Advent 1.
vasárnapja 2017
Bevezetés
A mai, advent első vasárnapjával, új
liturgikus évet kezdünk. Az átlag keresztény számára advent a várakozás és a
karácsonyi előkészületek ideje. A háziasszonyok lázasan szorgoskodnak. Sokan
bevásárlások után rohangálnak. Mások pedig a karácsonyi szünidőre, vagy távoli
rokonok meglátogatására készülődnek. És mi mire? Urunk Jézus Krisztus
születésének méltó megünneplésére? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.
Kirié
litánia
Urunk! Bocsásd meg, hogy adventet a
karácsonyi ajándékok beszerzési idejének tekintjük. Uram, irgalmazz!
Urunk! Bocsásd meg, hogy karácsonyt még
mindig profán tartalmú ünnepnek tekintjük. Krisztus kegyelmezz!
Urunk! Bocsásd meg, hogy még mi hívők sem
szoktunk arra gondolni, hogy miért is lett Szent Fiad emberré. Uram irgalmazz!
Evangélium
után
A hívő ember
számára advent tartalmi jelentése több rétegű. Felidézi az Ószövetséget,
amelyben Isten választott népe várakozott a megígért Messiás, szabadító
eljövetelére. Keresztény hitünk tanítása szerint ez a várakozási idő Krisztus
születésével már beteljesedett, befejeződött.
Isten azonban Krisztus által újabb
ígéretet tett az emberiségnek. Megígérte, hogy a világ végén újra eljön. Hogy
ez mikor következik be, azt, az Írás szavai szerint, senki sem tudja, még az ég
angyalai sem.
A keresztény ember számára, ellentétben a
szekták követőivel, nem a világ vége pontos dátumának az ismerete a fontos,
hanem az okos, éber várakozás. A hívő ember a helyes várakozásra való
figyelmeztetést hallja ki az imént hallott példabeszédből is.
Az Úr ékezésére való várás, a Krisztus
jövetelére való felkészülés, a Krisztus által hangoztatott virrasztás ugyanis
nem tétlen virrasztást jelent. Nem semmittevést! Hanem felelősségvállalást
jelenünkért és jövőnkért!
Krisztus napjára várni, virrasztva várni,
nem azt jelenti, hogy elvonulunk e világból, kivonjuk magunkat a társadalom
életének alakításából. Nem törődünk a körülöttünk alakuló, formálódó jövővel, s
abba nem szólunk bele, abban nem veszünk aktívan részt. Az ilyen semmittevő, jó
és rossz között különbséget tenni nem tudó és nem is akaró magatartásúak,
unos-untalan azt hangoztatják, hogy milyen rosszak a körülményeink, milyen
rossz az emberek közérzete!
Mindnyájunknak tennünk kell és nem is
akármit, s akármennyit. Mindnyájunknak
megvan a saját kötelességünk is! És ezt tegyük is meg mindannyian, s tőlünk
telhetőleg remekül! Mindnyájunknak önzetlenül kell fáradoznunk saját életünk,
társadalmunk, hazánk krisztusibb, boldogabb jövőjéért. Tennünk, hogy jobb
legyen népünk élete. Hogy nemzetünk érdekeit szem előtt tartó, hiteles vezetői
legyenek e népnek.
E szerint egy házigazdának el kellett
utaznia. Távozása előtt összehívta szolgáit. Rájuk bízta egész vagyonát.
Szétosztotta a feladatokat, mindegyiknek kijelölte szerepét. A kapuőrnek, a
portásnak lelkére kötötte, éberen vigyázzon és virrasztva várja hazatértét.
Nem nehéz megfejtenünk e példabeszédet.
Magától kínálkozik az értelmezés. A házigazda magát Jézust jelenti, a szolgák
pedig mi vagyunk. Nemcsak az apostolai, - Jézus szavait idézve - „nemcsak
nektek mondom, hanem mindenkinek”, ma tehát nekünk, tehát mi vagyunk a szolgák.
Feladatunk tehát nem a tétlenség, hanem a
ránk bízott feladatok, a földi életünk megszervezése, állapotbéli
kötelességeink teljesítése.
A diák tanuljon és készüljön föl
felnőttkori feladatára. A házasok gondoskodjanak családjuk jólétéről. A dolgozók
építsék a hazát. A politikusok vezessék a rájuk bízottakat. Az orvos, a mérnök,
a bíró, a pap tartsa színvonalon magát saját szakterületén.
Az Úr Jézus tehát nem a tétlen várakozást
kívánja, hanem az aktív munkálkodást. Visszatérése időpontjának nyitva
hagyásával, ezért az állandó várakozást és éberséget erősen a lelkükre kötötte.
És mindenkinek, minden krisztushívőnek mondta, hogy folytassák művét, amíg újra
el nem jön.
Itt nemcsak a papok és szerzetesek
küldetéséről van szó, hanem minden keresztény hivatásáról és feladatáról az
egyházban: Megismétlem a már idézett jézusi szavakat: "Amit nektek mondok,
mindenkinek mondom; "Legyetek éberek!” Ezzel valamennyiünket felszólított,
hogy keresztény tanúságtételünk által tartsuk ébren a világban az Ő művét,
Isten országának az építését!
Ma sokszor úgy tűnik, mintha már a hívő
keresztényeken is úrrá lett volna a közömbösség, a belefáradás. Kiiktatódik
életükből az Úr eljövetele napjának a várása, az Ő művének az éberen tartása. A
hiteles tanúságtétel. Az éberség. A virrasztás.
Ma az embert az önzés jellemzi. Sokakat
hidegen hagy mások kára, a társadalom válságos állapota, a töménytelen sok
szenvedés. Hiányzik az emberekből az együvétar-tozás érzése, az együttérzés, a
szolidaritás. S ami a legszomorúbb, hogy ma jobban, mint tegnap, s holnap még
jobban fog hiányozni, mint ma. Az Isten nem az önzés, hanem a szeretet Istene.
Mert szereti az embert. Ezért lett emberré Egyszülöttje azon a nevezetes első
karácsonyon. Aki példát adott nekünk az egymásért életet odaadó szeretetre, a
szolidaritásra.
Adventben Isten szava ébresztgetni kíván
bennünket: Vigyázzatok! Legyetek éberek! És éljetek a benneteket körülvevő nagy
kísértések ellenére is hiteles keresztény életet! Mert Ő eljön abban az órában,
amelyikben nem is gondoljátok.
Ámen
