Évközi 18. vasárnap 2022

Évközi 18. vasárnap 2022 

Bevezető

A mai, évközi 18. vasárnap evangéliumában, halljuk majd a Jézus ajkáról elhangzott, s szállóigévé vált mondatot: „Nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.”

Hát akkor mitől? – kérdezik sokan. Hallani fogjuk majd Jézus ajkáról, hogy mitől, az Istenben való gazdagodástól!

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Kirié litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg az anyagiaságunkat. Uram, irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg a minden áron való meggazdagodásra törekvésünket! Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsáss meg nekünk, hogy nem törődünk a lelkiekben, Istenben való gazdagodásunkkal! Uram irgalmazz!

Evangélium után

Gyakran olvashatunk gyászjelentést ilyen vagy ehhez hasonló szövegezéssel: Tragikus hirtelenséggel, váratlanul elhunyt.

Olykor arról is tudomást szerzünk, hogy az illető agyondolgozta magát, mindent elkövetett annak érdekében, hogy növelje életszínvonalát. Gazdagodás volt a jelszava és megfeledkezett arról a tényről, amely szerint az élet a maga teljességében nem a mi birtokunk. Az Úr Isten egyszeri, felbecsülhetetlen ajándéka. Ő adta nékünk, s ő veszi is vissza majd tőlünk.

Korunk embere számítógéppel tervezi meg már életét is több-változós függvényként. De közben megfeledkezik arról, hogy az élet és a halál találkozása nem a mi terveink szerint történik. Az esztelen gazdagról szóló példabeszédben erre hívja fel figyelmünket az evangélium.

Helytelen lenne az Úr Jézus szavait úgy értelmeznünk, mintha Isten elítélné, rossznak minősítené a normális keretek közé szorított bírvágy ösztönét, amely természetes megnyilatkozása anyagiakhoz kötődő földi életünknek.

Az embernek gondoskodnia kell mindennapi kenyeréről a saját maga és családja számára.

Értelmes természetünkből következik az is, hogy terveket készítünk, és ezek szerint alakítjuk, irányítjuk életünket. Terveink azonban akkor jók, ha a valóságra épülnek.

A hívő ember nem hagyhatja ki számításaiból a bármely pillanatban érkező halált és az abszolút jövőt, ami hitünk szerint a halál után következik.

Úgy kell használnunk földi javainkat, hogy biztosítsuk örök boldogságunkat, üdvösségünket. Ennek érdekében le kell győznünk a bírvágy túlburjánzását, s a szerzési vágyat korlátok közé kell szorítanunk.

Egy tanmese szerint.

Egy idős tanító és tanítványa állnak a játszótér szélén. Gyermekek játszanak, futkosnak, kacagnak gondtalanul. A tanítvány ennek láttán felveti a kérdést: Mi a magyarázata annak, hogy jóllehet minden ember boldogságra vágyik, ennek megtalálása keveseknek sikerül?

Nézd a játszó gyerekeket, feleli a tanító. Azt hiszem, hogy ők, itt és most boldogok. Én is úgy gondolom - válaszolt a tanítvány. De hogyan lehetnek boldogok a felnőttek? Legtöbbjük miért boldogtalan? - kérdi.

Szóbeli válasz helyett, a tanító belenyúlt a zsebébe, kivett belőle egy csomó pénzt és a játszó gyerekek közé szórta. Erre azonnal abbahagyták a játékot, véget ért a vidám kacagás és egymással versengve, birkózva kapkodták fel pénzt. Többen sírva fakadtak és tettlegességre ragadták magukat.

Nos, amint látod, vége a boldogságnak. Vajon miért? Kérdi a tanító. A versengés miatt! - volt a válasz. De mi miatt verekedtek, veszekedtek? Nemde a bírvágy, a pénz volt az oka mindennek. Íme, itt a válasz a kérdésedre.

Miért boldogtalan sok-sok ember? A szívében élő és érvényesülő bírvágy következtében.

A bírvágy, a minden áron meggazdagodni akarás, de sok embert tett már szerencsétlenné, s tragikus sorsúvá. De sok embert aljasított már le, s vetkőztetett ki emberi mivoltából.

Ezért mondja Szent Pál apostol a mai szentleckében, hogy a kapzsiság bálványimádás. A Mammon, a pénz imádása; amelynek egyenes következménye a bűnök sorozata: csalás, lopás, sikkasztás, gyűlölködés, kíméletlenség.

A pénz szerelmese mindenre képes. Beleszeretni a pénzbe, egyenlő azzal, hogy az ember elindul a legveszedelmesebb lejtőn. Kialakulnak a bűnszövetkezetek, a maffiák, a fehérgalléros bűnözések, közpénzek, lakossági megtakarítások, százmilliók és százmilliárdok nyom nélküli eltüntetése. Bérgyilkosságok, robbantásos merényletek, az egymással való leszámolások.

Hála legyen a jó Istennek, ha bennünket nem ejtett rabul a kapzsiság.

De azért legyünk őszinték! A mi szívünkben is ott fészkel azért a gyors meggazdagodás vágya. Ki merné tagadni, hogy lelkében nem élnek az evangéliumi példabeszéd gazdag emberéhez hasonló vágyak? Ki ne vágyakozna arra a gazdagságra, amely, ha nem is boldogít, de ideig-óráig megnyugtatja a jövő miatt aggódó szívünket?

Az élet folyamán nem egyszer, hanem többször is megkísérthet és meg is kísért szinte minden embert, még a hívő embert is, bennünket is valamilyen mértékben a bírvágy.

Épp ezért óvakodjunk hát mi is mindig minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bőségtől függ az emberi élet, s annak boldogsága, hanem az Istenben való gazdagságtól.

Ámen

Évközi 17. vasárnap 2022

 Évközi 17. vasárnap 2022

Bevezető

A mai, 17. évközi vasárnap evangéliumában az általunk imádkozottól eltérő szövegű Miatyánkot hallunk majd. S ezen megütközünk. Pedig nem ezen kellene megütköznünk, hanem azon, hogy kereszténykultúrán felnőtt nemzetünk fiai és leányai már nem, vagy csak alig ismerik, és mi is egyre ritkábban és egyre lagymatagabban imádkozzuk.

Vagy nem…?

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem imádkozunk. Uram, irgalmazz

Urunk Jézus! Bocsásd meg az imában közömbösségünket, lagymatagságunkat.  Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Tudatosítsd bennünk, hogy a Veled való kapcsolat, az szívből szóló ima nélkül elveszünk. Uram irgalmazz!

Az ima egyidős az emberiséggel és egyidős a vallással. Minden vallásnak meg van a maga imája, vagy ima rendszere. A Bibliában is számos imát találunk, sőt Lukács evangéliumára különösen jellemző, hogy kedveli az imákat. Az Úr Jézust több alkalommal mutatja imádkozó helyzetben.

De a kiemelkedő személyiségek, mint Zakariás, Mária, Erzsébet, Anna próféta asszony – a köztudattal ellentétben nem rögtönzött, hanem már ismert költői szépségű imákban fejezik ki, örömüket, reményüket. Ezek közül a formáját és tartalmát is megőrző legismertebb imává a Miatyánk vált. De az is két különböző változatban.

Mindkét formula az Atyához szóló fohásszal kezdődik. Úgy tűnik, Jézus arra buzdít, hogy Istent inkább családtagnak tekintsük, mint távoli, félelmetes idegennek. Jóllehet az Isten és az ember közötti kapcsolatot nem lehet földi kapcsolattal modellezni. Mégis az emberi atyaság és a fiúság áll legközelebb ehhez a kapcsolathoz.

Ebben a mennyei Atyához intézett imában ott vannak az üdvösségre, Isten Országa eljövetelére, a mindennapi kenyérre, az emberi együttélés nélkülözhetetlen feltételére, a megbocsátásra, a kísértésre vonatkozó kérések. Az egyén és a közösség anyagi, valamint lelki javaira vonatkozó kérések. Mindezeket lehet, sőt kell is kérni a mennyei Atyától. Hogy jöjjön el az ő Országa! A gyűlölködő, embertelen, s kegyetlen világ helyébe a szeretet, a béke és a testvériség országa.

De lehet, sőt kell kérni a mindennapi kenyeret is, amikor oly sok százmillió, több milliárd ember éhezik. Egyre több ember veszíti el kenyérkereső állását. Hazug ígéretekkel csak etetni, s kábítani lehet, de jóllakatni nem, az embereket.

