A legfőbb parancs
A Jézussal szembeni vitákban valamennyi
politikai és vallási csoport képviselője bemutatkozott. A főpapok, az
írástudók, a farizeusok, a Heródes-pártiak és a szadduceusok sikertelen
próbálkoztak ravasz kérdéseikkel, Jézus bölcs válaszai meghátrálásra
kényszerítették őket.
Most egy magányos írástudó lép Jézus elé,
aki a legfőbb parancsról tesz fel kérdést. Bár a vitabeszédek valamennyi
szereplője rossz szándékkal közeledik, és bár a Máté és a Lukács szerinti
változatban ez utolsóként fellépő írástudó is próbára akarja tenni Jézust, az ő
esetében Márk evangélista nem tesz olyan kijelentést, amely ellenséges
szándékra utal. Jézus is más hangnemben beszél vele, mint korábbi
vitapartnereivel, nagyon elismerően szól hozzá.
A legfőbb paranccsal kapcsolatban Jézus
nem mond újdonságot. Az istenszeretet parancsa ismert volt mind a kérdező, mind
bármely zsidó ember számára a Második törvénykönyvből (vö. MTörv 6,4-5). Majd
pedig hozzákapcsolja az emberszeretet parancsát, amely a Leviták könyvében
található (vö. Lev 19,18). E két szöveget idézi Jézus szó szerint.
Szavainak újdonságát az adja, hogy e
kettőt egymás mellé helyezi. Véleménye szerint hamis az az istenszeretet, amely
elfordul a felebaráttól és nem igaz az olyan embertársi szeretet sem, amely nem
az istenszeretethez társul. A kettőt ugyanis nem lehet egymással szemben
kijátszani. Természetesen nem elegendő elméletileg tudni a szeretet kettős
irányú parancsát, hanem gyakorolni is kell a szeretetet.
