BAYLON SZENT
PASZKÁL
(1540-1592)
A spanyolországi Torre Hermosa faluban
született egyszerű földműves szülőktől. Alig volt pár éves, amikor édesanyja
elvitte a templomba s elmagyarázta neki, ki lakik ott az oltáron a kis
szekrényben. Ettől kezdve vonzotta a szentségi Úr Jézus.
Ifjú korában elszegődött juhászbojtárnak
egy gazdához. Minden reggel misehallgatással kezdte napját, aztán legeltette a
nyájat. Sokszor találták a réten térdre borulva, imádkozva.
Nem egyszer a templomtól távolabb
meghallotta az úrfelmutatásra szóló harang szavát. Térdre borult, hogy imádja
az Oltáriszentséget.
24 éves korában belépett Monfortban a
ferencesekhez. Ettől kezdve még nagyobb buzgósággal vette körül a szentségi
Jézust. Minden szabadidejét nála töltötte. Az Oltáriszentség volt számára az
iskola, ahol égi bölcsességet tanult, olyannyira, hogy az egykori írástudatlan
juhász mély tartalmú könyvet is írt s nagytudású emberek is jöttek hozzá
tanácsért. Kész volt vállalni a vértanúságot is az Oltáriszentség hitéért. Gúnyt
és bántalmazásokat viselt el az eretnekek részéről Franciaországban, amikor egy
megbízást teljesített.
Élete utolsó éveit majdnem kizárólag a
szentségi Úr Jézus imádásában töltötte. A villareali kolostorban hunyt el éppen
ötvenharmadik születése napján, május 17-én. A templomban ravatalozták fel.
Mivel sírjánál sok csoda történt, V. Pál
1618-ban boldoggá, VIII. Sándor 1690-ben szentté avatta. XIII. Leó pápa pedig
1897-ben az összes eucharisztikus egyesület védőszentjévé nyilvánította.