Szent Fülöp és
Szent Jakab
Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok
ünnepének evangéliuma az utolsó vacsora termébe hív minket. Jézus arról beszél,
hogy egyedül általa ismerhetjük meg az Atyát és általa juthatunk el hozzá. Az
apostolok szinte teljesen szótlanul hallgatják Mesterük búcsúbeszédét, de ezt
hallva Fülöp a következőt kéri: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég
nekünk.” A kérés úgy hangzik, mintha nem is hallotta volna meg az Úr korábbi
szavait, ezért Jézus újra elmondja, hogy aki őt látja, az tulajdonképpen az
Atyát látja. Aztán hozzáteszi: „én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem.” Az
Atya és Fiú szeretetközösségére és cselekvési egységére utalnak ezek a szavak,
amelyeket igaz kinyilatkoztatásnak kell tartanunk.
A kijelentésben visszacsengenek azok a
szavak, amelyeket János evangélista írásának kezdetén olvashatunk: „Istent soha
nem látta senki, az Egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta
ki” (Jn 1,18). Ezen a helyen, tehát az Ige-himnuszban János evangélista
hitvallását olvassuk, amely egyúttal az Egyház hite is. Az utolsó vacsorán
viszont már Jézus mondja ki ugyanezt önmagáról.
Mi a tartalma ennek a kijelentésnek? Jézus
személyében jelen van az Atya. Jézus cselekedeteiben az Atya irgalmassága
mutatkozik meg. Jézus tanításában az Atya szól hozzánk. Jézus arcára tekintve
az Atya arcát láthatjuk.
HIS
