2018. augusztus 11., szombat

Évközi 19. vasárnap. 2018


Évközi 19. vasárnap. 2018.

Bevezető
A mai, évközi 19. vasárnap evangéliumában, miként a nagy zenei művekben, úgy Jézus nagy művének, az Eucharisztiának a létrehozásakor is, immár harmadszor halljuk az alapmotívumot, mely szerint Ő az Élet Kenyere. Mennyire mélyül el bennünk ennek a tudata?

Kirié Litánia
Jézus Krisztus, téged elküldött az Atya, hogy gyógyítsd a töredelmes szívűeket. Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, te eljöttél, hogy magadhoz hívd a bűnösöket. Krisztus kegyelmezz!
Jézus Krisztus, te az Atya jobbján ülsz, hogy közbenjárj értünk. Uram irgalmazz!

Evangélium után
A nagyobb lélegzetvételű zeneművekben gyakran tapasztaljuk a témák visszatérését különféle változások kíséretében. Az emberi fül különös gyönyörűségét találja a ráismerésben. Mindezt azért említem, mert a mai vasárnap, mint már említettem, harmadszor halljuk Jézus eucharisztikus beszédét Szent János evangélista megfogalmazásában.
Arról is értesülünk belőle, hogy Jézus merész szava saját testének kenyeréről kevés megértésre talált hallgatóságánál. Szinte úgy tűnik, mintha Jézus elbeszélne hallgatói feje fölött és lemondana a megértés igényéről.
Visszatérve a zenei hasonlathoz, azt mondhatnánk, hogy Jézus olyan „muzsikát” kínál, amit hallgatói nem értenek. A könnyűzene kedvelői nemegyszer kikapcsolják rádiójukat, ha Bach, Beethoven vagy Mozart muzsikája szólal meg benne. Valahogy így cselekedtek Jézus hallgatói is, amikor megbotránkoztak szavain.
Az Úr Jézus nem bizonygatott és nem védekezett. De kijelenését sem enyhítette, nem vonta vissza olcsó népszerűséget keresve. Inkább figyelmeztette a hitetlenkedőket: "Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza"
A hit a jó Isten ajándéka, kegyelem, amellyel egyedül Isten rendelkezik, és amelyet Ő osztogat kinek-kinek tetszése szerint.
Nem tudom észrevettük-e, hogy az Úr Jézus óvakodott a hitetlenkedők elmarasztalásától, kizárásától vagy megvetésétől, gúnyolásától és ostorozásától.
Nem tett úgy, mint sokfelé és többször a magabiztos "jámborok". Vajon hogyan szoktunk beszélni mi templomba járók, a templomból elmaradozó "gyenge hitűekről", az elváltakról, az újraházasodottakról, a csak polgári házasságban élőkről? Úgy-e mint Jézus? Minden embert megillető tisztelettel és szeretettel-e?
E kitérő után, kérdezem: Ki nem tapasztalja, hogy a názáretiekéhez valami hasonlót tapasztalunk napjainkban is. A mai embernél is kevés megértésre találnak Jézus szavai. Vajon mi ennek a szomorú jelenségnek a magyarázata?
Visszatérve az Úr Jézus már idézett, s a kérdésre választ adó szavaira: az, hogy: „Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki engem küldött, nem vonzza.„
Ez a kijelentés könnyen fölébresztheti bennünk a kételyt Isten igazságosságát illetően. Miért van az, hogy egyeseket kiválaszt, magához ölel a hit és szeretet karjaival, másokat meg kiejt a kezéből.
Balgaság lenne belebocsátkozni a kiválasztás, az előrerendelés titkának a fejtegetésébe.
Mivel Isten minden ember üdvösségét akarja, inkább arról elmélkedjünk, hogy miféle emberben rejlő okok gátolják az isteni vonzás érvényesülését? Ha ugyanis az ember kiszakad az Isten vonzóköréből, súlyos károkat szenved, tragikus állapotba jut.
Sajnos az ember mindig is rendelkezett olyan eszközökkel, amelyekkel kiszakíthatja magát az Atya vonzóköréből. S lelki súlytalanság állapotába juthat, amely komoly veszélyt rejt az ember számára.
Ha valaki leblokkolja lelkét Istennek a vonzó hatása elől, s bezárkózik a hittagadás konok állapotába, azzal szemben az Úr Isten nem alkalmaz szabadságát semmibevevő erőszakot. Aki azonban nem zárkózik el, annak ezer és ezer lehetősége nyílik Isten vonzásának, szeretetének megtapasztalására.
Akik nem találják meg az Istent, elsősorban magukra vessenek. A mágnes sem tud hatást gyakorolni akármilyen anyagra. Isten sem „tudja” magához vonzani azokat, akik elzárkóznak előle. Ha valaki belemerül a testi és anyagi dolgokba, elfordul az igazságtól, akaratát megbénítják a szenvedélyek, az ne csodálkozzon azon, ha közömbös marad a lelki, isteni vonzások iránt.
Azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy az isteni vonzásokat a legrafináltabb módszerekkel igyekeznek hatástalanítani, a tudat és közvéleményformáló ateista médiumok.
Visszatérve az evangéliumi jelenethez. Miért ez az éles vita a zsidók és Jézus között? Először is nem Jézus és a zsidók között folyik ez a vita, - hiszen Jézus is zsidó volt, - hanem a zsinagógai zsidó emberek és Jézus, azaz zsidók között. A Jézussal vitatkozók magatartása érthető és menthető.
A vita középpontján Jézus személye áll: Földi, vagy mennyei természetű ember-e Jézus? A hallgatóság csak a földi apáról beszél, Jézus válaszul többször is a Mennyei Atyát említi. Jézus isteni természetét és mennyei eredetét a vitatkozó hallgatóság nem képes felismerni, és összhangba hozni. Századok múltak el, míg a keresztény dogmatika összhangba hozta Jézus isten és ember-voltát. Azt, hogy Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember.
Egy másik kérdés: Jézus „élő kenyérnek” mondja magát, s ezzel beszédesen előkészíti az eucharisztia alapítását.
De ezt sem érthette hallgatósága. A keresztény közösség is csak az Oltáriszentség alapítása után.
Azt is jó tudnunk, hogy amikor Jézus azt mondja, hogy ő az élet kenyere. Ez nem csak az Oltáriszentségre vonatkozik, hanem arra is, hogy Jézus úgy tartozik hozzánk, mint a mindennapi kenyér az életünkhez.
Ámen