Évközi
16. vasárnap 2017.
Bevezető
A magvetőről és a konkolyról
szóló példabeszédet halljuk majd a mai evangéliumban.
Ez is egy kortalan történet.
A szereplők: a gazda, az ellenség, a szolgák és a
konkoly.
Az Úr Jézusnak az a célja,
hogy e példabeszéd elmondásával hallgatói maguk előtt lássák a folyamatot, az
Isten országa vetésének növekedését, megmérgezésének titkos akcióját és a káros
hatással kapcsolatban, mik a teendői követőinek.
Azt is jó tudni, hogy a jó
és a rossz harcából mi magunk nem csak nem vonhatjuk ki magunkat, hanem ez a
harc bennünk is állandó.
Vizsgáljuk meg
lelkiismeretünket! Milyen erősen álltunk és állunk mi ellene a gonosz léleknek.
Kirié litánia
Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem
akadályozzuk meg a konkolyhintők tevékenységét. Uram irgalmazz!
Urunk Jézus! Ments meg minket a rossz elleni
küzdelemben a fanatizmustól. Krisztus kegyelmezz!
Urunk Jézus! Adj nekünk bölcs türelmet egymás
hibáinak elviseléséhez. Uram irgalmazz!
Evangélium után
Nehéz megérteni az Úr Jézusnak a mai evangéliumban
hallott: "hagyjátok nőni az aratásig" - gondolatát. Nem tudjuk
ugyanis felfogni, hogy Isten az Ő szolgáit, papokat, szülőket, pedagógusokat és
államférfiakat aludni hagyja, míg az ellenség nem alszik, hanem buzgón folytatja
titokzatos művét, a rossznak a vetését.
Vajon miért engedi meg Isten, hogy ellensége a
sötétség órájában konkolyt hintsen? Miért nem ad szabadkezet szolgáinak
legalább utólag, a már látható szerencsétlenség idején, hogy kigyomlálják a
konkolyt? Ellenkezőleg! Szinte fékezi szántóföldjének tisztaságáért való szent
buzgóságukat. Így aztán az emberi társadalomban, de annak egyedében, magában az
emberben is megmarad vegyesen, jó és rossz egyaránt.
Tudomásul kell vennünk, hogy együtt van a
világon, magában az emberben is, a tiszta búza és a konkoly, a jó és a rossz! S
állandó a jó és a rossz küzdelme saját magunkban és a társadalomban.
Türelmetlenek vagyunk önmagunkhoz,
hitvestársunkhoz, gyermekeinkhez, munkatársainkhoz és hadd ne soroljam tovább a
türelmüket nélkülözők szomorú körmenetét.
Mindez természetesen nem valami újkori
jelenség. Az Úr Jézus is találkozott az emberi életnek ezzel a hívatlan és
kellemetlen útitársával. Nem csodálkozott rajta, mert tisztán látta az
ellenséges ember, a konkolyhintő gonoszság jelenlétét. Apostolai abban
reménykedtek, hogy isteni hatalmával megszünteti ezt a jelenlétet, és minden
rosszat száműz megváltottvilágunkból.
De nem így történt. Az Úr Jézus nyíltan
kijelentette: a földi élet az irgalom, a türelem korszaka; az ítélet, a konkoly
kitépése a világ végén következik be. Nem emberi erők, hanem az Úr Isten maga
intézi el a gonoszság elkülönítését. Ezért nem ámíthatjuk magunkat azzal, hogy
a földi élet búzatengeréből emberi erővel minden konkolyt eltávolíthatunk.
Erre a figyelmeztetésre azért is szükségünk
van, mert történelmünk során mindig jelentkezett egy olyan kísérlet, amely
erőszakkal próbálta kitépni emberi életünkből a „romlás virágait”. Az
úgynevezett vallási türelmetlenség is súlyos károkat okozott annak idején, mert
aki az erőszak fegyveréhez nyúl, az valójában nem hisz az igazság és a szeretet
győzelmében. A keresztény embernek küzdenie kell ugyan a testi-lelki
nyomorúság, a gonoszság erői ellen, de semmiképpen sem az erőszak fegyverével.
Megpróbálták ezt a Római Birodalom
komisszárjai, az inkvizíció bírái, a nagy forradalmak, a különböző diktatúrák,
de mindnyájan csődöt mondtak ebbéli erőfeszítésükkel. Az Úr Jézus tanítása
szerint az embernek magának kell vállalnia belső világának megnemesítését.
Pascal szavai szerint: „Az ember se nem
angyal, se nem vadállat. Tragédiája abban rejlik, hogy miközben angyalként
szeretne viselkedni, vadállatként cselekszik.”
A huszadik században dúló két világháború, s
a két diktatúra véres kommentár ennek a megállapításnak az igazolására.
És a mai kegyetlen helyi háborúk is,
mindenütt, ártatlanok, főleg keresztények százainak és ezreinek szenvedéseit és
halálát okozzák, s milliók menekülését, a gonoszság elől.
Más vonatkozásban, igenis, ma is vannak
szerte e világban, magyar földön is olyanok, akik az elvetett nemes magvak közé
konkolyt hintenek. Micsoda, izzó gyűlölet van még ma is, egy széteső ideológia
utóvédharcait folytatókban, mindazokkal szemben, akik nemes magvakat vetettek
és vetnek a magyar nép lelkébe.
A gyűlölet a legnagyobb konkolyhintő e
világban. Amikor ezt vagyunk kénytelenek tapasztalni, megértjük, miért ajánlják
fel a példabeszédben szereplő munkások szolgálatukat gazdájuknak: Akarod-e,
hogy kiszedjük a konkolyt? Hagyjátok! Hangzik a válasz. Hadd nőjön föl mindkettő
az aratásig.
Ezen talán jómagunk is csodálkozunk és Istent
is felelősségre vonjuk lázadó miértjeinkkel. Miért tűri, engedi a gonoszság
garázdálkodását? Miért nézi el, hogy a bűn szennyes vízözönként újra meg újra
elöntse a világot? Miért nem sújt le Isten azonnal a gonoszokra? Miért nem
büntet azonnal? Miért oly „elviselhetetlenül” türelmes?
Mert az Úr Isten mindenkinek időt ad a
megtérésre, a Hozzá való visszatérésre. Ehhez egyeseknek rövidebb időre,
másoknak hosszabb időre van szüksége. S vannak, akiknek csak a halálos ágyukon
adatik meg a megtérés kegyelme. De mindnyájunknak megadatik. De nem hull
magától az ölünkbe. Ezért Radnóti szavaival buzdítom magunkat:
Ember vigyázz, figyeld jól világod
Ez volt a múlt, emez a vad jelen
Hordozd szívedben.
Éld e rossz világot
És mindig tudd, hogy mit kell tenned
Érte, hogy jobb legyen.
Ámen.
