöntő kérdésben. 

Kirié litánia

Urunk, Jézus Krisztus, Bocsásd meg a haraggal egymás ellen elkövetett bűneinket! Uram Irgalmazz!

Jézus Krisztus, Bocsásd meg azokat a vétkeinket, amelyeket, mint házastársak és családtagok egymás ellen elkövettünk! Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus Bocsásd meg esküvel is megerősített szavaink be nem tartását! Uram irgalmazz! 

Evangélium után

Mi tagadás, Jézus válasza igen ellentmondásosnak tűnik, és egészen más irányba mutat, mint természetes vonzalmaink. Mi épp ezekkel ellen-tétes dolgokban látjuk, keressük a boldogságot.

De mi is a boldogság?

Ha megkérdezem a gyermektől: mi teszi őt boldoggá, mi az, aminek örülne? Talán ezt válaszolná: Egy pompás játéknak, vagy sok finom csokoládénak.

Ha megkérdezném egy fiataltól: Mi a boldogság? Belenyúl a zsebébe s előveszi, megmutatja szíve választottja fényképét.

Ha megkérdezek néhány java-korbeli férfit, ezt felelik: a boldogság a pénz, a hatalom, a siker, a dicsőség.

Ha megkérdezem az életbe belefáradt öregeket, sokan ezt válaszolják: a halál, a koporsó, a sírgödör.

Sokan Maeterlinck gyermekeihez hasonlóan a boldogság Kék madarát a múltban és a jövendőben keresik. Ám az igazság az, hogy nem lehet tegnapi vagy holnapi boldogságból élni. A jelenben kell, hogy boldogok legyünk. Mint az illatos mindennapi kenyérnek az asztalon, úgy kell a boldogságnak is jelen lennie mindennapi életünkben.

Azok a válaszok, amelyeket Jézus ad kérdésünkre, furcsán, idegenül, érthetetlenül csengenek fülünkbe.

Mert mit is mond Jézus?

Épp azokat a dolgokat nevezi boldogítóknak, amelyekben mi a boldogság ellenségeit, az élet negatívumait látjuk: szegénység, sírás, éhezés, üldözés. Véleményünk szerint itt valami végzetes tévedésről van szó. Azok az éhező, nyomorgó emberek lennének boldogok, akik miatt naponta furdalja a lelkiismeret a jólétben elő népek sokaságát?

Vajon hogyan kell értenünk Jézus szavait?

Nyilvánvaló, hogy az előbb említett hiánycikkek önmagukban nem szolgálják az emberi boldogságot. Ám Jézus tanítása szerint, és ezt a gyakorlat is megerősíti, ezek ellentettei: a jóllakottság, a gazdagság, a hízelgés sem garantálja a boldogságot. Ezért kiált rájuk figyelmeztető jajt Jézus.

Nem a társadalmi igazságtalanságot előidéző jóllakottak, ha-nem a társadalmi igazságot éhezők és megteremtők a boldogok.

Nem a mások elszegényítése révén meggazdagodók, hanem a szegényekké tettek, akik becsületes eszközökkel küzdve küzdenek saját maguk és övéik boldogulásáért, az emberhez méltó, emberibb élet megteremtéséért.

Nem a hamis prófétáknak hízelgők és tapsolók, hanem a nem önmagukat isteníttető, de az igaz szót kimondó, másokat, népüket és nemzetüket, szolgálókat támogatják.

Hogy is mondja a költő?

„Mi az, mi embert boldoggá tehet? Kincs, hír, gyönyör, legyen bár, mint özön, a telhetetlen elmerülhet benne, mert nem tudja, hogy van szívöröm!”

Igaz, hogy Jézus szavakkal is elmondta, hogy kik a boldogok, kik lesznek a boldogok Isten országában, de sokkalta inkább életével.

Benne egy boldog ember áll előttünk. Jóllehet szegényen élt, megtapasztalta az éhezés keserveit, a szomorúságot, a könnyeket, az üldözést és a kereszthalált; mégis boldogság sugárzott arcáról minden-kor. Vajon miért? Mert egészen az Istené volt és egészen az embereké. Azért is jött a földre, hogy ezzel a boldogsággal, idézőjelben, „fertőzze” meg az emberiséget.

Az embernek mindig bizonytalan a boldogsága, ha ezt külső javakban keresi. Mindez könnyen elveszthet. Ellophatják autónkat, kifoszthatják lakásunkat, elveszíthetjük vagyonunkat, egészségünket, sőt még értelmünk is elhagyhat. Oh mennyien élnek ilyenek közelünkben és távol tőlünk. Idős szülők, rokonok, rendi testvérek, közéleti személyiségek, sőt még volt államfők is!

Akkor mi biztosítja boldogságunkat?

Azt olvassuk az evangéliumban, hogy Jézus növekedett korban és bölcsességben. Jómaga is sokszor hangoztatta: Legyetek tökéletesek, mint mennyei Atyátok!

Mindebből nyilvánvaló, az igazi boldogság feltétele a belső növekedés. Kiművelni magunkat, gazdagítani gondolatvilágunkat, Isten akaratához igazítani a miénket, nemesbíteni érzelmeinket, rendet teremteni érzelmi világunkban!

Jézus példája arra is figyelmeztet, hogy miközben teljesen az Atyának adta magát, ugyanakkor az emberek szolgálatának szentelte éle-tét. Ezzel arra tanít mindnyájunkat, hogy minden kudarc és hálatlanság ellenére a másokért való életben keressük boldogságunkat!

Pál apostol szavaival: Amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel: elsősorban hitsorsosainkkal.

Ámen

Évközi 5. vasárnap 2022.

 Évközi 5. vasárnap 2022.

Bevezető

A mai, évközi 5. vasárnap evangéliumában minden bizonnyal a csodálatos halfogás ragadja meg majd a figyelmünket. Pedig nem ezen van a hangsúly, hanem minden erőltetés nélkül Péternek emberhalásszá való tételén. Az emberek halászává teszlek, jézusi mondat, min-den erőltetés nélkül, ma nekünk szól. Emberhalászokká tett és tesz bennünket is az Úr. De vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, hogy mennyiben érezzük mi ezt feladatunknak, mennyiben teljesítjük mi az ezzel járó kötelességeinket!