Ott van mindennapi életünkben még mindig a médiumok ránk zúduló hazugsága. Ezért kell kérni a mennyei Atyát, hogy „Ne vígy minket kísértésbe!”, ha nem is értjük az így megfogalmazott kérést. De érthetőbbé válik, ha így fogalmazzuk meg: Ne engedd, hogy kísértésbe, megtévesztésbe vigyen bennünket a gonosz, csatlósainak agymosási tevékenységével. De nemcsak azt kell kérnünk, hogy ne engedje, hogy megtévesszenek, hanem hogy meg is szabadítson bennünket a mennyei Atya a Gonosztól, a hazugság Atyjától és fiaitól! Folyamatban van.

Sokat írtak arról, hogy a kereszténység legfontosabb imája nem azonos szöveggel került bele Máté és Lukács evangéliumába. Ennek elég bonyolult hagyománytörténeti okai vannak, de egy dolgot kétségtelenül állíthatunk. Az ókeresztény egyház ebben az időszakban még szilárd kötöttség nélkül őrizte Jézus imádkozó hagyományát. Nem azzal a görcsös tudattal, amivel a farizeusok, vagy a szadduceusok, akik olyan nagy jelentőséget tulajdonítottak a kötött formáknak. Az evangéliumok hívő közössége Jézustól megtanulta az imádkozás művészetét, és a saját szavaival adta vissza a Jézustól tanultakat. Nem formulát tanultak, hanem imádkozó magatartást.

A Jézus imáját hallgató apostoloknak különböző volt az érzelmi érintettsége. Az imát, bármennyire is igyekeztek, nem szóról szóra, hanem saját szavaikkal adták tovább. Így az első hívő közösségekben nem egy imaforma, hanem az imádság gondolatai rögzítődtek. Évek kellettek ahhoz, hogy egy-egy együttimádkozó közösségben Jézus gondolataiból kialakuljon egy imádságforma. Lukács és Máté két egymást nem ismerő közösség imaformáját építette be evangéliumába.

Szükséges mindenkor imádkozni. Mondotta Urunk Jézus Krisztus. A templomba járó jó hívek eleget is tesznek ennek a jézusi követelménynek.

Mégis sokan vádolják magukat azzal, hogy bűnt követtek el, mert rosszul, szórakozottan, gépiesen imádkoztak. Ilyenkor eszembe jut egyik fiatal papkori lelkigyakorlatunk, amelyen országos nevű bencés atya a következőt kérdezte: Tisztelendő atyák! Bűnt követ el, ha valaki imádkozik? – Néma csend! Újból ő. Nem! Az követ el bűnt, aki nem imádkozik. És a másik: ki az közülünk, aki azt mondhatná magáról, hogy nem imádkozhatna jobban? Senki!

Nem szabad szó nélkül elmenni a mai olvasmányban hallott Ábrahám alázatosan könyörgése mellett sem. Kitartóan alkudozott: 50-től 10-ig lefelé licitált az igazak számát illetőleg. Tíz igazra való tekintettel az Úr nem pusztította volna el Szodomát, az olyan természetellenes szexuális bűnei miatt, amikkel ma divat a Főváros központjában jó érzésű embereket, gyermekeket és fiatalokat megbotránkoztatni. Nem gondolkodnak az emberek? Két egynemű pártól még nem született gyermek. Haljon ki a magyar?

Én szeretném hinni, hogy magyar földön mindig lesz tíz olyan igaz, akikre való tekintettel megkegyelmez az Úr bűnös útra tévedt nemzetünknek.

Ámen.

Évközi 16. vasárnap 2022

Évközi 16. vasárnap 2022 

Bevezetés

A mai, évközi 16. vasárnap evangéliuma, Jézusnak Lázár nővéreinél, Máriánál és Mártánál történt látogatásáról számol be. S felvetődik a kérdés: Márta gondolkodik-e helyesen, vagy Mária? Ha így teszem fel a kérdést, azaz „vagy”- kötőszóval, akkor akármelyiket mondom is helyesen gondolkodónak válaszom helytelen. De, ha a „vagy” kötőszó helyett, az „és” kötőszót használom, akkor a kérdő mondatból kijelentő mondat lesz, nem Mária vagy Márta, hanem Mária és Márta, mindketten, lesz a helyes válasz. Mert ez lényegében azonos azzal, amit ősidők óta gyakorol a hívő keresztény. Imádkozik és dolgozik. Mi is? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket. 

Kirié litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem ülünk le gyakrabban, Máriaként lábadhoz, hogy tanuljunk Tőled. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem szolgálunk Néked mindig Márta szorgoskodó szeretetével! Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg nekünk, hogy nem hozzuk mindig összhangba, az Imádkozzál és dolgozzál ősi keresztény buzdítást. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Tévedés lenne Mária és Márta történetét úgy értékelnünk, mint a fizikai munka, a házi munka lebecsülését. Ismeretes mindnyájunk előtt, hogy az Úr Jézus is kétkezi ácsmunkát végzett Názáretben harmincéves koráig.

Ennek megfelelően a keresztény kultúra felépítésében mindig komoly szerepet játszott az ősi bencés alapelv gyakorlati megvalósítása: Ora et labora! Imádkozzál és dolgozzál.

A keresztény népek, így nemzetünk történetét is az imával összekapcsolt szorgos munka vitte előre mindig. Szívós és szorgos munkával hatalmas eredményeket ér el az emberiség mindig.

A dolgos és sikeres emberek mindig nagy elismerésekben részesülnek.

Mindannyian becsüljük azokat az asszonyokat és férfiakat, akik a családban, a templomi közösségekben vagy a társadalomban odaadóan és nemegyszer önfeláldozóan tevékenykednek, és testi-lelki ellátásukról gondoskodnak, még akkor is, ha olykor-olykor hálát vagy köszönetet sem mondanak nekik érte.

Ezért a mai evangéliumban ugyancsak felráz bennünket Jézus kijelentése: „Márta, Márta, sok mindenre van gondod, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges.”

Tudjuk, hogy a tudományos és technikai fejlődés óriási teljesítményeket hozott létre, csak éppen az ember erkölcsi, etikai fejlődése nem tartott lépéseket azokkal.

Már ennek a ténynek a puszta tudomásul vétele is, arra hívja fel a figyelmünket, hogy az oly annyira szükséges munka, technikai fejlődés mellett szükségünk van valami másra is! Nevezetesen arra a Jézust hallgató figyelemre, amelynek Mária az iskola példája.

Jelen századunkban általános jelenség az utazás, a turizmus elterjedése. Gyakran találkozhatunk hazánkban is külföldi látogatókkal és láthatjuk, amint térképpel vagy okos telefonnal a kezükben próbálnak tájékozódni.

Itt a földön valamennyien jövevények vagyunk és nem könnyű a tájékozódás. Jézus azért jött közénk, hogy utunk legyen az Istennek tetsző életre. Azért hagyta ránk tanítását, hogy térképül (GPS jelül) szolgáljon az egész emberiségnek.

Az evangélium térképéről kell leolvasnunk, hová menjünk, merre tartsunk.

Ha ezt elmulasztjuk, fennáll a veszély, hogy lázas tevékenységünk üresjárattá válik, rossz irányba fordul. Az élethez mindig kellenek irányító, igaz eszmék.

Mindannyian megdöbbenve éltük át azokat az időket a huszadik században, amikor téves eszmék annyi millió és millió embert sodortak a pusztulásba. Ha nem vigyázunk, napjainkban is hasonló téves eszmének lehetünk az áldozatai.

Amikor az Úr Jézus védelmére kel Máriának, korántsem akarja leértékelni Márta munkáját. A kereszténység sem az emberi munkát. Senki sem állítja, hogy embertársainkon csak az imádsággal segíthetünk. De az ellenkezőjét sem! Hogy az nem lenne szükséges, azzal úgy sem segíthetünk semmit sem rajtuk.

Igaz, hogy bármilyen buzgón imádkozzuk is a rózsafüzért, ezzel még nem szüntethetjük meg a világban fellelhető bajokat. Nem szerelhetjük le a nukleáris töltésű rakétákat, nem mentjük meg a savas esők következtében pusztuló erdőket, nem akadályozhatjuk meg a légkör felmelegedését, a jéghegyek megolvadását, a tengerszintek emelkedését, az ózonréteg elvékonyodása miatt az emberi testet károsító ultraibolya sugárzást.

Nem növelhetjük az emberek iránti szolidaritást. Nem enyhíthetjük az éhező emberek nyomorúságát, amelyet csak fokoz a globalizáció fokozódó könyörtelen egyeduralomra való törekvése.

Vajon a világ vezetői meghallják-e a Szentatya kérését, aki arra kéri a politika és közgazdaság felelőseit, hogy a globalizációs folyamatot a világ valamennyi polgára közös javának keresése, az igazságosság és a szolidaritás irányítsa.

