Advent 3.
vasárnapja 2017
Bevezetés
Hűséges lélekkel várjuk karácsony ünnepét.
öröm van a szívünkben az elvégzett előkészület miatt. Örömteli szívvel várjuk,
hogy örömet szerezzünk szeretteinknek is és minden embernek az ünnepen. És
igyekszünk, miként Keresztelő Szent János is a mai evangéliumban, tanúságot is
tenni arról, akinek közénk való eljövetelét ünnepeljük.
Kirié litánia
Jézus Krisztus! Aki után sóvárogtak az
Ószövetség szentjei, add, hogy mi is úgy sóvárogjunk közeli eljöveteled után,
miként ők. Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus! Add, hogy útegyengetéssel,
bűnbánattal és imával készüljünk eljöveteledre. Krisztus, kegyelmezz
Jézus Krisztus! Add kegyelmedet, hogy még
buzgóbban készüljünk megtestesülésed szent titkának méltó megünneplésére, mint
eddig. Uram, irgalmazz!
Evangélium után
A mai evangéliumi szakasz szerint, mai
kifejezést használva, igazoltatás történt. Nem rendőrök, hanem a zsidó nép
vezetői igazoltatják Keresztelő Jánost. A vallás és a szertartások igaz
gyakorlásának a papok és leviták voltak az őrei. Valószínűleg hivatalosan
küldték ki őket Jánoshoz, Zakariás fiához, hogy vizsgálják meg személyét és
különleges működését a pusztában. A vizsgálódó kérdések középpontjában ez állt:
"Ki vagy te?" „Ki vagy te?” „Miért keresztelsz?” „Mit mondasz
önmagadról?”
Az ezekre adott rövid válaszai után mondja
ki a lényegest: „A pusztában kiáltó hangja vagyok, egyengessétek az Úr útját!”
E válasza prófétai jövendölésre utaló s
egészen különös. Egészen szokatlan küldetéstudata van nem csak neki, de népének
is, amely azt vallja magáról, hogy az élő Isten szövetséget kötött velük.
A kor hangulatára jellemző, hogy Isten
valamilyen megjelenését várták körükben, amely szabadulást hoz számukra. Arról
azonban az emberek nem sokat tudtak, hogy hogyan fog ez megvalósulni.
Azt sem tudták maguknak megfogalmazni,
hogy az életükkel kapcsolatos elégedetlenségüknek mi az igazi oka. A zsidó
népnek nagy szenvedést okozott, hogy elvesztették nemzeti önállóságukat,
országuk a római birodalom egyik tartománya lett. Ezért Istentől elsősorban
nemzeti önállóságuk visszaállítását remélték.
Ezért amikor a Jeruzsálemből érkezett
papok, igazoltatják Keresztelőt, amikor felteszik neki a kérdést: "Ki vagy
te?", először is azt a feltételezést utasítja el, hogy ő a Messiás, tehát,
hogy ő hozna a választott nép számára szabadulást.
Akik ugyanis ezt a kérdést intézték hozzá,
hallották őt Isten hírnökeként beszélni, aki bűnbánatra szólítja fel az
embereket. Látták, hogy a lélek tisztulása után vágyakozókat bemeríti a Jordán
folyó vizébe, és sokat beszél Isten eljövendő országáról. Ezért gondoltak arra,
hogy ő lehet a Messiás, a Szabadító, a Megváltó.
János azonban elutasítja a feltételezést. "Nem én vagyok a Messiás".
A válasz nem elégíti ki a kérdezőket, így
tovább érdeklődnek. "Ki vagy te tehát?" A válasz egészen különleges.
Ő a pusztában kiáltó szó, akinek az a feladata, hogy előkészítse a Megváltó
eljövetelét.
Keresztelő Szent János tehát az Úr
pusztában kiáltó szavának, az Úr szócsövének tekintette magát. Tanúságot tett
Jézus Krisztusról. Tudta, hogy Jézus az Isten Báránya, aki Istentől jött, hogy
elvegye a világ bűneit. Életével bizonyította, hogy Krisztus a Messiás.
De elmondható ez rólunk is? - Az
természetesen kicsit furcsa lenne, ha szüntelenül azt bizonygatnánk, hogy Isten
hangja és szócsöve vagyunk. Magatartásunk viszont el kell, hogy elárulja azt,
hogy ki és mi mozgatja tetteinket. De elárulja-e azt, hogy Istenről tanúskodik
életünk?
S nem arról-e, hogy már az identitás
nélküli embertipust tükrözi?
Napjaink "új hatalmasai"
helyrehozhatatlanul meg akarják semmisíteni az emberek identitását, e cél
érdekében akarják megsemmisíteni a családot, Egyházat, nemzetet, mutatott rá a
minap konferencia beszédében a Parlament Elnöke. Ezek hiányában ugyanis senki
nem képes megvédeni az érdekeit, így könnyebben alávethető és kifosztható.
Megkeresztelkedésünk alkalmával mi nem
identitás nélküliekké, hanem keresztényekké, az Úr előfutárai lettünk. De
sajnos ez alig látszik meg rajtunk, s életünkön. Mi többnyire csak önmagunkkal
törődünk. Pedig senki sem élhet csak önmagának egy olyan emberi közösségben,
amelyben oly sok a bajbajutott ember.
Ha a tengeren SOS jeleket ad le egy
bajbajutott hajó, minden közelében tartózkodó hajónak segítségére kell sietnie.
Ha ezt nem teszi, jogosan állítják nemzetközi bíróság elé a hajó kapitányát.
Nem kell ahhoz különleges, hatodik
érzékszerv, hogy meghalljuk a ma magyar földön leadott SOS jeleket. – Miként a
tengeren minden SOS jelet hallónak kötelessége segítségére sietni a
bajbajutottaknak, ugyanígy kötelessége minden kereszténynek, nekünk is,
segítséget nyújtani a bajbajutott, tévelygő embertársainknak.
Krisztus nem azt kérdezi majd az ítélet
napján, hogy milyen vallásúak voltunk, hanem, hogy szerettük-e az embereket,
segítettünk-e a bajbajutottaknak. Segítettük-e a tévelygőket, a homályban, a
sötétben botorkálókat eljutni az igazságra, s eljutni a világosságra. Hogy
milyen útkészítők, milyen előhírnökök voltunk kortársaink számára?
Miként Keresztelő Szent János élete, úgy a
mi életünk is legyen Krisztusra mutató! Legyünk előhírnökei annak a Jézus
Krisztusnak, aki örömhírt, békességet hoz minden jóakaratú embernek.
Ámen.