Ellenségszeretet
Az új törvényt részletező sorozat utolsó
példája az ellenségszeretetről szól, amely rokonságban van a bosszúról szóló
résszel, ami tegnap szerepelt az evangéliumban. Jézus ezt mondja: „Szeressétek
ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok
azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket” (Mt 5,44).
Ezen a ponton éri el csúcsát a Jézus által
hirdetett erőszakmentesség. Ne csak azokat szeressük, akik jók hozzánk, hanem
ellenségeinket is!
Miért szeressük ellenségeinket?
Miért imádkozzak azokért, akik üldöznek
engem?
A választ az elmúlt napok elmélkedései már
megadták: ha szembeszállok a rosszal és viszonoznám azt, nem volna bennem
Krisztus szeretete. Isten a szeretet. Ő nem torolja meg az emberek bűnét, hanem
irgalmasan megbocsát. Ne legyen bennünk bosszúvágy, harag vagy rosszindulat,
hanem tudjunk szeretettel válaszolni minden sértésre vagy bántásra!
Sokak számára tűnik lehetetlennek az
ellenségszeretet, vagy legalábbis erre hivatkozva utasítják el. Valóban képesek
vagyunk arra, hogy még az ellenségeinket, a rosszakaróinkat is szeressük? Jézus
is ezt tette, ő legyen a példaképünk! A kereszten is tudott imádkozni azokért,
akik életét kioltották. Igen, a mi Urunk valóban sokat kér tőlünk. De érdemes
megpróbálnunk. Ne tegyünk különbséget barát és ellenség, ember és ember között!
H.I.S.