 

Kirié litánia

Add Urunk, hogy mint szülők tudatában legyünk ennek. Uram irgalmazz!

Add Urunk, hogy mint nevelők tudatában legyünk ennek. Krisztus kegyelmezz!

Add Urunk, hogy mint vezetők tudatában legyünk ennek. Uram irgalmazz!

 

Evangélium után

Hajlamosak vagyunk úgy szemlélni az evangéliumi történeteket, mint amelyek nem ránk vonatkoznak, mert abban a távoli időben játszódtak le, amelynek nem sok köze van már a XXI. századhoz.

Ha a mai evangéliumban, mégis valami kapcsolatot keresünk életünkkel, akkor úgy tűnhet, hogy ez a Péterhez szóló, illetve Péter és az apostolok utódaihoz, a pápához, a püspökökhöz és az ő megbízottjaikhoz, a papokhoz szóló mondat, de nem hozzánk.

Ha így állna a dolog, akkor a kedves hívők nyugodtan ülhetnének és közömbösen hallgathatnák a prédikációt, mert az nem nekik szól, sőt a nagyothallók talán elővehetik a frissen vásárolt katolikus újságok egyikét, vagy a rosszul látók a rózsafüzért, hogy addig se unatkozzanak.

Ha így állna a dolog, akkor kérdem én: miért tárja a mai vasárnap az Egyház minden hívője elé ezt az evangéliumi történetet?

Tény, hogy a csodálatos halfogás története mindnyájunknak és mindnyájúnkról szól: Rólam és Rólad.

Talán Péter is úgy hallgathatta azon a napon Jézus tanítását munka közben, ahogy a hívők egy része a prédikációt: megszokva, oda is figyelve, meg nem is.

Ez így ment volna, Péter esetében is, ha Péteren múlik. De Jézus megszólítja. Nem kér nagydolgot, csak azt, hogy evezzen a mélyre és vesse ki a hálóját. Nem nagydolgot kér Pétertől, hiszen ez a foglalkozása.

Péter vonakodik. Vonakodása mögött talán fáradtsága, kételkedése húzódik meg. Fáradtsága, mert egész éjszaka dolgoztak. Kételkedése, mert nehogy már ez a vándorprédikátor mondja meg, hogy mikor kell halászni: fényes nappal? A legnagyobb hőségben, amikor nincs fogás.

Ha Jézust nem ismerné korábbról, nem tenné meg. De megteszi, mert eszébe juthatott a kánai menyegző csodája, melyet ő is látott, s azt gondolhatta: „hátha történik valami” most is.

A csoda után rádöbben kisstílűségére, kishitűségére. Rádöbben, hogy kételkedhet, amikor már annyi csodáját látta Jézusnak.

Aztán rádöbben gyarló emberi voltára. Az első reakciója: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!” Bűnös ember létemre nem vagyok én méltó ilyen halfogásra. De Jézus nem megy el tőle. Felkarolja: „Ne félj!”

Ez nem csupán egy egyszeri Péternek szóló vigasztalás, hanem mindannyinknak szóló, életünk értelmére rávilágító válasz: Ne félj, mert ha gyarló, bűnös ember vagy is, Isten veled van, és akkor ki ellened?

Péterben mindannyian magunkra ismerhetünk, hiszen a hétköznapok szürke egyformaságában az Istennel való találkozásunk is megszürkül és megritkul.

Magunkra ismerhetünk, amint ellangyosodott életünkben megszólít Jézus: „Evezz a mélyre!” - Magukra ismerhetünk, amint okosabbnak tartjuk magunkat Istennél: mit tudja az Isten a menny magasából, hogy milyen az élet idelenn. - Magunkra ismerhetünk, amikor kételkedünk: itt már a csoda se segít. - Magunkra ismerünk, amikor fáradtságra hivatkozunk: belefáradtam már az élet terheibe, nem tudok tovább menni, nem tudok többet alkotni. - Magunkra ismerhetünk a langyosságunkban: én keresztény ember vagyok, nem erőltetem magam, megtartom az Egyház parancsait és kész.

A történet szerint itt következik az, hogy Péter egy ilyen helyzetben is mégis kievez a mélyre. De mi, hasonló történeteinkben sajnos nem vetjük ki a hálót. Megmaradunk langyos, kényelmes, megszokott kereszténységükben. Azokat, akik mégis kivetik, különcöknek, feltűnöskö-dőknek tekintik.

Mert azért vannak, akik kivetik hálójukat minden tökéletlenségük, fáradságuk ellenére, - és találkoznak Istennel.

Mi ez a hálókivetés? Amint Péter a „szakmájában” volt, úgy nekünk sem jelent semmi rendkívüli dolgot. Mindössze arról van szó, hogy itt és most, s ott ahol vagyunk legyünk igazi keresztények, a minimumnál többet cselekvők.

Az első reakciónk ebben a hálókivetésben, mélyebbre evezésben a félelem, mint Péternél, s mint Izajásnál, akiről az olvasmányban hallottunk, hallottuk e szavait: "Jaj nekem, végem van, mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan nép között élek.”

De Isten mérhetetlen fenségének és tökéletességének megtapasztalása fölemel és megtisztít, és Izajás szavaival merjük vállalni az emberhalászat fenséges hivatását és Izaiás szavaival merjük mondani: „Íme, itt vagyok, Uram engem küldj el!”

Kedves Testvérek! Akik hétről-hétre itt vannak, ne érezzék lehorgonyzottnak életüket. Hallják meg Krisztus kérését: EVEZZ! A MÉLYRE! Higgyük el, Isten még csodálatos dolgokat tartogat számunka, csak vessük ki a hálót!

Ámen

Évközi 4. vasárnap 2022.

