Bevezetés
A mai, advent első vasárnapjával, új
liturgikus évet kezdünk. Az átlag keresztény számára advent a várakozás és a
karácsonyi előkészületek ideje. A háziasszonyok lázasan szorgoskodnak. Sokan bevásárlások
után rohangálnak. Mások pedig a karácsonyi szünidőre, vagy távoli rokonok
meglátogatására készülődnek. És mi mire? Urunk Jézus Krisztus születésének
méltó megünneplésére? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.
Kirié
litánia
Urunk! Bocsásd meg, hogy az adventet a karácsonyi
ajándékok beszerzési idejének tekintjük. Uram, irgalmazz!
Urunk! Bocsásd meg, hogy engedjük,
karácsony profántartalmú ünneppé váljék. Krisztus kegyelmezz!
Urunk! Bocsásd meg, hogy még adventben
sem gondolkodunk el azon, hogy miért lett Szent Fiad emberré. Uram irgalmazz!
Evangélium
után
A hívő ember
számára advent tartalmi jelentése több rétegű. Felidézi az Ószövetséget,
amelyben Isten kiválasztott népe évezredeken át várakozott a megígért Messiás,
szabadító eljövetelére. Keresztény hitünk tanítása szerint ez a várakozási idő
Krisztus születésével már beteljesedett, be-fejeződött.
Isten azonban Krisztus által újabb
ígéretet tett az emberiségnek. Megígérte, hogy a világ végén újra eljön és azt
az Istenországot, amelyről az emberiség kezdettől fogva álmodozik, és amely
Krisztus eljövetele óta állandóan növekszik, végső diadalához, dicsőséges
állapotába jutassa. Hogy ez mikor következik be, azt, az Írás szavai szerint, senki
sem tudja, még az ég angyalai sem.
A keresztény ember számára, ellentétben
a szekták követőivel, nem a világ vége pontos dátumának az ismerete a fontos,
hanem az okos, éber várakozás. A hívő ember a helyes várakozásra való
figyelmeztetést hallja ki az imént hallott példabeszédből is.
E szerint egy házigazdának el kellett
utaznia. Távozása előtt összehívta szolgáit. Rájuk bízta egész vagyonát.
Szétosztotta a feladatokat, mindegyiknek kijelölte szerepét. A kapuőrnek, a
portásnak lelkére kötötte, éberen vigyázzon és virrasztva várja hazatértét.
Nem nehéz megfejtenünk e példabeszédet.
Magától kínálkozik az értelmezés. A házigazda magát Jézust jelenti, a szolgák
pedig mi vagyunk. Nemcsak az apostolai, - Jézus szavait idézve - „nemcsak nektek
mondom, hanem mindenkinek”, ma tehát nekünk, tehát mi vagyunk a szolgák.
Feladatunk tehát nem a tétlenség, hanem
a ránk bízott feladatok, a földi életünk megszervezése, állapotbeli
kötelességeink teljesítése. A diák tanuljon és készüljön föl felnőttkori
feladatára. A házasok gondoskodjanak családjuk jólétéről. A dolgozók építsék a
hazát. A politikusok vezessék a rájuk bízottakat. Az orvos, a mérnök, a bíró, a
pap tartsa színvonalon magát saját szakterületén. Az Úr Jézus tehát nem a
tétlen várakozást kívánja, hanem az aktív munkálkodást. Visszatérése időpontjának
nyitva hagyásával, ezért az állandó várakozást és éberséget erősen a lelkükre
kötötte. És mindenkinek, minden krisztushívőnek mondta, hogy folytassák művét,
amíg újra el nem jön.
Itt nemcsak a papok és szerzetesek
küldetéséről van szó, hanem minden keresztény hivatásáról és feladatáról az
egyházban: "Amit nektek mondok, mindenkinek mondom; "Legyetek éberek!
Ezzel valamennyiünket felszólított, hogy keresztény tanúságtételünk által tartsuk
ébren a világban az Ő művét, Isten országának az építését!
Ma sokszor úgy tűnik, mintha már a hívő
keresztényeken is úrrá lett volna a közömbösség, a belefáradás, a pesszimizmus,
a letargia. Kiiktatódik életükből az Úr eljövetelének napja.
Európa nagymamává vált, - mondotta
Szentatya a minap Stras-burgban. Már nem termékeny és nem életteli. Rámutatott:
olyan útra vezet az eldobható élet kultúrája és az elhatalmasodó vásárlási
kényszer, amelyben az emberi élet addig számít értéknek, amíg hasznot hajt. Ezt
mutatja az idősekkel és a súlyos betegekkel való bánásmód. Vagy, ahogy, azokkal
gyermekekkel cselekszünk, akiknek nem engedjük meg, hogy megszülessenek.
Ma ugyanis még az előző évekhez
viszonyítva is, nagyobb az önzés, kirívóbb az igazságtalanság s nemzetünk
jövőjével való cinikus nemtörődés.
Ma ugyanis elhatalmasodott az önzés.
Sokakat hidegen hagy mások kára, a társadalom válságos állapota, a töménytelen
sok szenvedés. Hiányzik az emberekből az együvé-tartozás érzése, az
együttérzés, a szolidaritás. S ami a legszomorúbb, hogy ma jobban, mint tegnap,
s holnap még jobban fog hiányozni, mint ma. Az Isten nem az önzés, hanem a
szeretet Istene. Mert szereti az embert. Ezért lett emberré Egyszülöttje azon a
nevezetes első karácsonyon. Aki példát adott nekünk az egymásért életet odaadó
szeretetre, a szolidaritásra.
Soha nem tapasztalt mértékben és
formában harapódzott el az igazságtalanság is világviszonylatban. Milliók
pusztulnak és halnak éhen, lesznek földönfutóvá.
A Szentatya is élesen kikelt Strasburgban
az ellen, hogy milliók halnak éhen világszerte, de ugyanakkor rengeteg dolgot
dobunk a kukába, a szemétbe.
A gazdagok még gazdagabbakká, a
szegények még szegényebbekké lesznek. Úgy tűnik, a dúsgazdagról és a szegény
Lázárról mondott példabeszéde már teljesen kimosódott a mai ember emlékezetéből.
A Szentatya ezért figyelmezteti az egykor keresztény Európát, hogy
gazdaságközpontú unió helyett vissza kell, hogy térjen az emberközpontú
unióhoz.
Adventben Isten szava ébresztgetni kíván
bennünket: Vigyázzatok! Legyetek éberek! És éljetek a benneteket körülvevő nagy
kísértések ellenére is hiteles keresztény életet! Amen
F. F.
