Évközi 2. vasárnap. 2018
Bevezetés
Mester, hol laksz? Kérdezik a
mai evangéliumban a Jézust követni akaró halászok. Jertek! Lássátok! A jertek,
lássátok. A jézusi hívás nekünk is szól. El is fogadjuk meghívását és minden
vasárnap vendégül is lát bennünket Jézus itt a templomban. S a vendégül látás
után a mi feladatunk is az, amit az apostolokká tett halászok tettek: hívjuk
testvéreinket is Jézushoz. Szoktunk-e mi erre a feladatunkra gondolni?
Kirié litánia
Urunk! Te
kiválasztottál embereket, hogy elhozzák, hozzánk szereted nagy titkát és mi
elfelejtünk ezért Neked hálát adni. Uram, irgalmazz nekünk!
Urunk! Te
minket választottál ki arra, hogy elvigyük szereteted titkát az emberek közé,
és mi megfeledkezünk erről a kötelességünkről. Krisztus kegyelmezz nekünk!
Urunk! Mi nem
gondoskodunk arról, hogy legyenek olyanok, akik az utánunk következő
generációhoz elviszik szereteted titkát. Uram, Irgalmazz nekünk!
Evangélium után
Az Úr Jézus megtehette
volna, amint megteszik sokszor a föld hatalmasai, hogy fényes jövővel, anyagi
javak ígérgetésével csalogassa magához tanítványait, miként napjainkban a pártvezérek
a szavazókat. Az Úr Jézus nem tette ezt.
A föld urai, a hatalom után
epekedők leleményes módszerekkel manipulálják alattvalóikat. Napjaink-ban a
gátlástalan manipulációnak nemcsak tanúi, hanem szenvedő ala-nyai, sőt mi több
áldozatai vagyunk. Az Úr Jézus nem alkalmazta is a manipulációs módszereket
sem.
Vajon miképpen gyűjtött
ak-kor munkatársakat maga köré?
Az emberek megnyerésének a
legszerényebb formáját választotta: meghívta őket. Ezzel szinte
alá-vetette hívó szavait a meghívottak szabad döntésének. Lehetőséget adott a
visszautasításra vagy a szeretetből fakadó értelmes elfogadásra. Így tett első
tanítványaival és – ez a munkamódszere a világ végezetéig.
Érdemes felfigyelnünk arra
is, hogy az első két tanítvány Keresz-telő Szent János biztatására szegődik az
Úr Jézus nyomába. Tulajdon-képpen felkínálkoznak Jézusnak, megnyílnak előtte,
hogy beléphessen életükbe meghívó üzenete.
Már maga az a tény, hogy Keresztelő Szent
János Isten Bárányának nevezi Jézust, felkelti András és János érdeklődését. Az
is érthető, hogy Jézushoz való csatlakozásuk előtt szeretnének meggyőződni kilétéről
és tanításáról. Ezért csendül fel ajkukon a kérdés: Mester, hol lakol? Jézus
indokoltnak látja kérdésüket, és barátságosan hívja őket: Gyertek és lássátok!
Vallásos életünk
létrejöttében és fejlődésében mindig nagy jelentő-sége van a mély maradandó
szép élményeknek, s magának a megtapasztalásoknak is.
Az Úr Jézus nem sokat magyarázkodott,
amikor a két tanítvány lakása után érdeklődött. Nem vonakodott megmutatni
szerény lakását, meghívta őket: Gyertek és lássátok! Amit aztán ott láttak és
hallottak, meggyőzte mindkettőjüket Jézus követésének érdemességéről.
A két tanítványban kigyúlt a
Jézus személye és tanítása iránti lel-kesedés tüze. De azonnal megértették vagy
megérezték, hogy ezt a fényt nem tarthatják meg maguknak. András testvéréhez,
Simonhoz sietett és lelkendezve újságolta: Megtaláltuk a Messiást! Ez volt talán első
lépése az apostolkodás útján. Ő és később társai, valamint minden követője az
Úr Jézusnak, megértette, hogy az emberiségnek égető szüksége van a hithirdető
szolgálatra.
Az emberben számos olyan erő működik, ami igyekszik
elterelni figyelmét Istenről és a Vele kialakítandó személyes kapcsolatról.
De nemcsak az emberben működnek ilyen erők, hanem
sokkalta inkább az embert körülvevő társadalmi környezetben. Az itt működő
tudatformáló erők, mindenféle eszközzel igyekeznek megfosztani az embert az
önálló gondolkodástól, az Istenre való gondolás, a Vele való kapcsolat kiépítésének
a lehetőségé-től is. Ezért mondja a nagy konvertita Bíboros: Newman:
„Az átlagember nem szereti Őt, az Istent, aki
egyedül örökkévaló. Azokat a dolgokat szereti, amelyek nem örökkévalóak, hanem
végesek. Mivel ez a helyzet, Ő, akit szeretnünk kell, elhatározta, hogy
visszahódít minket magának. Ezzel a szándékkal jött közénk a saját világába,
mégpedig emberi alakban. Kitárja karját, hogy térjünk vissza hozzá”
Ha ezt megtettük és szeretetétől tüzet fogtunk,
természetesnek találjuk a tűz, a fény, a meleg továbbadási kötelességét.
Nem tudom, hogy közülünk, ki kinek köszönheti Jézus
ismeretét és szeretetét. Igen sok keresztény számára családi örökség a hit, a
vallásos magatartás. Szinte beleszülettünk a katolikus Egyház közösségébe. Ezt
is értékelnünk kell. Sőt igen nagyra kell értékelnünk és hálásoknak lennünk
mindazoknak, akik hitünk kibontakoztatásában és megerősítésében bármiféle
módon, s bármikor segítettek bennünket.
Tisztelettel kell tudomásul vennünk, hogy mások más
keresz-tény testvéregyházakba születtek bele. Ők is ugyanabban a Jézus Krisztusban
hisznek, mint mi. Igaz, hogy ezt tisztelettel tudomásul kell vennünk, de a
keresztények meg-osztottságába belenyugodnunk nem szabad! Semmi sem
ellentétesebb Jézus akaratával, mint a keresztények megosztottsága. Főpapi imájában
azért imádkozott, hogy a benne hívők mind egy legyenek! Jó lenne, ha nemcsak az
ökumenében résztvevő egyházak, hanem a sejt módjára osztódó politikai erők is,
szem előtt tartanák ezt.
Hívő keresztény mivoltunk, Jézus Krisztus iránti
szeretetünk késztet arra bennünket, hogy mi krisztushívők egy legyünk a
testvéri szeretetben, s egyre inkább egy a hitben is. Mert csak így lehetünk
hiteles keresztényekké. És így adhatjuk tovább az evangélium világosságát,
Krisztusban nem hívő ember-testvéreinknek.
Mondanom sem kell, hogy rengeteg ember botorkál a
hitet-lenség, az új pogányság sötétjében. Istennek éppen ezért szüksége van
ránk, számít apostoli tevékenységünkre. Ma bennünket hív Jézus, hogy legyünk
tanítványai, munkatársai. Ma nekünk mondja, hogy Ti vagytok a világ
világossága!
Amen
