2014. november
7.
A példabeszéd arra tanít, hogy
valamennyien intézők vagyunk, és nem urak. A kapott javakkal el kell számolnunk
egyszer. Úgy kell élnünk, hogy a megbízatásunk lejártával jó legyen a sorsunk.
A példabeszédbeli intéző alattomos és hűtlen
volt, de a maga sorsát okosan rendezte. Nem az alattomosságban követendő példa,
hanem az okosságban. Mert, amíg nem vették el tőle az intézőséget, mert amíg
hatalma volt, hatalmával jót cselekedett. Urának eladósodottjait megsegítette, adósságaik
egy részét elengedte, miként napjainkban is teszik magyar földön illetékesek az
eladósodottakkal, (devizahitelesekkel).
Az adósokkal való jótette valóban
dicséretes dolog, hiszen ezzel nemcsak az adósok, hanem ő maga is jól jár.
T. Mi is intézők vagyunk, mi is
elbocsátást nyerünk egykor, s ha jól intéztük megbízatásunkat, minket is
befogadnak majd egyszer az égiek, azok, akikkel jót tettünk.
Ugyanis minden javunk az Istené. Ő ránk
bízta azért, hogy tegyünk jót velük. Nemcsak nem haragszik, de egyenesen azt akarja,
hogy ezt tegyük, hiszen Ő is jót tesz mindig mindenkivel. Azt a jót kell tenni,
ami a másiknak jó.
Azzal, hogy időnket, erőnket másra „pazaroljuk”,
nem elherdáljuk Urunk tulajdonát, hanem megmentjük az örök életre.
Mint a világosság fiai ismerjük fel ezt
a megbízatásunkat és váltsuk valóra. Aki nem tesz jót „magapazarlásával”, szívtelenné
válik, nem gyűjt érdemeket, nem visz magával semmit.
Főleg az irgalmas szeretetre akarja
tanítani Jézus az ő követőit. Ezt a stílust el kell sajátítanunk. Nem a csalás
és sikkasztás dicsérete tehát ez a példabeszéd, hanem a nekünk adott isteni
adományok nagylelkű továbbadásáé.
Ámen
F. F.