2015. január 3., szombat

Karácsonyi utáni 2. vasárnap

Bevezetés
Korábban, még 2 évvel ezelőtt is, magyar földön ezen a vasárnap ünnepelte a katolikus egyház Vízkeresztet. Ma napján. Január 6-án. Ezen a napon pedig karácsonyt ünnepli, karácsony titkát boncolgatja és hozza közelebb a hívőhöz. Nyitott-e még szívünk karácsony titkának mélyebb megismerésére, vagy elfeledtük már? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié Litánia
Urunk! Bocsásd meg, hogy oly gyorsan feledjük karácsony üzenetét. Uram, irgalmazz!
Urunk! Bocsásd meg, hogy máris békétlenséget okoztunk mieinknek. Krisztus, kegyelmezz.
Urunk! Erősítsd békességre irányuló törekvéseinket. Uram, irgalmazz!

Evangélium után

„Tulajdonába jött az Isten,
de övéi nem fogadták be”
Isten mindig közel van, de mindig távol is. Így volt ez az első karácsonykor is az emberhez. Közel volt azokhoz, akik befogadták, és távol azoktól, akik elutasították. Hazájában is.
A karácsony egy szomorú üzenetet és egy kérdést hordoz magában. Az üzenet ez: „Tulajdonába jött az Isten, de övéi nem fogadták be.” A kérdés pedig ez: Készek vagyunk-e mi befogadni őt?
Megdöbbentő, hogy az emberiség nem egyszer abban a tévhitben él, ha Istent kizárja az életéből, akkor Isten ügye kudarcot vall. De nem így van. Az üdvösség története egészen másról beszél: Isten tervét nem lehet meghiúsítani. Minden emberi dicsőség előbb-utóbb a porba hullik, csak az Isten szeretete és dicsősége ragyog örökké. Ezt tudták az angyalok is, és ezért tudtak a szomorú tények ellenére is dalra fakadni, s ebbe a dalba a könyörtelen emberi sorsot is belefoglalni, amit a betlehemi éjszakában így énekeltek: ”Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség a jóakaratú embereknek!”
Vajon mire gondoltak az angyalok, amikor látták a szállást kereső Szent Családnak a be nem fogadását? Már a kezdet kezdetén Isten fiának elutasítását?
A jövőre. Látták Jézus üdvösségszerző halálát és feltámadását. Látták a hitvallók, szüzek és vértanuk sokaságát, amely a gyermek nyomába szegődött. Látták az erőt, ami a betlehemi jászol szegénységéből árad a népekre és kultúrákra.
Milyen fenséges erő és titokzatos nagyság lakozhatott ebben az „emberben”, aki így rá tudta nyomni hatását a világra.
Egy ünnep annál szebb, minél alaposabban felkészülünk rá. Az első karácsonyra nem készült fel igazán a világ; különben nem utasította volna el egykönnyen a hozzánk érkezett Élet urát. „Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be” – jegyzi meg fájdalmasan János evangélista.
Mi már felkészülhetnénk, de mégsem készülünk fel rá, mert megakadályoz bennünket az ünnepet körülvevő talmi csillogás, lótás-futás, tülekedés, bevásárlási láz.
Ettől függetlenül a karácsony számunkra mégis az élet ünnepe. Miért? – Mert maga az Élet jelent meg közöttünk: Krisztus, az Isten egyszülöttje. Benne élet volt, s ez az élet volt az emberek világossága olvastuk Szent János evangéliumának prológusában.
Amikor Assisi Szent Ferenc megünnepelte Greccioban az első betlehemes karácsonyt, hogy fizikai valóságában elevenítse fel Jézus születésének körülményeit, a legenda azt mondja, hogy bár a jászolban egy élettelen gyermek figura feküdt; ám amikor Isten szentje odalépett hozzá, úgy tűnt, mintha a gyermek életre támadt volna. Legenda? Lehet.
De mégsem alaptalan ez a látomás. Mert a kisded Jézus, aki sokak szívében akkor is halott volt már, Szent Ferenc közreműködésével mégiscsak újra életre támadt a lelkekben. Bárcsak ebben a karácsonyi ünnepkörben is megismétlődne ez a látomás, s és életre támadna az emberek szívében az Isten dicsőítése és a béke.
Minden karácsony titok. Isten felséges titkának megjelenése köztünk. Ezért vagyunk mi keresztények is titkokat hordozó emberek. Hogy érzékszerveink ellenére hisszük Jézus jelenlétét az Eucharistiában, kinek beszéljünk erről? Hogy a szenvedés közepette is bízunk a Gondviselésben, kinek magyarázzuk? Hogy Isten Fia megjelent közöttünk, kinek hirdessük? Vannak helyzetek, amikor a diszkrét hallgatás a legmarkánsabb tanúságtétel.
Ezért karácsonyt nem ünnepi harsogással és zajjal ünnepli a hívő, hanem belső elcsendesedéssel. Istennel csak a csendben találkozhatunk. Gondoljunk csak Illésre, aki kereste az Urat viharban, földrengésben, tűzvészben, de egyikben sem talált rá. Csak az esti enyhe szellő suttogásában.
Sokszor halljuk, hogy a karácsony a gyermekek ünnepe. Ezt lehet így is rosszul is értelmezni: nincs helye a felnőtt ember férfias küzdelmeiben. De lehet jól is érteni. S akkor rájövünk, hogy Isten nem azt kívánja, hogy gyermekké váljunk, s azt sem, hogy gyermekesen gondolkodjunk és viselkedjünk, hanem, hogy gyermeki bizalommal és reménységgel tudjuk nézni a világot.
Ne feledjük, a karácsony az Isten ember iránti szeretetvallomása. Jézus nem a hatalom diadalkapuján érkezett hozzánk, hogy elkápráztasson és megfélemlítsen minket, hanem a jászol nyomorúságából sugározza ránk Isten szeretetét, hogy melegítsen, vonzzon és lelkesítsen minket.
Ha Isten húsvétkor kitör a történelemből, s az örökkévalóságba hívja és emeli a világot, akkor karácsony az örökkévaló s vele az örökkévalóság betör az időbe, az ember életébe. A karácsonyt az emberi nyüzsgés szürkesége, sőt ínsége és nyomorúsága borítaná be, ha nem ragyogna át rajta Isten ember iránti üdvözítő szeretetet.
És szürkeség, sötétség borítja be mindazok életét, akik nem fogadják be őt, de bennünket, akik befogadtuk és befogadjuk, öröm áraszt el, mert hatalmat adott nekünk, hogy Isten gyermekei, a Világosság fiai legyünk. és isteni fénnyel járjunk e világban.

Ámen   F.F.