Mi krisztushívők azt valljuk, hogy napjaink égető problémái mind megoldhatóak lennének, ha az evangélium térképe szerint rendeznénk be életünket.

Ennek érdekében kell időt szentelnünk az egy szükségesnek, leülnünk Jézus lábai elé és hallgatnunk tanítását.

Mert nem Mária vagy Márta, hanem ketten együtt alakítsák életünket. Mily kegyelem, hogy itt és most, mi is leülhettünk Jézus lábaihoz és meghallgathattuk szavait. Bárcsak termékeny talajra találnának szavai, és bőséges, százszoros termést hoznának mindannyiunk s nemzetünk életében.

Ámen

Évközi 15. vasárnap

 Évközi 15. vasárnap 

Bevezetés

Szeretettel köszöntöm a testvéreket!

A mai évközi 15. vasárnap evangéliumában a főparancsról, Isten és felebarát szeretetét összekötő parancsról, s az irgalmas szamaritánusról hallunk majd.

Hogyan gyakoroljuk mi a Főparancsot? Úgy-e, mint az irgalmas szamaritánus? Milyen a mi szolidaritásunk a szenvedő embertestvéreinkkel? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Urunk, Jézus Krisztus, bocsáss meg, hogy szenvedő testvéreinkben nem ismerünk fel Téged! Uram, irgalmazz nekünk!

Urunk, Jézus Krisztus, bocsáss meg, hogy a bajbajutottak mellett segítségnyújtás nélkül elmegyünk! Krisztus, kegyelmezz!

Urunk, Jézus Krisztus, bocsáss meg, hogy nem vagyunk az irgalmas szamaritánushoz hasonló lelkületűek! Uram, irgalmazz! 

Evangélium után

„Ki az én felebarátom?”- kérdezte a törvénytudó Jézustól. Az írástudó kérdésére Jézus az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéddel válaszol.

Úgy kezdődik, mint egy krimi. Van benne pénzrablás, véres verekedés, félholt áldozat, cserbenhagyás… Csak éppen nem úgy fejeződik be, mint a krimik általában: nincs benne szivarozó felügyelő, nem kerülnek elő a tettesek, és nem a megtorlás győz, hanem a szeretet.

Amikor azonban először hangzott el Jézus ajkáról, nem is akart izgalmas újsághír lenni. Hanem egy olyan esemény, amelyen érdemes elgondolkodni. Figyelemfelkeltés egy szenvedő emberrel nem törődő, és egy szenvedő emberrel törődő embertípusra. Ezzel Jézus feje tetejére állította az öntelt farizeusok egész erkölcsi rendszerét. És ugyanakkor belesűrítette országának új törvényét az irgalmas szamaritánus történetébe.

Az ószövetségi pap az áldozat-bemutatásra volt kötelezve. Számára a kötelesség az áldozat körüli szolgálat. Ezt teljesítette is. De amikor látja a szenvedő embertársát, nem törődik vele. Az ő számára az már nem előírás. Ma is vannak ilyenek.

A levita a templom körüli szolgálatra volt hivatva. Ezt betű szerint betartja. De a szerencsétlen ember szolgálata már nem előírás. Ma is vannak ilyenek.

Ezután Jézus bemutat egy szamaritánust. Ő kívül áll a mózesi törvényen, de belső sugallatra hallgat, ezért segít a bajbajutotton. lássuk be, ilyenek is vannak ma!

Az írástudó, „Ki az én felebarátom?” kérdésére a választ - a példabeszéd elmondása után - a törvénytudóval fogalmaztatja meg az Úr: „Az volt a bajba jutott embernek a felebarátja, aki irgalmasságot cselekedett vele.”

A szamaritánus felebarát volt. - A pap és a levita viszont nem volt az. Mindketten teljesítették ugyan azt, ami a kötelességük volt. Ma azt mondanánk azt, ami a munkaköri leírásukban szerepelt. De annál egy jottányival sem többet.

Jézus a mai példabeszédben nem azt mondotta, amit az irgalmas szamaritánus történetekor ki szoktak hangsúlyozni, hogy: mindenki a felebarátod, hanem azt, hogy Te légy minden rászorulónak, mindenkinek, kivétel nélkül - még ellenségednek is! - a felebarátja! „Tégy Te is hasonlóképpen, mint az irgalmas szamaritánus!”

Így szoktuk buzdítani a tem-plombajáró híveket: mindenkiben lásd meg az embert, a felebarátot! Pedig inkább így kellene buzdítanunk: Te magad viselkedjél úgy, légy méltó arra, hogy minden ember felebarátját, közelijét, segítőjét lássa benned. (a közeli, és nem a felebarát, lenne a helyes fordítása az eredeti szónak.)

Mi csak önmagunkat alacsonyíthatjuk le méltatlan viselkedésünkkel odáig, mint a példabeszédbeli pap és levita, hogy nem vagyunk méltók a felebarát névre. És mi, magunk emelhetjük fel magunkat a felebarát irgalmas szamaritánus szintjére.

Ma is időszerű az irgalmas szamaritánus története. A hazafelé siető pap és levita nem egy régen történt esemény szereplői. Ha megvizsgáljuk magunkat, akkor rájövünk, hogy végeredményben mi vagyunk azok, akik azt hisszük, hogy amit Krisztus egybekötött, Isten és felebarát szeretetét, azt szét lehet választani. Mi, akik mindig valami rendkívüli dologban keressük az Istent, és nem vesszük észre, hogy a közelünkben tartózkodik. Vakon sietünk el embertársaink mellett, és semmibe vesszük őket, és nem csak őket, hanem a bennük felénk közeledő Istent, feledve, hogy Jézus azonosította önmagát velük.

Amikor közömbösen megyünk el az élet elesettjei: a hajléktalanok, s a szenvedély betegek mellett. Könyöradományra és tisztességes emberi szóra sem méltatjuk őket. Arról panaszkodunk, hogy az emberek nem törődnek egymással. De arról nem, hogy mennyire nem törődünk mi sem másokkal.

Egyre több szomorú és magányos idős ember él közöttünk. Senki sem törődik velük. Senki sem nyit ajtót rájuk, pedig hogy örvendenének egy-egy gyermeki, baráti vagy jószomszédi látogatásnak és jó szónak!

De legyünk csak őszinték! Családunkban is mennyivel többet kellene törődnünk egymással. Mennyivel többször kérdezhetné a férj a feleségétől, a feleség a férjétől: Mi bánt? Miért vagy oly gondterhelt és rosszkedvű? És mennyivel többször kérdezhetnék meg idős szüleiktől és gyermekeiktől is: Mi bánt, mi történt veled?

Ma nekünk szól Jézus mai példabeszédében elhangzott felhívása: „Menj! És tégy te is hasonlóképpen!” Tégy úgy, mint az irgalmas szamaritánus! Légy felebarátja minden bajbajutott embernek!

Az irgalmas szamaritánus szeretetével hajoljunk le a szenvedő emberekhez, s mentsük meg őket, az élet, s az örök élet számára és akkor Isten is lehajol hozzánk, bekötözi sebeinket, százannyit ad jutalmul, olyat is, amit kérni sem merünk! Ámen

Évközi 14. vasárnap 2022

 Évközi 14. vasárnap 2022

Bevezető

A mai, évközi 14. vasárnap evangéliumában halljuk majd az Úr kérését: „Az aratni való sok, de a munkás kevés.”

Módosítsuk e mondatot így: „Az aratni való is kevés!” Sajnos a látszat ez utóbbi. Urunk Jézus Krisztus szavai szerint: „Aki bőven vet, az bőven is arat.” Ezek szerint, ha kevés az aratni való, ennek mi vagyunk az okai. Aki nem vet, az nem is arat. Azért kérjük hát az Urat, hogy legyenek bőven, hittel és lelkesedéssel vetők, és a bő terméshez pedig sok arató munkás.

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket. Mi kik közé tartozunk? A bőven vetők, vagy a nem vetők közé?

Kirié Litánia

Urunk! Add, hogy segítőkész szívvel vegyük tudomásul, hogy sok az aratnivaló. Uram, irgalmazz!

Urunk! Kérünk Téged, küldj munkásokat aratásodba! Krisztus, kegyelmezz!

Urunk! Add, hogy mi is lehetőségeink szerint arató munkásaid legyünk! Uram, irgalmazz! 

Evangélium után

A mai evangélium a misszió kezdeteiről beszél. Néhány teológus felhívja a figyelmet, hogy Lukács ebben a részben historizál, vagyis bizonyos később keletkezett intézményeket visszahelyez egy korábbi korba. Ilyen a 72 tanítvány esete, akikre való utalást csak nála találjuk meg, és a 72-es szám is inkább csak egy szimbolikus.

