A gyermeket váró Máriáról és Erzsébetről,
az ő találkozásukról olvastunk a mai evangéliumban.
Mária azzal a szándékkal keresi fel rokonát,
Erzsébetet, hogy segítségére legyen a szülés körüli hetekben. Az angyali
üdvözletkor ugyanis nem csak azt közölte vele az angyal, hogy ő lesz a Megváltó
édesanyja, hanem azt is megtudta, hogy Erzsébetnek szintén gyermeke fog
születni.
Ez utóbbi jel, megerősítés Mária számára,
hogy Isten terve, amelyet megismert, valóban meg fog valósulni ővele is.
A gyermekek, Jézus és János, közelgő
születése most még az ő titkuk. József és Zakariás is tudnak ugyan erről a
titokról, de ők látomásból, angyali jelenésből. Mária és Erzsébet viszont már
testében érzi az anyaság titkát. Mindketten örömmel várják, gyermekük
születését, s annak is kölcsönösen örvendeznek, hogy a másikjukat is megáldotta
Isten. Kettőjük örvendezéséhez csatlakozik a két születendő gyermek öröme, a
Messiás és előfutára felujjongása, amikor találkoznak.
Az örvendező evangéliumi szereplőkhöz mi is
csatlakozunk, mert Jézus születésének közelgő ünnepét örvendezve szeretnénk
várni. Ma nincs helye életünkben a szomorúságnak, hanem mindent észreveszünk,
amivel Isten vagy embertársaink megörvendeztetnek, és mi is igyekszek örömet szerezni
azoknak, akikkel találkozunk.
Ma az öröm emberei vagyunk vagyok.
H. I. S.