Nagypéntek.
Urunk szenvedésének, keresztre
feszítésének történetét olvasva, igyekszünk levonni magunk számára Jézus
kereszthalálából néhány üdvösséges tanulságot.
Először is azt, hogy Jézus keresztre
feszítéséért minden nemzedéknek van oka a szégyenkezésre, a mi nemzedékünknek
is, nekünk is.
Mennyi szenvedés, üldözés kíséri az igaz
ember életét. Hány követőjében folytatódik Jézus szenvedése. Ki mentheti magát
azzal, hogy Pilátushoz hasonlóan kezét mossa, azzal ámítva önmagát: én ártatlan
vagyok ennek vagy annak az igaznak a vérétől.
Az első Nagypéntek óta állandóan
folytatódik Krisztus szenvedése az emberekben. A történelem országútját
láthatatlan kereszterdők szegélyezik. Ki állíthatja, hogy nem részese ennek az
áldatlan erdőtelepítésnek? Ha mégis áldás terem a kereszterdők lombjain, ezt
Krisztusnak köszönhetjük.
Mennyi fájdalmat okozunk másoknak, mennyi
keresztet ácsolunk olykor szeretteinknek is. Ám nem a sebetejtők hanem a
sebeket szenvedők váltják meg a világot. Nem a keresztrefeszítők, hanem a
keresztrefeszítettek jelenítik meg a Krisztust. Ezért Jézus a kereszt körül
gyűjti össze barátait és ellenségeit. Itt akar találkozni velünk, hogy
mindannyiunk számára az Atya bocsánatát kérje.
Azok számára, akik keveset tudnak a
kereszténységről, vagy téves fogalmaik vannak róla, szinte érthetetlen, hogy
Krisztus hívei a kereszt körül gyülekeznek. Mennyi minden gyűjtheti össze az
embereket! Fotoriporterek kereszttüze fogadja a politikusokat, egy-egy
filmcsillagot. Milliókat ültet a TV képernyője elé egy érdekesnek ígérkező film
vagy sportesemény. Mindezt természetesnek találjuk. Ám oktalanságnak tartja az
Istentől elforduló világ, ha mi keresztények a keresztfa körül gyülekezünk, és
a ráfeszített fájdalmak férfiát ünnepeljük. (Mindig és mindenütt, ahol
meghirdetik a kereszt igéjét, megjelenik a keresztáldozat is).
Vajon miért tesszük ezt?
Az evangélium beszámolójából kiderül, hogy
annak idején az apostolok sem értették, és megbotránkoztak Jézus keresztjén.
Tiltakoztak, amikor Jézus megjövendölte és elmenekültek, midőn jövendölése
beteljesedett. Az evangélium szerint csak János apostol állt a kereszt tövében,
Mária és néhány jámbor hívő. Ám ők sem azért álltak oda, mert megértették a
kereszt titkát, hanem mert szerették Jézust. Nem az értés, hanem a részvét vezette
őket a keresztúton a Golgotáig.
Hogy az Isten Fiának tartott Messiás a
szégyenfáján fejezze be életét, ezt sem ellenségei, sem barátai nem akarták és
nem tudták elfogadni. Csak Pünkösdkor. a Szentlélek megvilágosító kegyelme
segített megérteni valamit a kereszt titkából. Bennünket is csak a Szentlélek
kegyelme segít a kereszt titkának megértésében.
Akik ismerik az életet azoknak fölösleges
magyaráznunk, hogy mikor szeretünk valakit igazán? Nem akkor, ha megsimogatjuk,
ha megöleljük, s elhalmozzuk csókjainkkal. Csak akkor szeretjük igazán, ha
szenvedni is tudunk érte, miként Jézus is értünk. Ha pedig Jézus is így
cselekedett, mi sem tehetünk másképpen. Ezért figyelmeztet: „Aki utánam akar
jönni, vegye fel keresztjét.” Ez korántsem jelenti azt, hogy nekünk
keresgélnünk kell a szenvedést vagy nekünk kel1 megácsolni keresztünket. Hiszen
Jézus is azt kérte a mennyei Atyától: Ha lehetséges múljék el tőlem a pohár! A
keresztet nem keresnünk kell, hanem a meglévőt fel kell vennünk, és vinnünk
kell!
Tele van a világ sok szenvedéssel, tele
van a világ keresztekkel, amelyek hordozókra várnak. Igaz mi nem vagyunk olyan
erősek, mint Jézus és nem a mi feladatunk a világ megváltása. Ám ha valóban
Krisztushoz tartozunk, akkor keresztjéből is részt kell vállalnunk!
Sok helyen megvan még az a szép szokás,
hogy virágvasárnap és nagypénteken énekkar énekli a passiót. Kiosztják a
szerepeket, és egy valaki Jézus szólamát énekli. - Ám nekünk, keresztényeknek
nemcsak énekelnünk, nemcsak játszanunk kell Jézus szerepét, hanem a valóságban
is meg kell élnünk. Isten Krisztusban és keresztjében mutatta ki szeretetét,
nekünk is keresztünk vállalásában és hordozásában kell kimutatnunk
szeretetünket!
Ezt teszi az édesanya, aki türelemmel
ápolja beteg gyermekét. Ezt teszi a hűséges férj, aki nem löki el magától beteg
feleségét. Ezt teszi az asszony, aki éveken át ápolja munkaképtelen rokkant
hitvestársát. Ezt teszi a gyermek, aki öreg szüleit Cirenei Simonként kíséri az
öregedés, a magányosság, s betegség fájdalmas életszakaszán. Ezt teszi minden
ember, aki Veronikához hasonlóan a vigasztalás kendőjét borítja a szenvedő
szívekre.
Ha együtt szenvedünk a szenvedőkkel, akkor
Krisztussal szenvedünk együtt, ha pedig Krisztussal együtt szenvedünk, együtt
is dicsőítetünk meg majd Vele.
Ámen