Természetesen a robbanásszerű, nagyméretű, csodálatos eredményeket elérő misszió pontos szerkezetéről nincs történetileg értékelhető információnk.

Annál több információt kapunk a misszió változó körülményeiből. Persze ezt is egy kicsit költői nyelven.

Az egyik kérdés, nem kedvez a tanítványok munkájának, ha sok mindent visznek magukkal, és az elfoglalja őket.

A befogadás körülményei is igen változatosak. Sőt számolni kell azzal, hogy néhány agresszív ember, mint a misszionáriusok farkasa igen sok gyötrelmet fog nekik okozni. S nemcsak nekik, hanem minden kor krisztuskövetőinek a báránybőrbe bújt ragadozó farkasok.

De ennek ellenére, Jézus világ végéig tartó szelíd misszióját nem lehet megállítani.

A Szent Lukács által említett 72 tanítvány kiválasztásának és szétküldésének fontos mondanivalója a következő. Amint már említettem, a Bibliában, a 72-es szám szimbolikus szám. Az ószövetségi Szentírás szerint ugyanis a föld összes népeinek a száma 72. Lukács evangélista szerint, Jézus a 72 kiválasztásával azt akarta biztosítani, hogy üzenete a világ összes népéhez, mind a 72-höz eljusson.

Ugyanakkor a 72 kiválasztásának van egy másik mondanivalója is.

A természeti vallásokban a papi hivatást általában egy személy töltötte be. Izraelben a levita papság. Jézus Egyházában azonban más a helyzet. Itt, és amit most mondok, azon sokan megbotránkoznak, de mindenki pap.

Szent Péter az Ősegyház híveiről azt mondta: „Ti választott nemzetség, királyi papság, szent nép vagytok.” Szent János pedig azt írja a kis-ázsiai keresztényeknek: „A Mennyei Atya az ő papjaivá tett mindnyájatokat.”

A „hívek általános papságának” tanát az apostoli egyház óta ismerjük. De a középkorban szinte elfeledkeztünk róla. A II. Vatikáni Zsinat nagy vívmánya, hogy ez újból a köztudatba került.

Az évközi 14. vasárnap evangéliumával, a 72 tanítvány küldetésének felolvasásával akarja a világiak papi feladatára felhívni a figyelmünket. A szolgálati papság mellett a királyi, általános papságra.

Azt mondja az Írás: „Jézus maga előtt küldte a 72 tanítványt azokba a városokba és falvakba, ahová menni szándékozott.”

Ugyanez a „királyi papság” feladata is. Előkészíteni, hangolni az embereket Jézus befogadására. Megismertetni hatósugarukban az Úr jóságát, szeretetét.

Ezeknek ott a helyük a kisgyermekek mellett a családban, hogy a katekizmust tanítsák, a távollátókat pedig a hitoktatás felé irányítsák. Ott a helyük a válságba jutott házastársak mellett, és tanácsaikkal hozzá kell járulniuk, hogy a családi életek felbomlásának pusztító lavinája megálljon. Ott kell állniuk, a szociális háló megszűntével, népünket pusztító reformjaikkal magatetehe-tetlenné tett, elhagyatott öregek és betegek mellett, hogy Jézus közelségét megérezzék azok is, akiket az emberek már félreállítottak.

A világi híveknek azonban nemcsak az imént említett egyházi tevékenységekben kell részt venniük, hanem az Egyház liturgiájában is. Be kell abba tevékenyen kapcsolódniuk: felolvasással, ünnepek előkészítésével, ige-szolgálattal, áldoztatással.

Mi, hívek és papok, szolgálati és általános papság, együtt vagyunk az Egyház.

Amikor Asztrik, bencés apát beszámolt II. Szilveszter pápának István király térítő tevékenységéről, a Pápa felkiáltott: „Én csak apostoli vagyok, István azonban valóságos apostol!”

Első szent királyunk nem volt felszentelt pap, de az „általános” papságnak részese volt. Nem volt apostol, de Isten országának építője volt. Ezért megérdemelte a pápa aranykoronáját.

Ha a mai hívők a királyi papságukból származó feladataikat, és mi szolgálati papság is hűségesen teljesítjük feladatainkat, akkor hozzájárulhatunk hazánkban is Isten Országának kibontakoztatásához, az egymásért élő testvéri közösség megvalósulásához.

Ámen.

Évközi 13. vasárnap 2022

Évközi 13. vasárnap 2022 

Bevezető

Az Emberfia nem elveszíteni jött az embereket, hanem megmenteni. Halljuk a mai evangéliumban.

Nem pokolra juttatni, hanem üdvösségre. S nem elpusztítani és kiirtani embereket és népeket, ha-nem megmenteni őket.

Elsősorban a mai evangéliumban majd hallható kemény igényeit megtartó követőit.

Vizsgáljuk meg lelkiismertünket: Kemény igényeit megtartó keresztények vagyunk-e mi?

Kirié litánia

Urunk, Jézus Krisztus! Add meg nekünk, hogy a Téged be nem fogadókkal szemben sohase vezéreljen a bosszúállás! Uram, irgalmazz!

Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy minden emberhez eljusson követésedre hívó szózatod! Krisztus, kegyelmezz!

Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy akik most itt együtt vagyunk, mindhalálig hűségesek maradjunk Hozzád! Uram, irgalmazz! 

Evangélium után

A mai evangéliumi szakaszban hallottak közül, nem tudom, kinek mi ragadta meg a figyelmét. Ebben súlyos szavak hangzottak el Krisztus ajkáról követésével kapcsolatos igényei!

Jézus követése ugyanis nem szórakoztató kirándulás. Nem tekinthető egyszerűen szentföldi gyalogtúrának sem, mely Názáretből indul és a Tibériás tavát is útba ejtve, valahol Jeruzsálemben fejeződik be, az óvárosban a Golgota nevű hely közelében, a mai bazár végén.

Mindjárt az evangélium első részében van egy komoly probléma. A szamaritánusok nem fogadják be a Jeruzsálem felé tartó Jézust.

És ott vannak a nem befogadásra reagáló, Szamáriát villámokkal elpusztítatni akaró apostoloknak mondott jézusi mondatok: „Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek.” És mi tudjuk-e, hogy milyen lelkület van bennünk? A jézusi-e vagy másféle?  „Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem, hogy megmentse”?

Van e bennünk valami ebből a krisztusi, másokat, még ellenfeleinket is megmenteni akaró lelkületből?

Még ma is, az ökumenizmus korában is, közülünk is sokan, felháborodunk, ha valaki „Jeruzsálembe tart”, azaz más rítussal, más külsőségekkel ünnepli az Istent.

Jézus elutasítja a kirekesztést. Vallásit, ideológiait, politikait, s nemzeti, s kisebbségi kirekesztést. Nem pusztítani, nem elpusztítani kell a vallást, a nemzetet, a magyarságot, hanem megmenteni. Az önvédelemhez, a maga megmentéséhez mindenkinek, nemzetünknek is, természet adta jogunk van. És ebben, miként hallottuk maga Urunk Jézus Krisztus fog segíteni.

De követésének kemény feltételeket szab.

„Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és mondjon le mindenről.”

És ott vannak a mai evangéliumban az Úr Jézusnak elképesztően kemény, radikális igényei az őt követni akaró meghívottak, illetve kiválasztottak felé. Első hallásra inkább elidegenítnek ezek a követésétől, mint késztetnének a követésére.

Az Úr Jézus nem Hamleteket, fontolgatókat, mérlegelgetőket, bizonytalankodókat, igent meg nemet is mondani tudókat gyűjtött és gyűjt munkatársként maga köré.

Ha hív, ha kiválaszt az Úr, akkor nincs helye feltételeknek, kikötéseknek! Határozott, céltudatos, elkötelezett személyeket hív, akik mindent bölcsen le tudnak rendezni: szülő temetését, rokonoktól való elbúcsúzást.

Minden meghívásnak más és más a története. Nincs két egyforma meghívás, két egyforma hivatás. Mindenki másétól más az én meghívásomnak a története.

Viharos időben választott ki az Úr. Nemzetébe, hitet, élni akarást és élni tudást öntő mártírlelkű Bíboros börtön előtti utolsó évében.

Igazgatóm, érettségi közeledtével azt mondta nekem: Fiam! Ne menj el barátnak! Arra az egyetemre vetetlek fel, amelyikre akarod. Válaszom. Igazgató Úr! Köszönöm. De én elmegyek barátnak.