 Évközi 4. vasárnap 2022. 

Bevezetés

A mai vasárnap evangéliumi részlete Jézus názáreti fellépésének második, befejező részét tárja elénk, amelyben, a Jézus iránti lelkesedés, Jézus elutasításában, Jézus megölési kísérletében nyilvánul meg. Ez az elutasítása végig húzódik, az emberiség történetében, amióta jelen van abban. Napjainkban világszerte erőteljesebben, mint valaha. Tartsunk lelkiismeretvizsgálatot! Hogy viszonyulunk mi a bennünket körülvevő szellemi áramlathoz.

 Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy közömbösen hagy bennünket, a bennünket körülvevő szellemi áramlat. Uram irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy a végveszély közeledtével sem erősödik Hozzád való ragaszkodásunk. Krisztus kegyelmezz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy közömbösen nézzük unokáink és nemzetünk jövőjét. Uram irgalmazz! 

Evangélium után

Jézus mintegy három évtizeden keresztül élt Názáretben a falu közösségében. Magatartása, vallásossága példamutató volt. Mégis, amikor a zsinagógában Izaiás próféta könyvéből felolvasott, és arról beszélt hallgatóságának, hogy benne teljesedtek be az írás szavai, hallgatósága értetlenül hallgatta. Lázadoztak ellene, hogy egy velük egyenlőnek vélt falubeli társuk tanítsa őket. Ők nem tanítást vártak tőle, hanem Messiás mivoltát igazoló csodákat. Kívánságuknak nem tett eleget. S elhangzott ajkáról az a gyakran idézett, s közmondássá lett, s kudarcát indokoló mondása, hogy „senki·sem próféta a saját hazájában.”

Tudjuk, hogy az ember sokszor kevesebb megértést és elismerést kap hozzátartozóitól, mint az idegenektől. Nehezen ismerjük el, hogy egy hozzánk közel álló ember a természet vagy a kegyelem jóvoltából magasabbra nőtt nálunk. - Ez történt Názáretben is, midőn az önmagát Messiásnak nevező Jézust, egyszerűen csak József fiának nevezték.

A názáretieknek Jézushoz való viszonyulása a Jézusban való kételkedés és bizonytalanság, végigkíséri Jézus útját a történelemben. Kiléte örök problémája az emberiségnek.

Az évezredes Krisztus-vitában a legszélsőségesebb véleményt azok képviselik, akik kétségbe vonják Jézus történetiségét, tehát azt, hogy valóban élt.

A kommunista diktatúra idején ez volt a hivatalos doktrína, „dogma”. De miként az egykori amerikai elnök szavaival a kommunizmus, a történelem szemétdombjára került, úgy ez a Krisztus létét tagadó doktrína is.

Nem szükséges tudományos képzettséggel rendelkezni ahhoz, hogy felismerjük ennek az elméletnek hamisságát. Ha Jézus nem élt, ezt jobban tudták volna az első és második században, amikor oly elkeseredett harcot folytattak a kereszténység ellen. Százak és ezrek vállalták a vértanúságot.

Az evangéliumi elbeszélés szerint Jézus szavai nemcsak kétkedést váltottak ki hallgatóiban, hanem fel is bőszítették őket, és haragjukban megragadták Jézust és kihurcolták falujukból.

Mily szánalomra méltó jelenség!

Ennek az eltávolításnak jelképes jelentése volt. A bűnösöket kitaszították a falu közösségéből, a leprás betegeknek is a falakon kívül kellett élniük. A halálraítélteket is a falakon kívül végezték ki. A száműzöttek nem tartoztak többé egy falu közösségéhez. Jézust tehát kiközösítették maguk közül falujának lakói.

Amilyen szégyenteljes volt a letaszítási kísérletük, olyan fönséges, s hatalmat sugárzó volt Jézusnak közülük való távozása.

Tévedés lenne azt gondolnunk, hogy Jézus kiűzése Názáretből régmúlt esemény csupán. Mindez újra és újra megismétlődik, és így beteljesül Simeon jövendölése, amit a gyermekét bemutató Máriának mondott a jeruzsálemi templomban: „Ő sokak romlására és sokak föltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak.”

Szomorú tény, hogy Názáret nemcsak Izraelben volt, hanem ma is megtalálható földünk különböző pontjain. Mindenütt, ahol nem fogadják be, vagy kiutasítják Jézust az egyéni és közösségi életből.

Kérdezhetnénk: Miféle előny származik abból, ha valaki kiutasítja életéből Jézust, s az ő tanítását?

Az a megdöbbentő, hogy ebből nem haszon, hanem súlyos veszteség származik az egyes ember, a közösség, s az egész emberiség számára.

Igaz, Jézus nem bántja ellenségeit, nem tesz kárt bennük. Mikor le akarták taszítani a szakadékba, nem fordult szembe ellenségeivel, és nem büntette meg őket. Egyszerűen emelt fővel távozott körükből. Otthagyta őket.

Jézus elhagyta Názáretet, mert senki sem tartotta vissza. Elhagy ma is minden országot, ahol nem fogadják be, ahol elutasítják kegyelmét.

Nem tudom, hogy a mi országunk Krisztust befogadó-e vagy Krisztust elutasító-e? Csak halkan mondom, mintha hazánkban, erősödnének a Krisztushoz ragaszkodók. A világ számos országa közül hazánk azon kevés országhoz tartozik, ahol működik az üldözött keresztényeket segítő helyettes államtitkárság.

A hazánkban megrendezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus is szép eredményeket teremtett hazánkban. Korábban a templomunkban volt látható az Eucharisztikus feszület is, rajta díszítő elemekként a Krisztus szenvedését kiegészítő XX. századi magyar vértanúk ereklyéi.

Ránk kisded nyájára vár az a feladat, hogy megakadályozzuk a háttérben működő Krisztus ellenes erők tevékenységét.

Hogy visszatartsuk Jézust a számunkra oly végzetes názáretihez hasonló lépésétől.

