Évközi
17. vasárnap. 2008
Bevezető
A mai, évközi 17. vasárnap evangéliumában a kincset megtaláló,
földet bérért művelő napszámosról, és igazgyöngyöt találó, drágagyöngyökkel kereskedő
üzletemberről hallunk majd. – minden jézusi kommentár nélkül.
De e nélkül is észrevehetjük, a kincs, illetve
igazgyöngy megszerzése érdekében tett okos és határozott cselekvésüket.
Tudunk e mi Isten országáért hozzájuk hasonlóan okosan
és határozottan cselekedni?
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.
Kirié
litánia
Urunk Jézus! Add
meg nekünk hogy életünkben mindig igaz gyöngyöket, keresők legyünk. Uram irgalmazz!
Urunk Jézus!
Add meg nekünk, hogy az igaz kincsek megszerzéséért mindent megtegyünk.
Krisztus kegyelmezz!
Urunk Jézus!
Add meg nekünk, hogy ezek megszerzése, gazdagítsa életünket. Uram irgalmazz!
Evangélium
után
Az imént hallott evangéliumi példázatok töredékesen,
szinte csak mondásokban maradtak ránk. Semmi sem utal az elhangzás körülményeire,
amelyek gyakran sajátos értelmet adnak neki.
Ezek a példázatok azonban, akármikor hangzottak el,
mély nyomot hagytak Jézus környezetében és vándor motívumként adták tovább
őket. Így kerültek az evangéliumba csak annyit megőrizve az eredeti keletkezési
környezetükről, hogy Jézus az Isten
országával kapcsolatban mondta el őket.
Első hallásra is, a példabeszédekben bemutatott mindkét
szereplő bölcs ember.
A más földjét művelő szegény ember ásója ásás közben,
mert mélyebbre nyomta ásóját, talán évezredek óta elrejtett kincses ládát
fordít ki a földből. A törvény értelmében a talált kincs azé, akinek a
földjéből előkerült. Ezért visszatemeti a ládát. Majd azért, hogy meg tudja
venni a földet, és gazdaggá válhasson, eladja mindenét, megveszi a földet, és
így jogosan szerzi meg a kincset.
A gazdag kereskedő üzletelés közben igazgyöngyöt
talál. Erre elad egy rakomány silányabb értékű árut, azért, hogy megvehesse az
igen értékes drágakövet.
Érthető, hogy a kereskedő megragadja az alkalmat, és
megveszi a mesebeli igazgyöngyöt. Mivel kereskedő, nyilvánvaló, hogy busás haszonnal
ad majd túl rajta.
Az egymás mellé helyezett két történetnek, minden
emberre érvényes mondanivalója van. Még pedig az, hogy a mindent felülmúló
értékű Isten országáért, az
említett személyekéhez, hasonló okossággal és bölcsességgel mindent meg kell tennünk.
Amikor mi ezt a szót halljuk, „ország”, akkor zászlókra,
lobogóra, gondolunk. Földterületet képzelünk el, amelynek határai vannak, domborzata,
éghajlata, növény- és állatvilága. Érzelmek is kapcsolódnak hozzá a Radnóti
vers szellemében: „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám.”
Jézus sohasem egy földrajzilag körülhatárolt területet
értett alatta. Szerinte ott van jelen, ahol Isten törvényei szerint élnek.
Vagyis az istenszerető lelkekben. Érthető ez a földi egyházra, az örök
boldogságra, vagy akár a krisztuskövetésre is. Aki erre, az Isten törvénye szerinti
életre rátalál, az élete legnagyobb értékére, igazgyöngyre talál.
A példabeszéd szereplői váratlanul bukkannak a
kincsre. Bölcsességük abban nyilvánul meg, hogy nem szalasztják el a váratlan
lehetőséget. Nem vétik el az egyszer adódó alkalmat.
Sokan, akik nem születtek bele a vallásos életbe, nem vallásos
légkörben nőttek fel, a lelki kincsekre: a hitre, a vallásosságra, az egyházra,
váratlanul találnak rá. Számos olyan élethelyzet van, nem sorolom én most
ezeket, amikor egyszerre ott áll előttük a lehetőség az Istennel való kapcsolat
fölvételére, a Krisztussal való találkozás lehetőségére. Rábukkannak a kincsre.
Nagy a felelősségük, hogy ha rátalálnak, szerezzék is meg. Mert nem biztos,
hogy ha most elszalasztják a lehetőséget, lesz-e alkalmuk újból rátalálni. Halogatás nélkül cselekedni kell!
A napszámos és a kereskedő nem állt megkövülten a
kincs mellett. Nem fogtak hozzá sóvárogva számlálgatni az értéket, nem veszítették
el a fejüket. Ehelyett megfontoltan, értelmesen és főként azonnal cselekedni
kezdtek. Azon nyomban. Aznap!
Bárcsak mi sem felejtenénk el az igazságot: „Az ördög
legcélravezetőbb kísértése: a majd holnap!” A patópálos „ej, ráérünk arra még”
sugalmazása. Isten ügyében legyünk serények. Nem holnap! Hanem ma! Most!
A zsoltáros erre figyelmeztet: Ha ma meghalljátok az
Úr szavát, meg ne keményítsétek a szíveteket!”
Érte minden áldozatot szívesen
kell vállalni
„A mindenét eladta” mondatot sokféleképp lehet érteni.
Csak egyféleképpen nem! Egyik sem tette ezzel az eladással önmagát szegényebbé,
fedélnélküli hajléktalanná, hanem, ellenkezőleg, gazdagabbá.
Hogy rátalálhasson az ember az értékes kincsre, az
igazgyöngyre, az Isten országára, hogy gazdagabbá válhasson, idézőjelben „mindenét
oda kell adnia érte.
”Mit jelent az, hogy mindent odaadni érte? Az ember, sokféleképp
adhatja oda mindenét Isten országért.
Az is mindenét adja oda Isten Országáért, aki lemond a
családalapításról Miként a szerzetesek, papok, apácák. De az is, aki áldozatos
lélekkel mindent megtesz családjáért. Gyermekeiért él, meg házastársáért. Aki
sokgyermekes családoknak kulcsot ad üresen álló hétvégi házához Az is, aki nem
adja el autóját, de adott esetben a mentők helyett, ő szállítja be kocsijával a
beteget a kórházba, s ő intézi el magatehetetlen szomszédjának, s ismerőseinek
ügyes-bajos dolgait,
El ne vétsük a lelki kincsek megszerzésének
lehetőségeit. Lehet, hogy ez az utolsó esélyünk. Ne halogassuk vallási
kötelességeinket.
Amit ma megtehetünk, ne halasszuk holnapra. Holnap már
nem biztos, hogy megtehetjük.
Ámen.