Keresztapám féltő szeretetével hasonlókat mondott: Fiam! Ne menj el barátnak, hiszen rátok a vértanúság vár. Azt válaszoltam neki. Keresztapám! Én azt is vállalom. Én elmegyek barátnak. És nem lettem vértanú. Még börtönt viselt hitvalló sem.

Amikor megkezdődött a szerzetesek deportálása, és Hatvanban véresre verték rendtársaimat az ávósok. Bementem testvérem érettségijére. Az egyik tanárom azt mondta: Fiam! Nagyon rosszul választottál. Még meggondolhatod. - Tanár úr! Én már meggondoltam. Nem léptem le, még jobban ragaszkodtam hivatásomhoz.

És ekkor kezdtem megérteni a krisztusi szavakat, hogy „nem ti választottatok engem, hanem én választottalak ki titeket. És arra rendeltelek, hogy gyümölcsöt teremjetek. Maradandót!” És kezdtem az ő segítségével gyümölcsöt teremni.

Több teljesült az életemben, mint, amit az Igazgatóm ígért. Miután Teológiából doktori fokozatot szereztem, Igazgatóm segítsége nélkül, arra az egyetemre vettek fel, amelyikre akartam.

Habár mindennaposak voltak a letartóztatások, nem lettem vértanú, mint már említettem, sem börtönt viselt hitvalló sem. Mások lettek azzá, helyettem is.

Sokak számára úgy tűnik, mi krisztus-követők, mindannyian, akik ellenkezőleg döntöttünk, és döntünk, mint az evangéliumban említett személyek, sorozatban esztelenül döntöttünk és döntünk.

Én azonban annyi év, annyi évtized után is hálát adok nap, mint nap az engem kiválasztó Úrnak. Túlon-túl beteljesült életemben az Úr Jézus, Péter apostolnak mondott ígérete, hogy „Ti, akik értem mindent elhagytatok, jutalmul száz annyit kaptok e földi létben, odaát pedig az örök életet.”.

Az életben túlon-túl sokat kaptam az Úrtól. S remélem, hogy odaát, a Krisztus mellett magukat határozottan elkötelező testvéreimmel együtt, az örök életet is.

Ámen.

Úrnapja 2022

 Úrnapja 2022 

Bevezetés

Úrnapja, vagyis Jézus szent Testének és Vérének ünnepe van. Ilyenkor a gyermekkori felejthetetlen emlékű úrnapi körmenetek jutnak eszembe. Amikor az elsőáldozós kislányok virágszirmokból virágszőnyeget terítettek az Oltáriszentség elé. Ministránsok serege felváltva rázta a csengőt, zúgott az orgona, s harsogott a nép Eucharisztiát dicsőítő éneke. A liturgia, az ünnepélyes körmenettel akarta és akarja ma is felhívni az embereknek üdvösséget szerző, s az Eucharisztiában jelenlevő Krisztusra a világ figyelmét.

Idézzük fel a korábbi körmenetek szép élményeit, és bánjuk meg az Eucharisztiával kapcsolatos közömbösségünket.

Kirié litánia

Add Urunk, hogy mindig élő legyen a mi Eucharisztia-hitünk. Uram irgalmazz.

Add Urunk, hogy mindig tiszta lélekkel járuljunk a szentáldozáshoz. Krisztus kegyelmezz!

Add Urunk, hogy életalkonyunkon az Eucharisztia legyen a Szent Útravalónk! Uram irgalmazz! 

Evangélium után

A mai evangéliumban, Lukács evangelista egymással való kapcsolatában látja már a kenyérszaporítást, az utolsó vacsorát és az őskeresztény közösség eucharisztikus ünnepét, amelynek már ő maga is résztvevője volt.

Az Úr Jézus a kenyérszaporítással az ember testi éhségét akarta csillapítani, a lelki értelemben megszaporított kenyérrel viszont az ember szellemi éhségét.

Lukács evangelista mintha azt akarná hangsúlyozni, hogy egyszerre van szükség mindkettő csillapítására. Azt, hogy nemcsak kenyérrel él az ember! De ugyanakkor azt is, hogy a lélek eledelével való táplálkozók nem feledkezhetnek meg sohasem a kenyéradó szeretetről sem!

A „Ti adjatok nekik enni” krisztusi felszólítás a ma emberének, a ma hívőinek is szól. Hiszen a sokféleképp érthető kenyér ma is milliók számára gond. Ma is száz-milliók, sőt mi több: az emberiség nagyobbik része, több milliárd ember él szegénységben.

Biztosítható lenne minden ember számára az emberhez méltó tisztességes emberi élet is, ha több lenne az emberekben a szolidaritásból.

A „Ti adjatok nekik enni” felszólítást sokan ma már meg sem hallják. Talán már a hívők sem! Talán közülünk is sokan, akik épp az imént hallottuk ezeket. Elengedjük fülünk mellett, mint nem nekünk szóló szavakat.

Az úrnapi evangéliumban hallott krisztusi szavak ott kell, hogy éljenek lelkünkben mindennap. S ott kell, hogy álljon lelki szemünk előtt példaképként, a kenyérszaporító Krisztus az a Krisztus, Aki földi életében körüljárt és oly sok jót tett az emberekkel, oly sokszor és oly sokféleképp mutatta meg velünk való törődését, irántunk tanúsított végtelen szeretetét.

És mit tesz értünk Jézus ma? Mit tesz értünk az Eucharisztiában? Lukács evangelista vezetése mellett gondoljuk át azt, hogy mit akart Jézus, amikor a kenyeret megszaporí-totta, és mit akkor, amikor az utolsó vacsorán önmagát adta nekünk lelki eledelül?

Mindkettőnél, a csodálatos kenyérszaporításnál is, és az Eucharisztia ünneplésénél is Jézus rendkívüli tettéről van szó. Még akkor is, ha ez naponta megismétlődik szinte az egész földkerekségen, a termő-földeken, illetve templomainkban. Az Eucharisztiánál azonban nem mennyiségi kenyérszaporításról van szó, hanem minőségiről. Nem a kenyér mennyiségéből lesz több, hanem a kenyér lesz mássá, változik át az Úr testévé!

Miként a kenyérszaporításával Jézus az ember testi éhségét akarta csillapítani, úgy az Eucharisztiával, a lelki értelemben megszaporított kenyérrel, a lelkiektől megfosztott, lelkiekkel nem táplált ember szellemi, lelki éhségét akarja csillapítani. Még akkor is, ha ezt a lelki éhséget kevésbé is érzi, az egyoldalúan táplálkozó ember. Hogy egészséges legyen az ember lelkileg is, azért van szüksége erre a csodálatos lelki táplálékra.

Ezért viszi ki az Egyház az úrnapi körmenetben ezt a Kenyeret az emberek közé. Ezzel szeretné felhívni mindenki figyelmét arra, hogy ezt a Kenyeret, amely Jézus Teste, Jézus mindenki eledeléül szánta. Ezen eledel után, valami módon, mindenki vágyakozik is, mert mindenki örökké szeretne élni. Az Úr Jézus pedig azt mondta, hogy aki ebből a kenyérből eszik örökké élni fog. Az örökké élni akaró embernek, minden embernek szánt eledel ez a Kenyér, Jézus Krisztus Teste, az Eucharisztia!

Miért ennek tudomásul vételéhez, elfogadásához, s meg-vallásához a körmenet? Azért, hogy azoknak is tudomására jusson, akik nem térnek be soha templomainkba, s azoknak is, akik vonakodnak tudomásul venni és elfogadni az Eucharisztia titkát, s vonakodnak elfogadni Jézus Krisztust Üdvözítő-jüknek és Megváltójuknak.

Az Eucharisztiában köztünk lévő Jézust két alkalommal, Húsvét-kor és Úrnapján visszük ki a világba. Jézusnak e körmeneti világba lépése szimbolikus, jelképes. Inkább felhívás, figyelmeztetés és buzdítás számunkra, azok számára is, akik a körmeneten nem vesznek részt. Figyelmeztetés és buzdítás, hogy vigyük ki Jézust az életbe minden nap!

Egy hasonlat! Hiába van jó szíve valakinek, a vérkeringési zavarok még halálát okozhatják.

A jó szívű Jézusnak mi hívők vagyunk a vérkeringése. Az Eucharisztiában köztünk lévő jó szívű Jézus azt akarja, hogy ebben a vérkeringésben ne legyenek zavarok, mert nekünk, hívőknek kell kivinni, szétvinni Jézus üzenetét, szeretetét az életbe minden emberhez, minden honfitársunkhoz.