Oh! Mi lenne akkor velünk? Mi lenne népünkkel?

Ezért kérjük Őt: Oh! El ne hagyj! S maradj velünk örökre!

Ámen

Isten igéjének vasárnapja 2022

Isten igéjének vasárnapja 2022. 

Bevezetés

Ma, Szentírás vasárnapján nem egy égből ledobott márványtáblát koszorúzunk meg, hanem ahhoz a könyvhöz járulunk, melyből a lét titka és saját életünk titkáról olvashatunk

Az Egyház az egész év folyamán a Szentírás szellemi kenyerével táplál bennünket. De a mai nap, a Szentírás vasárnapján különös szeretettel hívja fel figyelmünket a Szentírás különleges értékeire.

A Biblia ma is a világ legolvasottabb könyve. Mindenki elismeri, csak az EU alkotmánya nem, hogy Európa, sőt a földkerekség nagyobbik része kultúrájának s civilizációjának a Biblia az alapja. Hogy a társadalom erkölcsi életének is az alapja; s minden igaz honfitársunk azt is, hogy nemzetünk jövőjének a biztosítéka is Biblia. Kérdezem: Egyéni életünk boldogulásának is a Biblia az alapja? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket. 

Kirié litánia

Urunk, Bocsásd meg, hogy oly ritkán nyitjuk ki szent könyvedet, Uram irgalmazz!

Urunk, Bocsásd meg, hogy szentiratod olvasásakor nem vesszük észre a nekünk szóló üzenetedet. Krisztus kegyelmezz!

Urunk, Bocsásd meg, hogy szentiratod olvasásakor lelkünkbe hullatott igéid nem hoznak bőséges termést, Uram irgalmazz! 

Evangélium után

Móra Ferenc egyik novellájának főszereplője, Mihály gazda, idézést kap a bíróságra valamilyen peres ügyben. Kiköszörüli a kis baltát, és azzal megy be a városba. A kapus nem akarja beengedni a baltát. A teremőr is megállítja. A bíró ki akarja vitetni. Mihály gazda erősködik: „Ezt nekem írásba adták!” „Mit, hogy hozzon magával baltát?” „Nem. Az idézésen az áll, hogy a védelmemről magam tartozom gondoskodni. Ez az én védelmem.” Alig tudták megmagyarázni neki, hogy ez annyit jelent: védőügyvéd hiányában magának kell az érveket felsorolni igaza mellett.

Ma hitünket gyakran érik támadások. Védelmünkről magunknak kell gondoskodnunk. Ezért a kisbaltát, a Bibliát, mindig magunknál kell tartanunk. Méghozzá kiköszörülve. Vagyis ismernünk kell fortélyát, és ügyesen kell alkalmaznunk.

Nem dicsekvéskép mondom, Középiskolás koromban, én is magammal hordtam sok diáktársammal együtt, egy gyufadoboz nagyságú bibliofil papírra nyomtatott Bibliát.

S hasonlót olvasok kedvelt költőnkről, Radnóti Miklósról is.

Életrajzi adatai szerint a költő csak egy könyvet, a Szentírást vitte magával a haláltáborba. Ott volt sáros kabátja zsebében halálában is.

Hasonlókat olvasok nagy költőnkről, Pilinszky Jánosról is.

A katonai behívó, és a katonai élet, egy olyan szűrő erejű hatást gyakorolt rá, aminek az lett a következménye, hogy csupán a Bibliát tartotta meg magánál, minden más könyvét haszontalannak tartotta és hátrahagyta.

Tudjuk, hogy nemcsak ők, hanem sok millióan tartották és tartják maguknál a Szentírást.

Tudjuk, már idéztem, hogy a Biblia ma is a világ legolvasottabb könyve. Mindenki elismeri, csak az EU alkotmánya nem, hogy Európa, sőt a földkerekség nagyobbik része kultúrájának a Biblia az alapja. Hogy a társadalom erkölcsi életének is az alapja; s hogy nemzetünk jövőjének is a biztosítéka.

Ezeket a tényeket még azok is kénytelenek elismerni, akik nem a hit szemével nézik a Szentírást.

Nem csoda, ha sokan megkérdezik: miben rejlik a Biblia varázsa, az a csodálatos siker, amivel csak ez a könyv büszkélkedhet?

Abban hogy a Biblia nem csupán az ember szava, az ember kiáltása, az ember története, az ember éneke, hanem Istené is. A túlsó partról, a túlsó partra hívó üzenet, amely kérdéseivel és válaszaival túlmutat az emberi tapasztalás határain.

A Biblia célja nem a szórakoztatás, nem az emberi tudás gyarapítása, hanem az emberi bölcsesség gyarapítása, lelkünk megszentelése, emberségünk nemesítése.

Ezek ellenére, ha megvizsgáljuk jelenlegi életünket, megdöbbenve tapasztaljuk, hogy ez a fontos könyv mennyire beporosodott, vagy eltűnt a ma emberének könyvtárából.

Mi hívők sem érhetjük be azzal, hogy itt a szentmisén vasárnaponként hallunk belőle részleteket, de otthon ki sem nyitjuk.

Egy másik szempont.

Természetesen a Szentírást nemcsak olvasni kell, hanem élni is!

Aranyszájú Szent János mutat rá már másfél ezer évvel ezelőtt arra a tényre, hogy előbb volt az apostoli igehirdetés, mint maguk az evangéliumok, és az apostoli igehirdetés alapján jöttek létre az evangéliumok. Vagy ahogyan ő fogalmaz: Az apostolok nem könyvtekerccsel a kezükben hagytak el Jeruzsálemet, hanem a szívükbe írt evangéliummal!

Nekünk is az apostolokhoz hasonlóan, szívünkbe kell belevésnünk a Szentírás szavait és gondolatait és élő bibliává kell lennünk, akik tetteinkkel hirdetjük, hogy megértettük és válaszolunk Istenünk ember-szerető üzenetére.

