Az Egyház liturgiájában igyekszik
megjeleníteni Jézus szenvedése előtti eseményeket. Jeruzsálembe történt
ünnepélyes bevonulását ünnepeltük tegnap barkaszenteléssel és körmenettel. Ma
nagyhétfőn a betániai vacsoráról emlékezünk.
Igaz, hogy e két esemény időrendben
fordítva volt, de az emlékezés a lényeg.
Mire emlékezünk? Lázárék vacsorájára,
amit Jézus tiszteletére rendeztek, valószínűleg Lázár föltámasztásának örömére.
Senki sem sejtette, csak Jézus tudta, hogy ez az örömünnep az Ő szívében már szomorú
búcsúzás. Márta szolgál...
Mária és Júdás alakja lép előtérbe hirtelen.
Mária egy font, tehát nagyobb mennyiségű nárdus olajt hoz és megkeni Jézus
lábát, a ház megtelik a kenet illatával. Hajával törölgeti Jézus lábát, de
kedves ereklyének szánva az Úr bőrébe be nem ivódott olajt, semmi sem drága
neki, mert nagyon szereti Jézust.
Júdás bosszankodva a pazarlás láttán
szóvá is teszi, hogy 300 dénárt ért ez az olaj, mennyi szegényt lehetett volna
megsegíteni evvel. János – akkor talán csak gondolatban – helyrerakja e nagy
ügybuzgóságot. A saját zsebe hasznát akarta volna növelni úgyis, hisz eddig is
lopott az adományokból.
Jézus értékeli a helyzetet. Júdást
rendre utasítja, hogy szegények mindig lesznek veletek. Nem fedi fel, hogy
tudja Júdás már árulóvá lett, éppen erről a vacsoráról lóg majd el a részleteket
megbeszélni.
Hagyj békét neki, hogy temetésem napjára
megőrizze azt. Ezt a csodás élményt, hisz akkor nem is lesz eme szolgálatra sem
idő, sem mód. Jézus még föltehette volna a kérdést: Ki szeret engem jobban?
Júdás-e, akit tanítványommá, apostolommá, barátommá tettem és pár nap múlva
csókkal árul el, s ad át a poroszlóknak, vagy ez a Mária, aki rajongó szeretete
jeléül.
Mi sohasem voltunk kicsit Júdások, még a
szorongatás idején sem?
Mi Mária Magdolna rajongó szeretetével
szeretjük ma is Jézust?
Ámen.
F. F.