Ámen

Szentháromság vasárnapja 2022

 Szentháromság vasárnapja 2022 

Bevezető

A mai, Pünkösd utáni első évközi vasárnap a Szentháromság vasárnapja, hitünk legszentebb titkának ünnepe. Azt a titkot ünnepeljük, amelyet emberi értelem ki nem fürkészhet. Erre a titokra, Isten benső titkára a gondolkodó ember nem jött volna rá, ha Isten nem mondja el azt önmagáról. Mi hívők, ha megérteni nem is tudjuk, ha csak „tükör által homályosan” sejtünk belőle valamit, azért alázatos hittel elfogadjuk. Valóban?

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirie Litánia 

Gondviselő Mennyei Atyánk! Mindenek alkotója és fenntartója! Uram, irgalmazz!

Urunk Jézus Krisztus, úgy szerette Isten e világot, hogy Téged, Egyszülöttjét küldte e világba, hogy aki Benned hisz el ne vesszen, hanem üdvözüljön. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, kérjük, hogy az Általad kinyilatkoztatott, és közénk jött Vigasztaló irányítson, és vigasztaljon minket az üdvösségre vezető úton. Uram irgalmazz! 

Evangélium után 

A teremtés koronáját, az embert örökké foglalkoztatja Isten léte, s kivolta. A sokszor idézett költői szavakkal valljuk (Berzsenyi Dániel: Fohászkodás részlet): 

Isten! Kit a bölcs lángesze fel nem ér,

Csak titkon érző lelke óhajtva sejt:

Léted világít, mint az égő Nap,

De szemünk bele nem tekinthet. 

Ennek ellenére, mégis próbálkozik az ember. A különféle vallások ennek az ősi, Isten világába tekinteni akaró vágynak a szülöttei. A kereszténység is ezt teszi. Bennünket viszont segít az önmagát kinyilatkoztató Isten.

Szentháromság vasárnapján, az ünnep alapját képező dogmatikai tételt megérteni akaróknak is szólnak Krisztus Urunk a mai evangéliumi szakaszban idézett szavai: „Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek.”

De ez önmagában úgy hangzik, mint ahogy mi szoktunk szólni a gyerekhez: „Te ezt még nem érted!” A gyereket ez szerencsére nem nyugtatja meg. Annál inkább kíváncsi lesz, minél inkább elhárítjuk kérdéseit.

Mi is így vagyunk. Erre pedig azt mondja nekünk az Úr: „Eljön az Igazság Lelke, ő majd kielégíti tudásszomjatokat!”

Ezután marad a tudásszomj, a megígért Lélek pedig majd csak idejében és nagy-nagy tapintattal fog vezetni a tudás útján, az igazság útján.

Tudásszomjunkat oltva keressük, mit tudhat meg véges elménk Istenről. Először is ki kell mondanunk: A Szentháromságról szóló tanítás nem elméleti meggondolások terméke, hanem a történeti, s üdvtörténeti tapasztalatok feldolgozásából fogalmazódott meg.

Ebből a megállapításból kiindulva, a ma egyik legtekintélyesebb professzortól, Henri Boulad jezsuita szerzetestől idézek. „A szív okossága” című könyvéből.

„Nem tudom meddig tartott, míg igent mondtak a Háromságra, erre a titokra, amelyet mindmáig egyetlen ember sem 'értett meg', Önök sem, én sem. A kereszténység azonban elfogadta Mesterének kinyilatkoztatását és elismerte annak lehetőségét.

Három évszázadnál tovább tartott a viaskodás, hogy ezt a misztériumot szavakba foglalják, míg végre 325-ben, a niceai zsinat, és 381-ben a konstantinápolyi egyetemes zsinat, megegyezett a 'Hiszekegyben'.”

Az ember első és természetes ösztöne, ha egy tannal találkozik, hogy meg akarja érteni. Ez itt nem sikerülhet. Ebbe ugyan nem akar belenyugodni az ember, mert büszke az értelmére, és hajlamos a létét is tagadni annak, amit értelemmel fel nem érhet. Ha viszont van alázat az emberben, akkor az önmagát kinyilatkoztató Istenre való tekintettel, elfogadja és vallja ezt a hitigazságot.

Az üdvösség története nem más, mint azon utak és módok története, ahogyan az egy igaz Isten: az Atya, és a Fiú és a Szentlélek kinyilatkoztatja magát az embereknek.

Annak ellenére, hogy Szentháromság szó nem szerepel a Szentírásban, számos szentírási hely beszél az isteni személyek tevékenységéről, és ezek az elbeszélések érzékeltetik velünk jelenlétüket a világ, és az ember életében. Csak sűrítve említek egy-két tényt!

Urunk, Jézus Krisztus az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében küldi apostolait evangéliuma hirdetésére. De ugyanezt teszi az Egyház is. Az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében szolgáltatja ki a keresztséget és a többi szentségeket.

Az Atyáról mi azt a kinyilatkoztatást kaptuk, hogy Ő hívta a létbe a világegyetemet. Képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Értelemmel ajándékozott meg minket, amely szenvedélyesen arra törekszik, hogy mindig tovább kutasson az ismeretlenség homályában. Szívet adott nekünk, amely képes a szeretetre. Ránk bízta az egész földet, arra törekszünk, hogy mindent szolgálatunkba állítsunk.

A kinyilatkoztatás mondja: Isten úgy szerette a világot, hogy Egyszülött Fiát adta értünk. Belépett a teremtett világba. Szűz Máriától emberi testet vett fel, és így egy lett közülünk. Örömhírt hirdetett. Az nem volt elegendő, hogy ember lett és tanított minket. Ő el akarta venni a világ bűneit, és ezért meghalt értünk szeretetből, áldozatként a Kereszten.

Az Isten Fiának ezt a szeretetét, amire tanított minket, amit tett értünk, azt mi igazi mélységében soha nem fogjuk megérteni. Még többet mondott volna el nekünk, azonban ezt nem tudtuk volna még elviselni. Ezért ígérte meg nekünk, hogy majd a Szentlélek tovább folytatja tanító tevékenységét, amikor már visszatért a mennybe.

Az Ő igazságát tanítja nekünk az adott kor fejlődési fokának megfelelően. Krisztus kinyilatkoztatásának kincseiből merítve sugallja az embereknek mindig a helyes cselekvést. Oh, bárcsak minden honfitársunk meghallaná a Lélek sugallatát, akkor megújulna hazánk és akkor megáldja majd hívő magyar népünket a Szentháromság, az Atya és a Fiú és a Szentlélek.

Ámen.

Pünkösd 2022

 Pünkösd 2022

Bevezetés

Ma, piros Pünkösd ünnepén a Szentlélek Úristen eljövetelének, és az Egyház születésének, öntudatra ébredésének az ünnepén szeretettel köszöntöm a kedves testvéreket. Ekkor formálta a Szentlélek egyetlen nagy családi közösséggé a legkülönfélébb nyelvű és gondolkodású embereket.

Azóta is Ő élteti a krisztushívők világot megújító közösségét az Egyházat, s annak tagjait, hogy képesek legyenek mindenkor e feladatuk teljesítésére.

Mennyire engedjük, hogy bennünket is inspiráljon a Szentlélek? Mennyire veszünk mi részt a világ Szentlélek irányította megújításában? Vizsgáljuk meg lelki-ismeretünket. 

Kirié litánia

Jézus Krisztus! Az Általad el-küldött Igazság Lelke jutassa eszünkbe mindazt, amire tanítottál bennünket! Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus! Az Általad el-küldött Vigasztaló maradjon velünk mindörökre! Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus! Az általad el-küldött Szentlélek vezesse Egyházadat mindenkor az Igazság és szeretet útján! Uram irgalmazz! 

Evangélium után

A tűzijáték mindenkor fölkelti figyelmünket. Nézzük a villogó rakétákat. Magasba szállnak, mint a tűzkígyók. Néhány pillanatra megvilágítják az eget és a földet. Azután elhamvad valamennyi, és sötétség lesz újra. Méltán gondolunk arra, hogy minden földi tűz elhamvad előbb vagy utóbb.

Egyetlen tüzet ismerünk, amely sohasem alszik el. Ez a Szent-lélek Úristen pünkösdi tüze.

Az Úr Jézus mennybemenetel után, az utolsó vacsora termében, Jeruzsálemben látjuk a félénk apostolokat a Szűzanyával és a szent asszonyokkal együtt. Bezárkóztak, mert féltek. A tízedik napon - a zsidók pünkösdi nagy ünnepén - azonban csoda történik. Zúgó szél támad, és tüzes nyelvek képében leszállott rájuk a Szentlélek. Vették Jézustól a Szentlelket, és elkezdték azt beteljesíteni.