Befejezésként véssük mélyen emlékezetünkbe, s szívünkbe Gárdonyi Géza szép sorait:

„Minden fakul, minden romlik,

Márványvár is összeomlik.

Bíborleplek ronggyá válnak,

Dicsőségek füstbe szállnak.

Csak ez a könyv nem tér porba,

Mintha volna élő lelke!

Ez a könyv a Mózes bokra:

Isten szíve dobog benne." 

Ámen

Évközi 2. Vasárnap 2022.

Évközi 2. Vasárnap 2022.

Ahogy a vőlegény örül menyasszonyának, úgy örül neked Istened 

Bevezetés

Jézus, miután megkeresztelkedett a Jordán vizében, megkezdte nyilvános működését Galileában. Nem véletlen, hogy embereket üdvözítő cselekedeteinek, s csodáinak sorozatát egy lakodalommal kezdte meg, a galileai Kánában.

Az ifjú pár, aki meghívta Jézust a menyegzőre minden bizonnyal örült, hogy Jézus elfogadta meghívásukat.

A mai ifjúpárok meghívják e Jézust a lakodalomra? S mi mit teszünk, hogy meghívják? Hogy templomi esküvőjük is legyen? Hogy az Úr áldásával induljanak el a házasélet útján? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy közömbösek vagyunk a házasságot ért támadásokkal szemben. Uram irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy közömbösen vesszük tudomásul, hogy honfitársaink többsége nem él szentségi házasságban. Krisztus kegyelmezz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy nem teszünk semmit az elvált házastársakért. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Jézus, miután megkeresztelkedett a Jordán vizében, megkezdte nyilvános működését Galileában. Nem véletlen, hogy embereket üdvözítő cselekedeteinek, s csodáinak sorozatát egy lakodalomban, a galileai Kánában kezdte meg.

Az ifjú pár, aki meghívta Jézust a menyegzőre minden bizonnyal már hallott a "Názáreti Prófétáról". Azt azonban nem sejtették, hogy ezzel a meghívásukkal, jóllehet névtelenül, de bekerülnek az evangéliumba, és ahol csak azt hirdetik, róluk is szó lesz.

Ez a történet nem csupán régmúlt eseményre irányítja figyelmünket, hanem figyelmeztetni akar egy fontos dologra. Nevezetesen arra, hogy milyen áldás fakad abból, ha meghívjuk Jézust életünkbe. Lehet, hogy a világ előtt ismeretlenek maradunk, de nevünk, ha nem is az evangéliumba, de az Élet Könyvébe bekerül.

A kánai házaspár tette azt mutatja, hogy Jézust hívni kell, a házasságkötéskor is, a házas életben is!

Az Úr Jézus elfogadta az ifjú házaspár meghívását és megtisztelte őket jelenlétével, hiszen nem világtól elforduló aszkéta Ő, aki megveti az élet tiszta örömeit. Követői sem azok, és nem is lehetnek azok.

Ezzel jelezni akarta azt is, hogy Ő olyan értékekkel gazdagítja a házasságot, amelyek nélkülözhetetlenek annak tartós boldogságához.

Mégis mennyi olyan házasságkötés van, amelyikre nem hívják meg, csak polgári kötésben élnek, vagy úgynevezett élettársi kapcsolatban.

Mennyi olyan házasságkötés van, amelyikre meghívják ugyan Jézust a házasélet kezdetén, a házasságkötéskor, de amikor jönnek a házaséletben a problémák, nem Jézushoz fordulnak segítségért, hanem az elkereszténytelenített közvéleményhez, és elfogadják az általa sugallt megoldást. Hűtlenné lesznek egykori esküvői ígéretükhöz: „a holtomiglan - holtáiglan” –hoz, és újabb házasságkötéssel próbálkoznak. Ezekre már nem is hívják meg Jézust, mert ezek már csak polgárilag köthetők meg.

Azonban ne dobjunk rájuk sohasem követ. Nagy probléma ez számukra, a társadalom számára, de az Egyház számára is! Évtizedek óta keresi maga az Egyház is számukra a kedvező megoldást. Hiszen többségük buzgó, templombajáró hívők és mintaszerűen nevelik családjukat Isten és emberszeretetre.

A mai evangéliumi elbeszélést hallva nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Jézus első csodáját Mária közbenjárására cselekedte. A jó asszony fejlett empátia érzékével mindig észreveszi a bajt, és résztvevő szívvel fordul a bajban lévők felé. Nem csoda tehát, ha Mária, elsőnek veszi észre a lakodalmas ház zavarát. Elfogyott a boruk és emberileg lehetetlen gondoskodni gyors pótlásáról. Ezért fiához fordul, csodát vár, segítséget kér és remél.

„Mit akarsz tőlem, Asszony! Még nem jött el az én órám” hangzik Jézus válasza.

Sokan erre a jézusi mondatra hivatkoznak, amikor igazolni akarják Mária-tisztelet ellenességüket. Protestáns testvéreink közül sokan még ma is, az egységkeresés napjaiban is.

Pedig akik ismerik a keleti népek szokásait és szólásait, azok jól tudják, hogy ez, a kérés udvarias visszautasítása, illetve csak az elodázása volt. A Szűzanya nem vette ezt sértésnek, nem vette elutasításnak sem. Ezt bizonyítják a szavai: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond.”

Amint az evangélium további elbeszélésből tudjuk, Jézus nem elutasította, hanem megtette azt, amit Anyja, Mária kért. Erre kellene felfigyelniük protestáns testvéreinknek, de nekünk is hívő katolikusoknak! Jézus, amit Mária közvetít feléje, teljesíti.  

Máriának e szavait pedig: „Tegyetek meg mindent, amit fiam mond!” sohasem lenne szabad elfelejtenünk. Ez a Szűzanya-tisztelet lényege! Ő Jézushoz, Istenhez irányítja azokat, akik Őhozzá fordulnak.

Ma nekünk mondja: „Tegyétek meg mindazt, amit Jézus mond nektek”. Ha megtesszük, akkor, miként a kánai menyegzőn résztvevőké, úgy a mi egyéni, családi és nemzeti életünk is örömtelibb lesz.

