Csodálkozva tekintünk körül a világban. A
teremtmények változatos gazdagságában az ember úgy érzi, hogy valami mégis
megkülönbözteti a többi teremténytől. A föld porából vétettünk, de Isten
leheletét hordozzuk. A teremtett világgal való hasonlóságunk mellett méltán
valljuk, hogy Isten képére és hasonlatosságára lettünk teremtve. Igazi
méltóságunkat az adja, ha életünkkel, tetteinkkel, gondolatainkkal a Teremtő
nagyságát tükrözzük. Istenek vagytok – idézi Jézus a benne megbotránkozó
zsidóknak a Szentírást.
Önmagáról pedig megvallja, hogy ő az, akit
az Atya megszentelt, és a világba küldött. Jézusban szemlélhetjük emberi
természetünk mélységét, és istengyermeki hivatásunk teljességét.
(Adoremusz 2006)
