A mai evangéliumban egy Istent magasztaló
imádságot hallottunk Jézustól, amely így kezdődik: „Magasztallak téged, Atyám,
ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és
kinyilatkoztattad a kicsinyeknek!” (Mt 11,25). Az ima folytatódik aztán, de mi
álljunk meg itt!
A mi Urunk kicsinyekről beszél.
Vajon kire, kikre gondol? Máté, Márk és
Lukács evangéliumában számos helyen előfordul ugyanez a kifejezés, megszólítás,
de valójában nincs közelebbről megjelölve, hogy kiknek szól. Első pillanatban
arra gondolnánk, hogy gyermekekre, kisgyermekekre vonatkozik. Vagy talán
Jézusnak a tanítványaira vonatkozik? De akkor miért nem csak olyankor fordul
elő, amikor Jézus csak nekik beszél?
S végül, ismervén, hogy Jézus milyen
előszeretettel fordul a szegények felé, az is eszünkbe jut, hogy a társadalom
legalacsonyabb rétegeit, a kiváltságokkal és előnyökkel nem rendelkezőket
nevezi talán így a Mester. Azokat, akiket mások lenéznek vagy mellőznek.
Kik tehát az evangéliumi kicsinyek? És
milyen kapcsolatban állnak Jézussal?
A kicsiny kifejezésével kapcsolatban meg
kell említenünk azt, hogy az alázatos, az Isten előtt önmagát kicsinek elismerő
embert értjük alatta. A kicsiny, az alázatos ember tudatában van annak, hogy
mindenben Istenre van utalva. De az alázattal vigyáznunk kell. Nem mi tesszük
magunkat alázatossá, hanem Isten. Aki azt állítja magáról, hogy alázatos, már
nem is az. Az alázatosság Isten adománya az ember számára.
