Húsvét 5. vasárnap 2017
Bevezető
Aki
felnézett már a budapesti Szent István Bazilika homlokzatára, az ezt láthatta
kőbe vésve: Ego sum via, veritas et vita. Vagyis: "Én vagyok az út, az
igazság és az élet." Bazilikát építő elődeink számára oly annyira fontos
volt ez a jézusi mondat, hogy felvésették Budapest legnagyobb templomára. De
fontosak e számunkra is e jézusi szavak? És annyira e, hogy tartósan bevéssük
ezeket a szavakat a szívünkbe is? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.
Kirié
litánia
Urunk Jézus! Te vagy az Út! Add, hogy
mindig a Te utadon járjunk. Uram irgalmazz!
Urunk Jézus! Te vagy az Igazság. Add, hogy
mindig a Te Igazságod vezéreljen minket. Krisztus kegyelmezz!
Urunk Jézus! Te vagy az Élet! Add, hogy
életünk a tiédhez legyen hasonló mindig. Uram irgalmazz!
Evangélium
után
Jézus utolsó vacsora termében mondott
beszédéből hallottuk a mai evangélium szavait. Mindig fájdalmas dolog a búcsúzás.
Elképzelhető, hogy az apostolok szemében is könnyek csillogtak, amikor
nagycsütörtök este Jézus elmondta búcsúbeszédét. Jézus átérezte apostolai
lelkiállapotát és ezért tette búcsúbeszéde alapszínévé a vigasztalást.
A „Ne nyugtalankodjék, a szívetek!” Jézusi
szavak elhangzása után az apostolok kíváncsian várták, hogy mivel vigasztalja
meg őket Mesterük. Ő pedig így folytatta beszédét: „Higgyetek Istenben, és
Bennem is higgyetek!”
Az utóbbi évtizedeket méltán nevezhetjük a
nyugtalanság, a félelem, az aggodalmak korszakának. Hiába próbáljuk
körülbástyázni életünket különféle biztonsági intézkedésekkel, a technika
vívmányaival, mindez nem orvosolja nyugtalanságunkat. Minden kísérletezés
ellenére egy istentelen világban élni annyi, mint egy nyugtalan, félelmes világban
vergődni. Ebből az állapotból az Úr Jézus figyelmeztetése szerint csak az
Istenben és a Benne való hit emelheti ki az emberiséget, s benne nemzetünket.
Minden embernek van valamilyen sejtése,
fogalma, s hite az Istenről. De olyan, amelyikre építhetné életét, s épülhetne
nemzetünk élete, jelene és jövője, már jóval kevesebbnek. A magára hagyott
emberi értelem csak keveset tud meg Istenről. Hogy ki Ő, s miként szerezhetünk
Róla megbízható ismereteket, ilyen vonatkozásban nélkülözhetetlen Urunk Jézus
Krisztus közvetítő szerepe.
Jézus számtalan olyan igazságot közölt
velünk, amelyet nem lehet fölfedezni értelmünk segítségével. Ő maga szinte
elénk élte az Istent. Tőle tudtuk meg: Isten nem valami kegyetlen zsarnok,
hanem szerető atyánk. Nem a törvény, nem az igazság Istene csupán, hanem az
irgalomé is. Nem követelésekkel fordul az emberek felé, hanem adományokkal. Nem
ítélkezni akar fölöttünk, hanem megbocsátani és kegyelmezni. Nem lesújtani,
hanem fölemelni. Nem az igazak Istene csupán, hanem a bűnösöké is.
Ezért mondhatja magáról, hogy „Én vagyok
az Út, az Igazság és az Élet.”
Az ember nem érti, hogy a TV-ékben,
mozikban, valamint a rádiók hullámain miért kap főszerepet az emberi bűn és
gonoszság bemutatása? Egyesek azzal érvelnek, hogy a bűn bemutatásával akarják
megdöbbenteni, és jobb belátásra bírni a nézőket. Azt hiszem, egészen másról
van itt szó. Valami sátáni erőfeszítésről annak érdekében, hogy az ember
megadja magát sorsának és összetörje azokat az eszméket, amelyeket Isten
állított elénk Jézus Krisztusban. Valakinek érdeke, hogy az emberek ne járják
az igazság és az igaz élet útját. Mindannyian szomorúan tapasztaljuk, hogy hová
vezet mindez.
A lelki béke, a nyugalom partja felé Jézus
az egyetlen s biztos út.
A
szomorkodó apostolaitól búcsúzó Jézus megígérte apostolainak, hogy Atyja
házában, ahol bőségben van hely, otthont készít számukra, hogy ott lehessenek
vele ők, és mindazok, akik hisznek benne.
Amikor Jézus eme szavait halljuk: „Atyám
házában sok lakóhely van”, ne csak a mennyországra gondoljunk. Hiszen a
Miatyánkban azért imádkozunk, hogy jöjjön el a Te országod. Mennyivel több
lakóhely lenne a földön is, ha Föld valóban atyai ház lenne mindenki számára!
Ha harcászati eszközökkel nem lerombolnák az emberek lakóhelyét, hanem
folytonosan építenének, hogy bőségesen legyen lakóhely minden ember számára e
földön is!
Napjainkban egyre növekszik a hajléktalan
emberek száma. Jól tudjuk, hogy ennek milyen következményei vannak. Az
otthontalan ember idegenül érzi magát a földön. A miért vagyunk e világon
kérdésre? Tamási Áron Ábeljének adott válasza: „hogy otthon legyünk valahol e
világban”, nem teljesedik be életében. Az embernek előbb földi, emberi otthonra
van szüksége, hogy fölébresszük benne a mennyei haza iránti vágyat. Nekünk
otthonnal bíró emberek közösségének van tehát bőven tennivalónk!
Köztudomású, hogy egy házat igazi otthonná
csak a szeretet varázsolhat. Templomaink is akkor változnak a hívek közös
otthonává, ha a szeretet vezérli és egyesíti őket testvéri közösségben.
A szeretetnek kell átmelengetnie családi
otthonainkat, de a nagyobb családokat is, közösségeket is, így nemzetünket is!
S miként a pusztában vándorló népet a
tűzoszlop vezette a sötétségben az Ígéret földje felé, úgy bennünket pedig, ha beborul
felettünk az ég, vagy ha sötétség borul ránk, a szeretet lángoszlopa kell, hogy
vezessen a gyűlölködés világában is a boldogabb jövőbe, s ha majd üt a
végóránk, akkor pedig az örök otthonunkba is.
Ámen.