Ámen

Jézus megkeresztelkedésének ünnepe. 2022.

 

Jézus megkeresztelkedésének ünnepe. 2022.

Bevezetés

A karácsonyi időt lezáró ünnep eseménye, Jézus megkeresztelkedése, már harminc évvel későbbre tehető, mint az az éjszaka, időszámításunk kezdete, amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben. A harminc évről senki nem vezetett naplót. Az evangéliumok beszámolnak arról, hogy Jézus felnőtt, Isten és emberek előtt kedvességben. Ács lett Názáretben, és bérmunkásként kereste kenyerét.

Harmincéves korában aztán elhagyta Názáretet. A Jordán folyóhoz ment, ahol megkeresztelkedett.

Jézus megkeresztelkedéséről hallva, gondoljunk a mi megkereszteltetésünkre is. És arra, hogyan is teljesítjük mi az ebből fakadó kötelességeinket.

Kirié litánia

Jézus Krisztus! Te sorsközösséget vállaltál velünk, amikor beálltál a megkeresztelkedők közé. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus! Te magadra vetted bűneinket. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus! Te megszabadítasz bűneinktől. Uram, irgalmazz! 

Evangélium után

A minap kérdezte tőlem egy hívő, hogy hogyan lehetséges az, hogy Keresztelő Szent János már Jézus kereszthalála előtt keresztelt?

A kereszthalál és a keresztelés összekapcsolásából adódik a probléma. De nagyon megtévesztőek azok a képzőművészeti alkotások is, amelyek Jézus megkeresztelését nem valósághűen ábrázolják. A keresztelés ugyanis nem úgy történt, hogy a keresztséget kérő beállt a vízbe, és előre hajtott fejére vizet öntöttek. Hanem úgy, hogy beállt az illető a vízbe, és a keresztelő segítségével teljesen alámerült a vízbe, majd kiemelkedett abból.

Ez volt a keresztség formája a középkor végéig. Ennek emlékei a szép keresztelő kápolnák, baptisztériumok. De a nagy pestis járványok idején az alámerüléssel egymást is megfertőzhették az emberek. Ezért, egészségügyi szempontok miatt, megszüntette az Egyház ezt a gyakorlatot, s bevezette helyette a keresztelendő fejének a keresztelő kút fölötti leöntését.

A problémát okozó keresztség szó megértése, az előbbieket figyelembe véve könnyebbé válik. A görög eredetije a baptizmusz szó. Ez pedig a baptizo szóból származik, amelynek jelentése, bemerít, teljesen víz alá merít, úgy hogy a víz összezáródjon felette. Ennek a szimbolikus jelentése az, hogy a bűneit megbánó ember az alámerüléskor megszabadul a bűneitől, megtisztul, meghal a bűnnek, és kiemelkedésekor pedig új, krisztusi életre támad.

(Jézus megkeresztelkedésének ünnepe saját keresztségünk titkára irányítja figyelmünket és felszítja bennünk a legszentebb ajándékot, melyet Istentől kaptunk, a Szentlélek jelenlétét és munkálkodását bensőnkben. A keresztség, az alámerülés, a lemosdás jól kifejezi azt a belső igényt, amely a tisztaság után vágyakozó ember lelkéből fakad.)

Maga a keresztség szó, de a kereszt szavunk sem, a bitófa szóból származnak, hanem mindkettő a görög Chrisztoszból, illetve a chrisztia-noszból. E szavak jelentése Fölkent, illetve krisztusi, krisztushívő. A nyelv, alakulása, változása során, ezekből a Krisztust, mint szógyököt tartalmazó szavakból lettek nyelvünkben a keresztény, keresztség, kereszt. szavak Röviden, a keresztség, kereszténnyé, krisztusivá válást jelent.

De térjünk vissza a mai evangéliumi szakaszban hallottakhoz. Ezek szerint Jézus, nyilvános működésének kezdetén, beáll a bűnösök sorába. Megkeresztelkedik a Jordán folyó vizében.

Az evangéliumot hallók lelkében felvetődhet a kérdés Miért keresztelkedett meg Jézus? Miért vetette alá magát a bűnbánati keresztségnek, jóllehet bátran föltehette a kérdést ellenfeleinek: Ki vádolhat engem közületek a bűnről? Ahol ugyanis nincs bűn, nincs szükség bűnbánatra sem.

Igaz, hogy Isten titkait, tetteinek rugóit nem lehet emberi ésszel kifürkészni, de talán nem tévedünk, ha az iménti kérdésre ezt válaszoljuk: Jézus azért lépett a Jordán folyó vizébe, hogy sorsközösséget, szolidaritást vállaljon az emberiséggel.

A harmincesztendős Jézus ünnepélyesen belép a bűnös emberiség családjába. Teszi ezt azért, hogy mennyei Atyánk még nagyobb szeretettel nézhessen azokra a teremtményeire, akik Isten Fiát mondhatják testvérüknek. De azért is, hogy ezzel a tettével is példát adjon nemcsak a bűnbánat, a megkeresztelkedés szükségességére, hanem a sorsközösség vállalására is,

Kik szoktak sorsközösséget vállalni másokkal? Azok, akik magasan az átlag, s tömegember fölött állnak. És kikkel szoktak ezek a tömegember fölött álló emberek sorsközösséget vállalni? Azokkal, akikkel nem törődnek. Azokkal, akiket a társadalom nagy része egyszerűen leír, a velük való törődést nem tekinti feladatuknak. Azokkal, akik önerejükből felemelkedni nem tudnak, azokkal, akik magukra hagyatva csak egyre mélyebbre süllyednek, az úgynevezett mély szegénységbe.

Túlontúl sokan vannak olyanok, akik igénylik a velük való szolidaritást, azt, hogy közéjük álljon valaki, aki akar és tud is segíteni.