A félénk apostolok bátrakká lettek tőle és kimentek Jeruzsálem utcáira, hogy a Krisztust hirdessék az embereknek. Tűzzel és élettel teli igék hullottak ajkukról. A sokféle nép mind a maga nyelvén hallja őket szólani. És ezrek tértek Krisztushoz és keresztelkedtek meg az ő nevében.

Csodálattal nézzük ezt a maroknyi pünkösdi csapatot. Milyen kevesen vannak, és mégis ki mernek állni az egész világ elé, hirdetni Azt, aki nemrég halt meg a keresztfán… Vették a Lelket. És késlekedés nélkül, azonnal teljesítik a Jézustól kapott küldetést. Ki mernek állni, mert az Isten Lelke van velük!

Ez az első Pünkösd, az Egyház születésnapja. Ekkor lépett a világ színpadára az Egyház.

Az apostolok elindultak a szél-rózsa minden irányába. Betértek útjuk során a falvakba és városokba, és mindenütt hirdették a Jézusról szóló örömhírt.

Mindenütt megtapasztalták, hogy velük van a Lélek. Hatékonyságot ad szavaiknak, készségessé teszi hallgatóságuk szívét az örömhír befogadására.

Így terjedt Jézus örömhíre, elsősorban a Római Birodalom falvaiban és városaiban. Így jutott el az örömhír: Jézus kereszthalálának és feltámadásának, az emberiség meg-váltásának a híre, az akkori világbirodalom fővárosába, Rómába, majd a Birodalom límeszein túlra, a barbár népekhez is.

Így folytatódott ez tovább nemzedékről nemzedékre, az újonnan felfedezett világrészeken is, egészen napjainkig.

De mintha mégsem, illetve nem mindenütt. Mintha mára már megtorpant volna az örömhír lendületes terjedése, az örömhír lelkes hirdetése, és lelkes befogadása is. A mai lelkes igehirdetők nem lépnek már fel a tereken és utcákon, az aeropáguszon sem. Kiszorítják őket a társadalomból, vissza a templomokba. A lelkes igehirdetők helyét a keresztényellenes médiumok veszik át. Az örömhírt lelkesen hallgatók helyét pedig, egy lebutított, kritikátlan, s igénytelen nép, amellyel azt tehetnek, amit akarnak. Kiolthatják belőlük nemcsak a keresztény hitet, hanem a nemzeti érzést is.

De csak ott, ahol a pénzvilág diktál. Ahol nem, ott nem tudják kioltani, ott ellenkezőleg, még növekszik is. Afrikában és Ázsiában.

A magyar alapítású kalocsai Miasszonyunk női rendnek világszerte már csak 36 tagja van. Illetékes személytől kapott tájékoztatás szerint. Viszont Kínában több mint száz. S valamennyi született kínai. Közülük nem egy tanul Rómában, és míg a magyar nővérek vezették a házat, addig a magyarok zarándokházában laktak. Hasonlót mondott kínai papnövendékekről is, s mikor ott jártan. A kínai paptestvértől is megkérdeztem, hogy növekszik vagy csökken a hívei száma? Azt válaszolta: Enyhén növekszik.

Tudjuk, hogy sohasem volt könnyű a krisztushívők helyzete e világban. Ma is bel- és külföldi ragadozó farkasok mardossák egyházunkat, s nemzetünket. Ébereknek kell tehát lennünk. És tudnunk kell, s tapasztaljuk is, hogy mint mindig, úgy ma is velünk van az erősség Lelke, a Föld felszínét megújító Lélek.

És tennünk kell a Krisztustól kapott feladatunkat. S a Lélek erejével, hirdetnünk az örömhírt a szegényeknek, s a nem hívő testvéreinknek, hogy megújuljon hazánk és a Föld felszíne.

Ámen.

Urunk mennybemenetele 2022

 Urunk mennybemenetele 2022

A mai ünneppel kapcsolatos gyönyörű szép sorokat idézek Jézus főpapi imájából:

Az utolsó vacsora termében, Jézus égre emelte szemét és így imádkozott: „Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged.

Hatalmat adtál neki minden ember felett, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon.

Az örök élet az, hogy ismerjenek téged, egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust.”

Kirié Litánia

Jézus Krisztus, téged elküldött az Atya, hogy gyógyítsd a töredelmes szívűeket. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, te eljöttél, hogy magadhoz hívd a bűnösöket. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, te az Atya jobbján ülsz, hogy közbenjárj értünk. Uram irgalmazz! 

Evangélium után

Ma arra emlékezünk, hogy az Atya meg is dicsőítette, azzal a dicsősséggel, amely az övé volt a világ kezdete óta. Az evangélista, az ókori világképet használva, így írja le ezt a megdicsőülést: Jézus szemük láttára, fölemelkedett az égbe.

De mielőtt felemelkedett volna az égbe, e szavakat mondta nékik: Az ő nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni, Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Tegyetek rólam tanúságot minden népnek, hirdessétek az evangéliumot. 

Első hallásra nem őrült, megvalósíthatatlan feladat ez? Nem tűnik-e nevetségesnek ez a megbízatás. Hogyan gondolhatta Jézus ezekről az egyszerű, mezítlábas emberekről, hogy alkalmasak a nagy küldetésre? Ugyan mit tehetnek ők? Erős hadsereg, politikai hatalom, megfelelő tudás és műveltség nélkül? Annak ellenére, hogy volt közöttük egy pár igen művelt apostol is például a Jézus belső világát, teológiai mélységeket feltáró János.

Jézus életét meg tanítását rögzítő apostol és tanítvány is: az orvos Lukács, Máté, a vámos és Márk. S a híres tanító lábainál tanult Pál apostol. De úgy tűnik, Jézus egyáltalán nem reálpolitikus és délibábot kerget. Lehetetlent kíván apostolaitól. Emberi szemmel nézve igen. De, amint ígérte, elküldte nekik a Szentlelket, amely erőt adott nekik, megtanította őket arra, hogy mit mondjanak, és üldözésük közepette pedig, megvigasztalta őket.

És így csodát művelt ez a tizenkét mezítlábas apostol. Emberileg ugyanis érthetetlen, de hihetetlen, hogy rövid idő alatt, a kezdet kezdetén megvalósuljon a nagy megbízatás, és az akkor ismert világ valóban Krisztus tanítványává legyen.

Jézus tőlünk is elvárja, hogy tanúságot tegyünk Róla a világ előtt. Mert ma is hasonló a mi világunk, mint az apostolokat körülvevő világ volt. Óriási tömegek nem ismerik a Krisztust. A baj csak az, hogy nálunk hiányzik az a személyes elragadottság, ami az apostolokban és elődeinkben megvolt.

Régen egyetlen keresztény megtérített száz hitetlent, ma pedig száz keresztény sem tud megtéríteni egyetlen hitetlent. Ma fordított a helyzet, egyetlen teljesen hiteltelen hazudozó ember, nem százakat, hanem ezreket, sőt százezreket tud keresztény és nemzetellenessé tenni. S nem az üdvösségre juttatni, hanem pusztulásra, s egy egész nemzetet.

Hiába tiltakozik, s tüntet itt is, ott is a társadalom egy-egy rétege, hiába emelik fel tiltakozó szavukat értelmiségünk legjobbjai, akadnak mindig bűnpártoló emberek.

Ma nekünk szól az apostoloknak adott egykori jézusi parancs: „Tegyetek tanítványommá minden népet.” Ma bennünket von kérdőre az angyal: „Miért álltok itt tétlenül, égre emelt tekintettel?”

Mert mi is hajlamosak vagyunk arra, hogy tétlenül égre emelt tekintettel nézzük az Egyház erőfeszítéseit. Átvesszük az Egyház megsemmisítésére törekvők hangját, bíráljuk az Egyházat, hogy ezt meg ezt nem jól csinálja, hogy így meg így kellene tennie. De mikor arról volna szó, hogy tegyünk is valamit az Egyházért, legyünk segítségére, akkor sok hívő válasza az, hogy ez a papok és munkatársaik feladata.

Számtalanszor ismételgetjük és hangoztatjuk, hogy a keresztény hit ügye nemcsak a püspökök, papok és munkatársaik dolga, hanem az egész Egyházé. S az Egyház pedig nemcsak a püspökökből és a papokból áll, hanem mi mindannyian alkotjuk azt, akik meg vagyunk keresztelve. Mindannyiunknak szól Jézus felhívása: tegyetek tanítványommá minden nemzetet. Tartsátok meg nemzeteket Krisztusban hívőkként, a benne nem hívőket pedig tegyétek benne hívőkké!

