2015. január 17., szombat

2. évközi vasárnap

2. évközi vasárnap. B 2015

Bevezetés
Mester, hol laksz? Kérdezték egykoron a Jézust követni akaró halászok. Jertek! Lássátok! A jertek, lássátok. A jézusi hívás nekünk is szól. El is fogadjuk meghívását és minden vasárnap vendégül is lát bennünket Jézus itt a templomban. S a vendégül látás után a mi feladatunk is az, amit az apostolokká tett halászok tettek: hívjuk testvéreinket is Jézushoz. Szoktunk-e mi erre a feladatunkra gondolni?

Kirié litánia
Urunk! Te kiválasztottál embereket, hogy elhozzák, hozzánk szereted nagy titkát és mi elfelejtünk ezért Neked hálát adni. Uram, irgalmazz nekünk!
Urunk! Te minket választottál ki arra, hogy elvigyük szereteted titkát az emberek közé, és mi megfeledkezünk erről a kötelességünkről. Krisztus kegyelmezz nekünk!
Urunk! Mi nem gondoskodunk arról, hogy legyenek olyanok, akik az utánunk következő generációhoz elviszik szereteted titkát. Uram, irgalmazz nekünk!

Evangélium után
Az Úr Jézus megtehette volna, amint megteszik sokszor a föld hatalmasai, hogy fényes jövővel, anyagi javak ígérgetésével csalogassa magához tanítványait. Az Úr Jézus nem tette ezt.
A föld urai, a hatalom után epekedők leleményes módszerekkel manipulálják alattvalóikat. Napjainkban a gátlástalan manipulációnak nemcsak tanúi, hanem szenvedő alanyai, sőt mi több áldozatai vagyunk. Az Úr Jézus nem alkalmazta a manipulációs módszereket sem.
Vajon miképpen gyűjtött akkor munkatársakat maga köré?
Az emberek megnyerésének a legszerényebb formáját választotta: meghívta őket. Ezzel szinte alávetette hívó szavait a meghívottak szabad döntésének. Lehetőséget adott a visszautasításra vagy a szeretetből fakadó értelmes elfogadásra. Így tett első tanítványaival és – ez a munkamódszere a világ végezetéig.
Érdemes felfigyelnünk arra is, hogy az első két tanítvány Keresztelő Szent János biztatására szegődik az Úr Jézus nyomába. Tulajdonképpen felkínálkoznak Jézusnak, megnyílnak előtte, hogy beléphessen életükbe meghívó üzenete.
Már maga az a tény, hogy Keresztelő Szent János Isten Bárányának nevezi Jézust, felkelti András és János érdeklődését. Az is érthető, hogy Jézushoz való csatlakozásuk előtt szeretnének meggyőződni kilétéről és tanításáról. Ezért csendül fel ajkukon a kérdés: Mester, hol lakol? Jézus indokoltnak látja kérdésüket, és barátságosan hívja őket: Gyertek és lássátok!
Az Úr Jézus nem sokat magyarázkodott, amikor a két tanítvány lakása után érdeklődött. Nem vonakodott megmutatni szerény lakását, meghívta őket: Gyertek és lássátok! Amit aztán ott láttak és hallottak, meggyőzte mindkettőjüket Jézus követésének érdemességéről.
A két tanítványban kigyúlt a Jézus személye és tanítása iránti lelkesedés tüze. De azonnal megértették vagy megérezték, hogy ezt a fényt nem tarthatják meg maguknak. András testvéréhez, Simonhoz sietett és lelkendezve újságolta: Megtaláltuk a Messiást! Ez volt talán első lépése az apostolkodás útján. Ő és később társai, valamint minden követője az Úr Jézusnak, megértette, hogy az emberiségnek égető szüksége van a hithirdető szolgálatra.
Az emberben számos olyan erő működik, ami igyekszik elterelni figyelmét Istenről és a Vele kialakítandó személyes kapcsolatról.
De nemcsak az emberben működnek ilyen erők, hanem sokkalta inkább az embert körülvevő társadalmi környezetben. Az itt működő tudatformáló erők, mindenféle eszközzel igyekeznek megfosztani az embert az önálló gondolkodástól, az Istenre való gondolás, a Vele való kapcsolat kiépítésének a lehetőségétől is. Ezért mondja a nagy konvertita Bíboros: Newman:
„Az átlagember nem szereti Őt, az Istent, aki egyedül örökkévaló. Azokat a dolgokat szereti, amelyek nem örökkévalóak, hanem végesek. Mivel ez a helyzet, Ő, akit szeretnünk kell, elhatározta, hogy visszahódít minket magának. Ezzel a szándékkal jött közénk a saját világába, mégpedig emberi alakban. Kitárja karját, hogy térjünk vissza hozzá.”
Ha ezt megtettük és szeretetétől tüzet fogtunk, természetesnek találjuk a tűz, a fény, a meleg továbbadási kötelességét.
Nem tudom, hogy közülünk, ki kinek köszönheti Jézus ismeretét és szeretetét. Igen sok keresztény számára családi örökség a hit, a vallásos magatartás. Szinte beleszülettünk a katolikus Egyház közösségébe. Ezt is értékelnünk kell. Sőt igen nagyra kell értékelnünk és hálásoknak lennünk mindazoknak, akik hitünk kibontakoztatásában és megerősítésében bármiféle módon, s bármikor segítettek bennünket.
Tisztelettel kell tudomásul vennünk, hogy mások más keresztény testvéregyházakba születtek bele. Ők is ugyanabban a Jézus Krisztusban hisznek, mint mi. Igaz, hogy ezt tisztelettel tudomásul kell vennünk, de a keresztények meg-osztottságába belenyugodnunk nem szabad! Semmi sem ellentétesebb Jézus akaratával, mint a keresztények megosztottsága.
Mily váteszi, isteni adottság! Mikor még egy a krisztusi közösség, halála előtti végóráiban már azért imádkozik, hogy a benne hívők egyek legyenek. Jó lenne, ha nemcsak az ökumenéban résztvevő egyházak, hanem a sejt módjára osztódó politikai erők is, szem előtt tartanák ezt.
Hívő keresztény mivoltunk, Jézus Krisztus iránti szeretetünk késztet arra bennünket, hogy mi, krisztushívők egy legyünk a testvéri szeretetben, s egyre inkább egy a hitben is. Mert csak így, hiteles keresztényekként adhatjuk tovább az evangélium világosságát, Krisztusban nem hívő testvéreinknek.
Mondanom sem kell, hogy rengeteg ember botorkál a hitetlenség, az új pogányság sötétjében. Istennek éppen ezért van szüksége ránk. Ma nekünk mondja: „Jöjjetek! Én emberhalászokká teszlek Benneteket.”

Ámen
F.F.