Kik ők? Azok, akik ma is meghallják Isten szavát és meg is tartják azokat

Legyünk hát, miként az emberiséggel sorsközösséget vállaló Jézus, mi is embertestvéreinkkel szolidaritást vállalók, sorsunkon változtatni tudó testvérei egymásnak!

Amen.

Karácsony. 2021.

 Karácsony. 2021.

Bevezető

Jézus születésére emlékezünk. A betlehemei puszta világra szóló eseményére. Híre immár két évezrede lázban tartja az emberiség nagy többségét. Karácsonykor csillognak a szemek és szeretettel ölelik át egymást az emberek. A krisztushívők ajkáról örömmel zeng az angyali ének: „Dicsősség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek”.

Minden azért van így, mert egykor történelmünk egén letörölhetetlenül fölragyogott az üdvözítő név: Jézus Krisztus.

Most csecsemőként közeledik felénk: tehetetlenül, kiszolgáltatottan és szegényesen hirdeti Ezért karácsonyi örömünk akkor

Lehet teljes és tartós, ha megengedjük, hogy a betlehemi Csillagnak az üdvözítő fénye beragyogja szívünket. Hogy beragyoghassa szívünket, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket. 

Kirié litánia

Jézus Krisztus! Add, hogy Igaz hittel, gyermek szívvel, a világgal kibékülve ünnepeljük szent születésedet! Uram

Evangélium után

A hívő keresztény ismeri Jézus születésének történetet. Évenként hallja újra és újra a júdeai puszta és a betlehemi barlang eseményeit.

De csak kevesen gondolnak arra, hogy az ezekről szóló evangéliumi beszámolók, a betlehemi eseménynek csak egyik fajta leírása.

A népies elbeszélés mellett a Szentírás más formában is megörökítette Jézus születésének történetét.

Ez a bibliai elbeszélés mégis ugyanazt az igazságot közvetíti, mint a színes és népies leírás Lukács evangéliumának alapján, csak éppen másképp, a lényegre szorítkozva.

Ezt a másfajta, teológusi leírást hallottuk az imént felolvasott evangéliumi szakaszban: "Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel.

János evangélista szerint a betlehemi éjszaka története röviden ez: S az Ige testté lett, és közöttünk élt"

Az evangélista nem tartotta fontosnak a Lukács evangéliumából ismert események felsorolását. De lényegében ugyanazt az evangéliumot hirdeti, mint amelyet Lukács színes elbeszéléseivel, csak éppen eltérő módon.

János az Isten Fiát, a betlehemi gyermeket Világosságnak nevezte, amely közénk jött a sötétségbe, a sötétben tapogatódzó emberekhez.

János beszámolójában különösen kiemeli, hogy Jézus övéi közé jött, de övéi nem fogadták be, ám, akik befogadták, akik hisznek nevében, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek.

A karácsonyi történetek lényege mindegyik evangélistánál ugyanaz. Jézus Krisztus személyén a világ Megváltója lépett Földünkre, Isten Fia, aki meghozta az igaz hit világát, amint ezt egyik karácsonyi énekünkben zengjük, és megnyitá a mennyország kapuját.

A sötétség mindig irtózott a világosságtól. Így alig csodálkozhatunk azon, ha napjainkban is sokan elutasítják a Fényt és nem fogadják be a Világ Világosságát. A sötétség ma is küzd a világosság ellen és ezt mi is tapasztaljuk.

A munkanélküliség, az elszegényítés, a nehéz megélhetés, az éhség, a hajléktalanság, nem a világosság elutasításának a következménye e?

Nem Isten világosságának elutasításából származik-e a szeretetlenség, a gyűlölködés, a kegyetlenség, a gátlástalan vagyonszerzés, a gyilkosság, az ártatlan emberek tömeges elpusztítása?

Ezek megfékezésére hiábavalónak látszik minden emberi erőfeszítés. Hála Istennek nem! Azért nem, mert sokan fáradoznak azért, hogy eloszlassák a sötétség cselekedeteit. Mert sok az olyan erőfeszítés, olyan akarat, amely a költő szerint: előbb, vagy utóbb, de diadalt arat.

Azonban a sötétség, az Isten és keresztényellenes erők sem tétlenek. Akadályozzák a legnemesebb emberi törekvéseket.

Nem fogadják be a Világ Világosságát, sőt azokból is szeretnék kioltani, akik befogadják Őt.

Valljuk meg őszintén: A bajok oka a Betlehemi Kisded be nem fogadása.

Nem kell ahhoz különleges prófétai tehetség, hogy megállapítsuk: Megváltó Istenünk evangéliuma nélkül ma sincs üdvösség, ma sincs sem egyénnek, sem társadalomnak békéje.

Ha azt akarjuk, hogy boldog legyen a társadalom, s benne az egyének élete, akkor nekünk, a társadalom tagjainak kell elsősorban hívő keresztény módon élnünk, gondolkoznunk és cselekednünk.

Állítsuk vissza Krisztus uralmát a családi életben, tartsuk tiszteletben törvényeit mindennapi munkánkban, hivatásbeli kötelességeinknek a teljesítésében. Gyermekeinket, s az ifjúságot ne csak oktattassuk, hanem neveljük, és neveltessük is, Isten és az ember szeretetére, Isten törvényeinek, s a szeretet nagy parancsának gyakorlására, s elsősorban életpéldánkkal.

Az első karácsony éjszakáján Isten kiolthatatlan fényessége ragyogott fel.

Jézus születése óta elmondhatja a világ: láttuk Isten dicsőségét, Az Atya Egyszülöttének dicsőségét.

 

Ma rajtunk a sor, hogy befogadjuk a Világ Világosságát Üdvözítőnket, Jézus Krisztust.

Megtapasztalhassuk Üdvözítőnk emberszerető jóságát, s a megtapasztalt jóság, tegyen bennünket a szeretet és béke továbbadóivá e világban.