  Nem vesszük észre, hogy a benne nem hívők, akik – enyhe kifejezéssel – nem kedvelnek bennünket krisztushívőket, nem kedvelik a keresztény vallást, azok nem kedvelik a magyarságot sem. Fölényes gúnnyal rombolják az emberekben az istenhitet, a keresztény erkölcsi elveket, nemzetmegtartó értékeinket, a társadalom pilléreit, annak sejtjeit, a családokat.

A nemzet bomlasztáshoz alapvető fontosságú tényező az, hogy az iskolákból ne kiművelt fők jöjjenek ki. Ne hazafiak, ne hívők és ne emberek legyenek a szó nemes értelmében, hanem önző nihilisták és hedonisták, s minél korábban legyenek füvesek és drogosok. Válasszák a szingli életformát, vagy az egyneműek közötti élettársi kapcsolatot.

         A nemzeti öntudat és a családok elgyengítésével nem gondolkodó, és nemzetéhez nem kötődő embereket akarnak létrehozni. Nem pedig kiművelt fők sokaságát, amely ezer éven át tudott és tudja ma is és fogja tudni a jövőben is önmagát védeni és tud csuda dolgokat művelni.

         Azért, hogy ez utóbbi valósulhasson meg, kell mindannyiunknak hirdetni az Evangéliumot. Minden népet Jézus Krisztus tanítványaivá tennünk, élve a nekünk adott lehetőségekkel.

         Szent Pál apostol Timóteusnak írott szavaival bennünket is buzdít: „Hirdesd az Evangéliumot, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Ints, kérj, buzdíts minden türelemmel és tudománnyal.

S hogyan tegyük ezt? Járjunk házról házra, zaklassuk az embereket, mint a szekták aktivistái teszik?

Nem erről van szó. Van nem szóval, hanem életpéldával történő csendes evangéliumhirdetés is. Egyszerűen arról van szó, hogy nem vasárnapi keresztényeknek kell lennünk, hanem hétköznapjainkban is keresztényként kell élnünk. Úgy kell élnünk, hogy meglássák rajtunk azt, hogy keresztények vagyunk. Úgy kell nevelnünk gyermekeinket, hogy társaik, tanáraik elmondhassák róluk: ezeken meglátszik, hogy vallásos szülők gyermekei, mert másképp viselkednek, mint a többiek. Úgy kell élnünk, hogy munkahelyünkön meglássák rajtunk: nem a pénznek élünk, hanem az Úr Isten áll életünk középpontjában.

         Ámen

 

Húsvét 6. vasárnap 2022.

Húsvét 6. vasárnap 2022.

Bevezetés

A mai szentmise szövegeiben még mindig húsvét öröme visszhangzik. Feltámadt Üdvözítőnk végrehajtotta művét, megváltotta népét.

Jézus, a mai evangéliumi szakasz szerint, még együtt van tanítványaival, Szavaiból kiérződik az útra készülődés. Vigasztalja az itt hagyottokat. Megajándékozza őket, azzal a békével, amelyet a világ nem adhat nékik. Nemcsak nekik. Ezt a békét ajándékozza nékünk is. Elfogadjuk? Ez a béke él a mi szívünkben? 

Kirié litánia

Jézus Krisztus, oltsd ki szívünkből a gyűlölet tüzét! Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, adj békét családunknak! Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, adj békét nemzetünknek! Uram, irgalmazz!

Evangélium után

Krisztusban hinni, őt követni soha nem volt egyszerű feladat. Tudjuk, hogy János evangéliuma a négy közül a legutolsó. Evangéliumát nem a hitetlenek számára, nem a zsidók, vagy a pogányok számára írta, mint Máté, illetve Lukács, hanem az első keresztény közösségek számára, akik felnőtt korukban keresztelkedtek meg.

Őket akarja bátorítani, erősíteni, amikor Krisztus tanításából azokat a részleteket emeli ki, amelyek azt hangsúlyozzák, hogy nincs helye a félelemnek és kétségnek a krisztushívők szívében. Hiszen elküldte a Szentlelket és megígérte, hogy olyan békével ajándékoz meg bennünket, amelyet a világ nem adhat.

Legyenek hát állhatatosak! Tartsák meg Jézus tanítását és maradjanak meg az ő szeretetében.

Az Úr Jézus földi életében szüntelenül hangoztatta: nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Isten igéjével is. Ezért osztogatta fáradtságot nem ismerve tanításának kincseit.

Ezt a boldogító kenyérosztást akarja folytatni egyháza által napjainkban is. Azt kívánja tőlünk, hogy nyújtsuk kezünket tanításának kincsei, a lelki eledel után és táplálkozzunk vele. Ezért nékünk is szól a figyelmeztetés: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat”.

Mi, mai krisztushívők hasonlóan, János evangélista kortársaihoz, veszélyeztetett helyzetben élünk. A veszélyek mások és sokfélék, de a lényegük ugyanaz. Arra irányulnak, hogy kétséget és félelmet ébresszenek a krisztushívőkben, gyengítsék hitüket, s elpártolásra késztessék őket.

Mi, mai keresztények, egy olyan zajos világban élünk, amelyikben nem könnyű meghallani Jézus üzenetét, Jézus tanítását. Nagy a kínálat a különféle eszmék és tanítások piacán. Újabban távol-keletről és tengerentúlról importált vallások és szekták területén. Egyik hangosabb, mint a másik. Egyik erőszakosabb, mint a másik. Egyik intoleránsabb, mint a másik. A nagy zaj közepette még az a veszély is fenyeget, hogy rest lesz a fülünk és elveszti érzékét Krisztus üzenetének fölfogására.

Egy olyan világban, amelyben a modern hírközlő eszközök érdekes, szenzációs, mindig új, tudatosan szelektált és manipulált hang- és képhullámokkal ölelik körül életünket.

Országos napilapok, s kereskedelmi csatornák arra törekszenek, hogy minél kevesebb keresztény és nemzeti gondolat jusson el az emberekhez, a keresztény és nemzeti érzületet sértőből pedig minél több kitalált rágalmazás, etnobiznisz, nemzet lejáratás.

Arra mennek, rafinált médium trükkökkel, hogy az emberek csak azzal foglalkozzanak, amiket ők tálalnak neki, és azokról úgy vélekedjenek, mint ők. Felmentik az embereket a gondolkodás, illetve a helyes gondolkodás alól.

Alig van lehetőségünk és időnk a jézusi üzenet meghallgatására és tanulmányozására.

Aztán meg találóan jegyezte meg egyik paptestvérem, „Ha az ember előhozza a vallás kérdéseit, sokan úgy viselkednek, mintha az ember beléjük akarna önteni valami ízetlen folyadékot, amelytől undorodnak.”

Nem osztottam és nem osztom ma sem a megállapítását, mert nekünk az a kötelességünk, hogy úgy hozzuk elő a vallás igazságait, hogy felkeltsük az azok iránti érdeklődést.

Tagadhatatlan viszont az, hogy nincs mindenkinek étvágya, igénye a jézusi tanításra. Főleg azoknak nincs, akik elrontották gyomrukat, szellemi ízlésüket, egészségtelen táplálékokkal, azoknak nincs, akik feladatuknak tekintik az emberek, a társadalmi rétegek, közösségek, népcsoportok, nemzetiségek és vallások közötti ellentétek szítását.

Sajnálatos módon, az évszázadok során a keresztények is sok energiát pazaroltak el a hosszas és felesleges hitvitákra. Pedig a leg-fontosabb feladat: az igazsághoz való hűséget összeegyeztetni a szeretettel.

Mivel ez nem könnyű feladat, ezért ígérte meg az Úr Jézus az apostolainak, s a benne hívőknek, a Szentlelket, aki eszünkbe juttatja Jézus tanítását, eszünkbe juttatja a szeretet parancsát, és szívünkbe önti a szeretet evangéliumát.

Hiszen az evangélium üzenetét nem elég csupán a fülünkkel és eszünkkel hallgatni. Át kell járnia belső világunkat. Gyökeret kell vernie a szívünkben, hogy a külső körülményektől függetlenül is, száz-szoros termést hozhasson mindig.

Keresztény módon élni mindig veszélyes volt és veszélyes ma is. A Szentatya „Az új évezred küszöbén” iratában írja, hogy mi keresztények veszélyeztetett helyzetűek vagyunk.

Ha keresztény módon élni veszélyes is, de egyben magasztos is! Mert nekünk, a tanítását meg-tartóknak olyan békét ajándékoz, amilyent a világ nem adhat. Mivel nem adhatja, nem is veheti el tőlünk.

De mi hívő keresztények ezt továbbadhatjuk és kell is, hogy továbbadjuk! Ez a mi magasztos feladatunk: Megváltoztatni a világot. Az egymással gyűlölködő embereket kibékíteni, s átalakítani egymással békében és szeretetben élőkké!

Ámen.