Bevezetés
Ma, a főünnepek közül a legfiatalabbat,
Krisztus, a Világmin-denség királya ünnepet ünnepeljük. XI. Piusz pápa tette főünneppé
az 1925-ös szentévben. A pápa elhatározásának háttere az volt, hogy ebben az
időben erősödött meg az ateista kommunizmus és a szeku-larizmus és ez
Krisztustól és az egyháztól való tömeges elfordulás veszélyét jelentette. Bár
ünnepként új, az alapgondolat, az első keresztény közösségek idejére vezethető
vissza. Az Újszövetség számos része utal rá, többek közt János evangéliuma a Jézus
és Pilátus közötti párbeszédet leírva, amelyben Pilátus kérdésére, Jézus, ezt
válaszolta: "Az én országom nem e világból való."
A mai evangélium is, mint a világvégén,
mindeneket a szeretettettek alapján megítélő Királyra.
Kirié
litánia
Urunk! Bocsásd meg, hogy amikor éhes
voltál, mi nem adtunk Neked enni. Uram, Irgalmazz nekünk!
Bocsásd meg, hogy amikor beteg voltál,
mi nem látogattunk meg Téged. Krisztus kegyelmezz nekünk!
Bocsásd meg, hogy amikor ruhátlan
voltál, mi nem takartunk be Téged. Uram, Irgalmazz nekünk!
Evangélium
után
Sokan, midőn a király szót hallják, egy
letűnt államformára gon-dolnak. Aranyos, drágaköves koronára, fényes palástra,
jogarra és egyéb cifraságokra. Midőn azonban Krisztus királyságáról beszélünk,
nem ilyesmire gondolunk. Egyházunk ugyanis csak azért használja a király nevet
Jézus uralmának kifejezésére, hogy hű maradjon a Szentírás szóhasználatához.
Nevezetesen ahhoz a jelenethez, amint már említettem, midőn Pilátus kérdésére,
a szelíd arcú, s megkötözött kezű ártatlan Jézus kijelenti: Igen, én valóban király
vagyok.
Azóta, hogy a keresztre szegezett
töviskoronás Krisztus felemeltetett, - beteljesített szavaira emlékeztetve, -
mindeneket magához vonz. Azóta jelen van az Ő országa e világban.
De miben nyilvánul meg az Ő országa?
Alattvalói hogyan tehetnek tanúbizonyságot arról, hogy az Ő országához
tartoznak? Máté evangéliuma ma erre válaszol.
Máté elbeszélésben olyan cselekedetek
jellemzik Krisztus országának jelenlétét a világban, amelyek legkevésbé sem
tartoznak egy hatalom megnyilvánulásához. A hatalom uralkodni akar, saját
akaratát érvényesíti mások fölött, egyre látványosabban szeretné megmutatni
erejét. Ezzel szemben Krisztus országa a szeretetben nyilvánul meg. Krisztus
országában a szeretet nem érzelmekben, hanem sokkalta inkább tettekben
nyilvánul meg.
A szeretetbe beletartozik mindenki. De a
Krisztus iránti szeretet megkülönböztetett figyelmet szentel azoknak, akik
valamilyen testi - lelki szükségben szenvednek.
A médiumok, ma már hazai földön is, elterelik
a figyelmet az emberiség és a társadalom legszélesebb rétegéről, a
nélkülözőkről, s nyomorgókról. Feledtetik azokat, akiknek nincs kenyérkereső
állásuk, nincs meg a mindennapi kenyerük, akik mindennap éheznek, akik rongyokba
öltözötten várják a telet, akiknek nincs hová lehajtani fejüket, akik
hajléktalanok.
A választási programokat figyelve, alig találkozunk
hajléktalanokkal foglalkozó programokkal. Hajléktalanok számára létesítendő
éjjeli menedékhelyek, meleg ételt osztó helyek számának növeléséről.
Multimilliárdos férjek feleségeinek éhezőknek kötényeikbe rejtve élelmet vivő
Szent Erzsébetekről. Rózsacsodákról. Éheztem és enni adtatok.
A szükségben szenvedők másik
csoportjához tartoznak a betegek. Betegséggel sokféle módon találkozunk az
életben. Jézus most azokra gondol, akiknek életéhez tartós módon kapcsolódik a
betegség. Ide tartoznak tehát az idősek, az életalkonyán hazafelé ballagók s
azután az egészségileg tartósan sérültek és megfogyatkozottak, az ágyban fekvők,
a végórájukhoz érkezettek. Csak a betegeket látogatók felé hangzik majd a hívó
szó: Jöjjetek atyám áldottai! Vegyétek birtokba… Mert beteg voltam és
meglátogattatok.
Különösen elgondolkodtatóak azok a
szavak, amelyekkel Jézus a bebörtönzöttekre utal. „Börtönben voltam és
fölkerestetek”. S itt a legnagyobb tisztelettel és elismeréssel gondolunk a
börtönökben tevékenykedő börtönlelkészekre, szociológusokra és pszichológusokra,
akik a jó Isten kegyelmi segítségével tisztességes emberekké próbálják formálni
az embereket.
De a legnagyobb szégyennel tekintünk
azokra a kétféle mércét alkalmazó képmutatókra, akik titkos börtönöket tartanak
fel, vagy adnak azoknak helyet - ahol nem látogathatók a rabok, s nem
részesülhetnek semmiféle jogi védelemben, csak könyörtelen emberi kínzásokban.
A hívő keresztény embernek Isten
országába való tartozásáról azzal kell tanúbizonyságot tennie, hogy küzd a bűn
és a halál struktúráinak minden formája ellen.
A világ igazi fejlődése nem az egyre
nagyobb profit elérésében, nem is az egyre nagyobb eredményeket felmutató
tudományban és technikában mérhető le, hanem abban, hogy mennyire áll az emberi
szívek középpontjában a felebaráti szeretet. Ehhez természetesen az is
hozzátartozik, hogy milyen mértékben állítjuk a tudományt, a technikát a
felebaráti szeretet szolgálatába. Hogy nem az éhínség és a nyomor leküzdésének
a szolgálatába állítjuk azt, legfeljebb csak morzsányit, mindannyian
tapasztaljuk.
Az éhínség, a nyomor, az ezernyiféle
betegség, a kirekesztés, a gyűlölködés ellen küzdelem, mind-nyájunk szent
kötelessége. Ezen kötelességünk teljesítését, vagy nem teljesítését veszi
figyelembe az a Jézus, akit királyként gúnyoltak ki a kereszten, s királyok
királyaként fogja megítélni a világot.
Amen
F. F.