Ámen

Advent 4. vasárnapja 2021

 Advent 4. vasárnapja 2021 

Bevezetés

A mai, advent 4. vasárnap evangéliumi szakasza két áldott állapotban levő asszony: Mária és Erzsébet találkozóját írja le. Mária keresi fel a gyermeket váró rokonát, Erzsébetet, hogy segítsen neki. Elmondják egymásnak gyermekvárásuk titkát és örömét. - Történnek e ma ilyen találkozások, titkok, örömök megbeszélései demográfiai problémákkal küzdő népünk életében. 

Kirié litánia

Jézus Krisztus! Akire évezredek óta várt az emberiség. Töröld el vétkeinket. Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus! Aki eljöttél közénk, hogy békét adj e világnak, békíts ki bennünket Magaddal és magunkkal! Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus! Növeld bennünk, karácsonyra készülőkben a szeretetet és a jóságot! Uram irgalmazz!

Evangélium után

A mai evangéliumban, több találkozásról is hallottunk. Találkozik két áldott állapotban lévő asszony: Mária és Erzsébet és még két meg nem született gyermek: Jézus és János. E találkozásokat megemlítő evangéliumi szavakra kissé jobban oda kellene figyelni a magzati életekről vitázó és azokat oly könnyedén, lelkiismeret-furdalás nélkül kioltó társadalomban.

Örök, megcáfolhatatlan igazság ugyanis, hogy a gyermek, áldás, és nem teher, s a minden élet forrásának, a jó Istennek az ajándéka. A gyermeket váró anya áldott állapotban lévő, várandós, kisbabát váró, és semmiképpen sem terhes, mint ahogyan a szavakat megszálló, nemzet fogyást folytató, magyarság ellenes médium mondatja a társadalom számos területén az emberekkel.

Épp ezért a mai evangéliumi szakaszban szereplő két áldott állapotú személy: Mária és Erzsébet iránti tisztelet, ébresszen bennünk őszinte tiszteletet minden kisbabát váró, áldott állapotban lévő édesanya iránt is!

Az emberiség századok óta tudja, hogy a zene, a dal oldani tudja az egyhangú tevékenység unalmát. Ezért dúdol, énekel az ember örömében és bánatában, magányában és társaságban.

Nem tudjuk, hogy Mária, amikor az angyali üdvözlet után vándorbotot fogott és elindult meglátogatni rokonát, Erzsébetet, vajon énekelt-e, de hogy a lelke énekelt az örömtől, az bizonyos, hiszen gyermeket várt, az Isten Fiát hordozta szíve alatt, és minden bizonnyal már útközben is dúdolta, énekelte az ősi szép biblikus, énekeket, a nevéhez kapcsolódott Magnificatot.

A két áldott állapotban lévő asszony, Mária és Erzsébet, amikor egymással találkoznak, a jó Istennel is találkoznak. Isten lelke tölti be mindkettőjüket. Erzsébet Istent is dicséri, amikor Máriát e szavakkal köszönti: "Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse".

Mária, pedig a Magasztalás, a Magnificat gyönyörű szép imájában folytatja tovább a dicsőítést, amely ima szünet nélkül felcsendül a liturgiában, - koncertek alkalmával -  templomokban és hangversenytermekben.

Jó lenne, ha Máriát nem tisztelő keresztény testvéreink tudomásul vennék, hogy a mi Mária tiszteletünknek biblikus alapjai vannak. Üdvöz légy Mária imánk kezdő mondatai a Máriát köszöntő angyal szavai, folytatása pedig Erzsébet Máriát köszöntő szavai. Ha ők, az angyal és Erzsébet köszönthették, miért ne köszönthetnénk mi is az ő szavaikkal Máriát?

A két asszony találkozásában nincs semmi rendkívüli. Mária meglátogatja rokonát, hogy segítségére legyen gyermekének születésénél. Mindennapos történet. Bárhol elő- fordulhat rokonok körében, ma is.

Ez azonban itt olyan emberek között történik, akiknek életét az Istenben való hit, az ószövetségi népnek, s általuk az egész emberiségnek ígéreteket tevő Istenben való mélységes hit irányítja. Találkozásukkor felemelő vallásos élményben részesülnek. Ebben világossá válik mindkettőjük előtt az, amiről Máriának már volt ismerete, az, tudni illik, hogy Gyermekében, az Úr Isten emberiségnek adott ígéretei beteljesednek.

Mindannyiunk életéhez hozzátaroznak a találkozások. Ezek sorsdöntők is lehetnek. Ilyen például a szerelmesek találkozása, amelyből egy életre szóló boldog hitvesi kapcsolat jön létre.

Aztán vannak véletlenszerű találkozások. és mindennaposak, otthon, a családban, a munkahelyen, hivatalban és iskolában.

A mi találkozásaink is, miként Mária és Erzsébet találkozása hétköznapiak és ilyen keretben is maradnak. Mégsem jelentéktelenek.

Ezekben is valamilyen formában benne van az Isten és a hit is. Ezek nem véletlenszerűek, ha a köznyelv annak is mondja, hanem gondviselésszerűek. És nem mindegy, hogy hogyan találkozunk, hogyan beszélünk egymással. Hogyan viselkedünk véleménykülönbségek, viták, esetén. Találkozásainkkor minket is, miként Máriát és Erzsébetet is, ha más formában is, de „Isten lelke kellene, hogy betöltsön" és gazdagítanunk kellene egymást szép, mi több olykor még vallásos élményekkel is!

Holnap este már itt a karácsony. Sokan várnak otthonukba vendéget, régen nem látott családtagokat, barátokat. Örülni fognak egymásnak, vidám beszélgetések hangja fogja betölteni a lakásokat, érdekes történetek fognak fényt varázsolni a szemekbe.

Rendkívül üdvös és hasznos lenne, ha ezekben a találkozásokban meglátnánk karácsony ünnepének igazi tartalmát, Isten és ember végleges, visszavonhatatlan találkozását egymással.

Istennek emberekkel, - velünk, veled és velem - való találkozása tegye örömtelivé mieinkkel, s embertestvéreinkkel való találkozásainkat.

Ámen