A mai evangéliumban Jézus példabeszédet
mond egy királyról, aki fia lakodalmi ünnepségére meghívja a vendégeket, de
azok közül többen udvariatlanul elutasítják a meghívást.
Ezt követően a király mindenkit meghív
szolgái által, hogy sokan osztozzanak az ünnepi örömben, olyanokat is, akik
alacsonyabb társadalmi helyzetük miatt nem is gondolhatnának arra, hogy valaha
is részt vegyenek egy ilyen eseményen.
Ez a példabeszéd is azt tanítja, hogy
Isten meghívása az üdvösségre minden embernek szól, abból senki sincs kizárva.
Isten azonban nem korlátozza senki szabadságát, a meghívást vissza is lehet
utasítani, ennek azonban az lesz a következménye, hogy az illető végképp
elszakítja magát Istentől és az ő szeretetétől.
A példabeszéd kapcsán érdemes
elgondolkodnunk Istennel való kapcsolatunkon. Isten részéről felém is elhangzik
a meghívás, hogy éljek vele, mert ez teszi teljessé, boldoggá az életemet. Ez a
megszólítás, meghívás nem az én érdemem, hanem Isten jóságának köszönhető, aki
minden ember felé meg akarja mutatni szeretetét. Ő nem akar kényszeríteni
senkit, engem sem, hanem szabad akaratot ad.
Ha bűneim koszos ruháihoz ragaszkodom,
könnyen elveszíthetem az üdvösséget. Ha pedig elfogadom hívását, magamra kell
öltenem a lelki tisztaság ünneplő ruháját, azaz nekem is tennem kell azért,
hogy eljuthassak az üdvösségre.
