Szent István király ünnepe
Bevezető
A mai nap, legnagyobb nemzeti
ünnepünkön, Államalapító Szent Királyunkra, Szent István királyra, és a
kezdetekre emlékezünk. Arra az útra, amelyen a Szent Király indította el
nemzetünket, és amelyen ma is, nekünk is, járnunk kell, ha biztonságban,
békében és boldogságban akarunk élni itt, őseink vérével öntözött drága szent
hazánkban
Vajon ezen az úton járunk-e?
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.
Kirie litánia
Minden nemzet életében komoly
összetartó erő a közös kultúra és a múltba néző emlékezés. A történelmi sors, a
dicsőséges és fájdalmas események emlékezete nélkül üres lélekkel állnánk a
jelen és a jövő kihívásai előtt. Ezért legfőképpen nemzeti ünnepeinken
kívánatos ez a visszapillantás, amikor immár „egy ezredév néz ránk ítélő
szemmel” (Petőfi).
Ez a vizsgáztató szempár a
mai ünnepen első királyunk, Szent István arcáról tekint reánk. Az Ő szellemét
kell megidéznünk, aki élet-művével hirdeti megmaradásunk fel-tételeit.
Mindig nagy ajándék és áldás
egy népnek, ha hiteles vezető kerül az élre. Olyan ember, aki tisztán látja
teendőit, aki bölcsességgel és elszánt akarattal szolgálja nemzetét.
Sajnos mi, magyarok, kevés
ilyen zseniális államférfiúval dicsekedhetünk. Ezért is kell visszafordulnunk a
múltba, és megidézni nagyjaink szellemét. Vajon, ha itt és most végignéz Szent
István király megcsonkított országán és egyre fogyatkozó népén, e látomás
nyomán mit mondana nekünk?
Talán e két szót: Magyarok,
ébredjetek! Dörzsöljétek ki a szemetekből a sok altatóport, ami elvette látásotokat
és megmérgezte lelketeket. Értsétek meg végre, hogy azért tudtatok megmaradni
ezer éven át a Kárpátok ölében, azért nem sodort el a sors zivatara, mert én
helyes útra állítottam a nemzet kormányrúdját. Olyan törvényeket, olyan alkotmányt,
olyan hitet adtam a Kárpátok övezte területet betöltő népemnek, amely
kovászként járta át és alakította újjá az életet.
Az én koromban még életerős
nép volt a magyar, belakta a Kárpá-tok koszorúzta rónákat és völgyeket,
nagyhatalom volt. És mint ilyen is, alkalmas volt arra, hogy megújuljon
gondolkozásában és életvitelében. Ma az ellenkezője tapasztalható: a
léleknélkülivé válás, az elsivárosodás, az elnemzetietlenedés, az elke-reszténytelenítés.
Ez ellen nem vértezte fel magát, s nem tudja visszaverni ezeket a kívülről
érkező hatásokat.
Akkor még a keresztény
Euró-pához való csatlakozás előrelépést jelentett, ma már aggódva nézem ezt a
lépéseteket.
Európa ma már nem az, ami
ezer éve volt. Eltékozolta keresztény örökségét, megtagadta a keresztény
értékrendet. Ennek következtében nagy a zűrzavar, mert törvények nélkül
elképzelhetetlen a rend és a népek békés együttélése. Fabatkát sem érnek azok a
törvények, amelyeket megszavaztatnak az EU-ban, fehér papíron kinyomtatnak, ráerőszakolnak
az emberekre, de nem talál otthonra az emberek lelkiismeretében.
Nem is csoda, ha ebben a bábeli
zűrzavarban rabnemzetté válunk. Nézzünk csak körül, és akkor látjuk, hogy az
egész ország „börtönben” él. Vasrácsok, különféle zárak az ajtókon, riasztó
berendezések, vérebek, testőrök vigyázzák életünket és javainkat. S történik
mindez azért, mert sokan semmibe veszik Isten szeretetből adott törvényeit, és
ennek nyomán gyűlölet tüze pusztítja társadalmunkat, s a népek együttélését.
Úgy érezzük, hogy képtelenek vagyunk lefogni a gyújtogatók kezét.
A magyarság hosszú időn át
olyan népnek mutatkozott, akiben minden pusztítás ellenére töretlen maradt a
testi-szellemi életerő. Tiszteltük az életet, a családot, a gyermekek
érkezését. Ma azonban mit tapasztalunk? Széthullnak a családok, tele vagyunk
sérült lelkű gyerekekkel, s több a
koporsó, mint a bölcső. Az emberek féktelen élvezetvágyukban földhöz vágják
a tízparancs kőtábláit. Csoda-e, ha egyre fogyunk, ha megrokkan életünk minősége
testi és lelki minőségben egyaránt?
Sokan reményüket vesztve az
alkohol, a kábítószerek mámorába menekülnek. Ennek nyomán felrémlik előttünk a
költő látomása a sírról, hol nemzet süllyed el…
Hiába dicsekszünk világszín-vonalú
kultúránkkal, művészetünkkel, tudományunkkal, ha nincs hordozója ennek az
értékvilágnak.
Szent István király ünnepe
van, és ez a nap nem szolgálhat arra, hogy rekviemet énekeljünk haldoklónak
tartott nemzetünk felett.
Amikor még ismeretlen volt
az iránytű, a földi és tengeri vándorok a csillagok állása szerint tájékozódtak.
Valami ehhez hasonló szerepet töltenek be a nemzetek életében a karizmatikus
nagy emberek. Ezért emlegetjük Szent István királyt is úgy, mint nemzetünk
tündöklő csillagát.
Kérjük az élet Urát, hogy
ajándékozzon meg minket Szent István királyhoz hasonló tündöklő csillag-emberekkel,
akik nem a saját érdekeiket szolgálják, hanem a közösség, a haza szent ügyét.
Bárcsak méltók lennénk ilyen vezetők megjelenésére! S ha megjelennek, nem
rántanák le a sárba, Írás szavait idézve, azok, akik habár közöttünk élnek, de
nem közülünk valók. S ha megjelennek ilyen nagyszerű emberek, minél többen
hallgassunk rájuk!
Amen.
F. F.