A világ végéről, a végső ítéletről beszél
Jézus tanítványainak. Bár most is hasonlatot alkalmaz, szavaiból egy dolog
egészen világosan kiderül: a végső idők bekövetkezésének időpontja az ember
számára nem ismert, de mivel bármikor megtörténhet, ezért felkészültnek kell
lennünk.
Jézus mennybemenetele óta a Krisztust követő
ember és az egész Egyház várakozik. E várakozás az Úr második eljöveteléig
tart. Várakozunk és virrasztunk. Nyitva
kell hagynunk a szívünket, hogy Isten betölthesse vágyainkat. A várakozó ember
tudja, hogy valami történni fog.
Hamarosan valaki be fog lépni az életébe, elkezdődik egy találkozás, egy
barátság, egy kapcsolat. Nyitva kell hagynunk a szívünket, hogy a másik személy,
ember vagy maga Isten önmagával ajándékozhasson meg minket. Félre kell tennünk
az előítéleteinket és az elvárásainkat, mert nem biztos, hogy a másik azt akarja
nekünk adni, amit mi elképzelünk. Meg kell hagynunk a másik személy szabadságát,
hogy önmagát adhassa nekünk.
Ha úgy gondoljuk, hogy mindenünk megvan,
akkor mit is várhatnánk Istentől? A tolvajra, aki el akarja venni azt, ami a
miénk, nem érdemes várakoznunk. Istenre, aki önmagát adja nekünk, érdemes
várnunk. Az igazi szeretet várakozik, képes türelemmel várni. Várjuk
szeretettel és türelemmel, az Istennel való találkozást! (his)
