Nagycsütörtök.
Megdöbbentő élmény lehetett az
apostolok számára nagycsütörtök este Jézus két cselekedete. Az egyik: a lábmosás,
a másik: az
eucharisztia alapítása.
Az Úr Jézus rövid földi működése során
gyakran megmutatta isteni hatalmát és szeretetét. Úgy beszélt, mint akinek hatalma
van. A részvét által indítva, és a hit ébresztésének szándékától vezérelve
számtalan csodát cselekedett. Elfogadta Péter vallomását, amikor társai nevében
kijelentette: Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia. De lám, most mi történik? Kötényt köt maga elé, és megmossa
apostolai lábát. Nem csoda, ha elsőként Péter tiltakozik. Nem engedhetik meg, hogy
Uruk és Mesterük ilyen alantas munkát végezzen. Jézus azonban leinti a heveskedő
Pétert, és nem változtat magatartásán. Vajon miért nem? Mert kitörölhetetlenül
bele akarja vésni apostola és apostoli Egyházának emlékezetébe, hogy ő nem
uralkodni, hanem szolgálni akar a földön. Azt is hangsólyozza1 hogy
ezzel példát óhajt adni mindenkori követőinek. Ő, aki által Isten megteremtette és
megváltotta a világot, letérdel apostolai e1őtt, megmossa lábukat, hogy tudomásukra
hozza Isten rejtett tulajdonságát: szeretetbő1 fakadó alázatát. Vajon miért tette ezt?
Jézus lelki szemei előtt lepergett az
emberi történet véres színjátéka, amely annyi szenvedést kever az emberi alázat
hiánya, az emberi gőg, a hiúság, a hatalomvágy, az uralkodás akarása. Látja a véres
harcmezőket, a tömegsírokat, a koncentrációs táborokat, a gulágokat, a
kegyetlen zsarnokok gaztetteit, a népirtásokat.
Nem bánják, ha vérben gázolnak is, csak
uralkodhassanak, néhány évig vagy évtizedig. - Látja minden olyan ember egyéni
tragédiáját, aki nem hajlandó okos
alázattal elfogadni a szívébe vésett isteni törvényeket. Csak saját, érdekeiket,
élvezeteiket szolgálják. Meg sem kísérlik fölfedezni a másikat szolgáló élet
szépségét és értékét. Ilyen megfontolások alapján nem csodálkozhatunk, ha Jézus
az alázat gyakorlását, ezt az isteni erényt a szeretet koszorújába illeszti. A
lábmosás erre figyelmeztet, ez volt nagycsütörtök első meglepetése.
Itt azonban nem állt meg Jézus, hanem
még határozottabb lépést tett előre az alázat tartományában. Úgy is mondhatnánk,
hogy a lábmosás csak leleményes bevezető volt az Oltáriszentség alapításához. A Szentírás
tanítása szerint az a tény, hogy az Isten Fia emberré lett. Azt bizonyítja, hogy Isten szeretete sem nélkülözheti a másokért való élet
alázatos szolgálatát.
Jézus azonban nem
állt meg az alázat útján, hanem a világvégezetéig ezt az utat akarja járni.
Ezért vette kezébe a kenyeret és a bort, hogy ezekben az élettelen tárgyakban valósítsa
meg jelenlétét. Megalázta magát, amikor emberré lett, megalázta magát, amikor
szegénnyé lett, megalázta magát a keresztfán és megalázza magát az
Oltáriszentségben, az Eucharisztiában, amikor a kenyér és a bor köntösében
maradt itt közöttünk a világ végezetéig örökre.
A kérdésre, hogy
miért tette ezt, az ev. így válaszol Szerette övéit, mindvégig szerette őket.
Ilyen értelemben nemcsak a karácsonyt, hanem minden szentmisét a szeretet
ünnepének nevezhetünk.
Szeretetben
gazdagodni vágyó lélekkel jöjjünk szentmisére, hogy szeretetben gazdagodva
térhessünk vissza mieinkhez, s embertestvéreink köze.
Ámen
F. F.