2015. október 7., szerda

Rózsafüzér Királynője

Október 7. 
Rózsafüzér Királynője

Lepantónál, 1571. október 7-én, vívta tengeri ütközetet a keresztények hajóhada a török flottával. És keresztény erők megsemmisítő győzelmet arattak az oszmánok felett. V. Piusz pápa rendelte el a győzelem emlékére, a Rózsafüzér Királynője ünnepet. Amikor az Iszlám feltartóztatatlanul nyomul Európába, kezünkbe vesszük-e mi még a rózsafüzért, vagy csak kabalaként függ autóinkban a visszapillantó tükör mellett?
Imádkozza-e még népünk, s Európa a rózsafüzért?
Egyáltalán imádkozik-e még Európa. S Hazánk?
Van-e, aki megtanítja az imádkozni még a nem-tudókat

Vajon a mai kor emberét ki tanítja imádságra? Engem még Édesanyám. S valamennyiünket. Legkisebb testvérem imára tanítására már, illetve még emlékszem. Milyen öröm töltötte el édesanyámat, amikor dundi kis kezei együtt maradtak. Majd jött egy ateista kor. És ekkor a nagymamák voltak azok, akik megtanították imádkozni unokáikat. Aztán jött még egy újabb kor A mai társadalomban ez már nem érvényes. Nagymama korúak lettek azok, akik már maguk sem tudnak és nem is szoktak imádkozni. Megfordult a dolog. Nemegyszer az unoka tanítja meg a nagymamát, vagy a gyerek az anyát az imádságra, amit hittanórán vagy az elsőáldozási felkészítőn tanult. S kérik az édesanyát, Imádkozzál édesanyám. 
Ámen.
F.F.