Szent
Vencel vértanú
SZENT
VENCEL 907-ben Csehországban született, apja Vratislav, a cseh törzsek második
keresztény fejedelme volt. Édesanyja a félig-meddig pogány Drahomira
alkalmatlansága miatt nagyanyja, Szent Ludmilla nevelte. Természetes tehát,
hogy kisgyermek korában gondos keresztény nevelésben részesült. A tizenhatéves
fiatalember 925 körül a hercegség vezetését átvette, sok nehézséggel
terjeszthette a hitet.
Állandó küzdelmet kellett
vívnia a pogány főurak ellen. Szemére vetették német-barátságát is. Ő
igyekezett fegyelmezett, adakozó, imádságos ember lenni. Tudott latinul és
görögül is. A Szentírás több részletét szó szerint tudta. Templomokat
építtetett, környezetébe szerzeteseket gyűjtött.
935-ben cselszövés áldozata
lett, Szent Kozma és Damján ünneplésére öccse várába hívták. Ünnepi vacsorát
rendeztek tiszteletére, másnap, szeptember 28-án azután a templom előtt öccse,
Boleszláv vezetésével megtámadták, és a bérgyilkosok végeztek vele.
Kezdettől vértanúként
tisztelték, Csehország fővédőszentje. Az általa alapított Szent Vitus
székesegyházban temették el.
Prága híres főtere az ő
nevét viseli.
Kérjük Szent Vencel égi
segítségét népeink hitének erősítésére.
Ámen.