Húsvétvasárnap
Bevezetés
Krisztus feltámadt. Alleluja! Valóban
feltámadt! Alleluja! Ezzel köszöntik ma egymást a görög rítusú hívek, és én is
ezzel köszöntöm a kedves híveket.
Évenként több tízezren zarándokolnak el a
nagy vallásalapító, Mohamed sírjához, Medinába. - Sokan megállnak a piramisok
előtt. Itt nyugszanak a fáraók. - Ki ne látogatna el Párizsban járva az Invalidusok
templomába, ahol Napóleon hamvai nyugszanak. - Bécsben a kapucinusok kriptájába,
ahol a Habsburg császárok pihennek. - Moszkvában, hosszú sorokban vonulnak el
az emberek, még ma is, a félvilágot lángba és vérbe borító mauzóleuma előtt.
A történelem egyetlen személyének, Jézus
Krisztusnak nincs csak sírhelye a földön. Ő is meghalt és eltemették. De teste
nem maradt a sírban! Hiába őrizték katonák. A szent asszonyok üresen találták. Angyal
hirdeti: Nincs itt. Feltámadott! - Húsvétkor ezt a sírjából diadalmasan
feltámadó Krisztust ünnepeljük. Hogy méltóképpen ünnepelhessünk, vizsgáljuk meg
lelkiismeretünket.
Kirié litánia
Jézus Krisztus, ki meghaltál értünk a
keresztfán! Uram irgalmazz!
Jézus Krisztus, ki három nap a sírban
feküdtél. Krisztus kegyelmezz!
Jézus Krisztus, aki harmad napra
feltámadtál a halálból. Uram irgalmaz!
Evangélium után
A gyászmenetben mindig lassú ütemben lépkednek
a halottat kísérő résztvevők. Ha a fájdalom keresztje nyomja szívünket,
elnehezül járásunk. Jézus keresztútját az a körülmény is lelassította, hogy
teste kimerült az ostorozás, a kínzások következtében.
Ha a nagypénteki eseményeket lassított
felvételhez hasonlítjuk, akkor a húsvétról éppen az ellenkezőjét kell
állítanunk. Itt csupa futásról, sietésről értesülünk. A feltámadás angyala így
biztatja a Jézus holtestét kereső asszonyokat "Siessetek, vigyétek hírül
tanítványainak: Feltámadt a halálból! " - Hogy meggyőződjenek az asszonyok
igazmondásáról, Péter és János szinte egymással versengve fut a sírhoz. S mily
élethű jelenet. Az előbb odaérkező János, átadja az elsőbbséget Péternek. - Sietve
tér vissza Jeruzsálembe a két emmauszi tanítvány is, akik beszámolnak a
Jézussal történt találkozásukról.
Csupa sietés" futás és lelkendezés.
Vajon miért? Mert örömhírt vinni mindig sürgető feladat. Mert az öröm szinte
szárnyakat ad az embernek, megkönnyíti, megszaporázza lépteinket. Ez történt az
első húsvét alkalmával és ennek kell megismétlődnie minden keresztény nemzedék
életében, a mi nemzedékünk életében is.
Napjainkban szinte közhelynek számít már
annak emlegetése, hogy csüggedő, reményvesztett, bús-komor nemzet lettünk. Mit
tegyen ilyen légkörben a keresztény ember húsvét Ünnepén? Röviden válaszolok:
Örvendezzék! Énekeljen Istent dicsérő éneket, alleluját! Akkor is, ha nehéz ezt
megtennie egy lehangolódott környezetben. Meg kell keresnünk az öröm mélyebb,
keresztény forrásait, ezek mellett kell letelepednünk, belőlük innunk és
énekelnünk. A keresztény hívőnek mindig van oka az örvendezésre.
Vajon miért jelentett örömhírt Jézus
üres sírja az asszonyok és az apostolok számára? Miért jelentett örömet a
lepecsételt, katonákkal őrzött sírkő elmozdulása? Nem kellett valami rendkívüli
képzelőerő annak felismeréséhez, hogy itt és most egy páratlan esemény történt.
Mielőtt az apostolok találkoztak Jézussal, eszükbe jutott a feltámadásra vonatkozó
jövendölése. Feltámadt tehát bennük a remény, ami az örvendezésnek édestestvére.
Ezért szaladtak, ezért siettek, ezért örvendeztek.
A húsvéti örömhír ismeretében forduljunk
most a jelen felé, és felemelkedve minden nehézségen, vessük fel a kérdést:
van-e okunk örvendezésre? - Nem kétséges, hogy a hívők "kisded nyája"
„igen”-nel válaszol erre a kérdésre
Elfelejtettük már, hogy a hosszú
évtizedeken át folytatódott Jézus keresztútja, megfeszítése és sírba zárása?
Elfelejtettük már, hogy sokan gyáván megfutamodtak, hiszen a bátor emberek
mindig kisebbséget alkotnak. Hogy megszaporodtak az áruló Júdások, a hitet
megtagadó Péterek. Hogy igen sokan Pilátus és Kaifás győzelmi szekerére kapaszkodtak.
Hogy csak Mária Magdolnához hasonló lelkek, az egyszerű emberek maradtak hűek,
akik nem adták el harminc ezüstért a hitüket. Velük együtt erősen reménykedtünk
abban, hogy Isten minden pillanatban eltávolíthatja az istenellenes erők
szikláját. Bekövetkezésekor, annak idején mindannyian örültünk.
És ma? Szomorúan tapasztaljuk, hogy a szikla
elmozdulása, Krisztus feltámadása nem jelentette nemzetünk automatikus új
életre támadását. Annak ellenére, hogy napjaink Egyháza kaput nyit minden
ember, minden zörgető előtt ebben a hazában. Azt szeretné, hogy örvendező
allelujának, szeretetének fénye hazahívja tékozló gyermekeit az együttörvendezésre.
Mi hát a keresztény, a húsvéti öröm
igazi forrása? A Krisztussal történő találkozás. Mikor a tanítványok
találkoztak a feltámadt Mesterükkel, eloszlott lelkük barna gyásza, és szívükbe
véglegesen beköltözött az igazi örvendezés. Ez történik velünk is, ha
találkozunk a feltámadt Krisztussal, ha befogadjuk őt és szent tanítása szerint
élünk.
Ez nem könnyű feladat. Hisz az ezt
akadályozó erők újra éledtek és működnek és késztetik az embereket Jézus
tanításának semmibevételére. Micsoda szennyes mondatok hangzanak el a
közéletben. Micsoda gyűlöletet szító beszédek. Hol vannak ma a nemzet fiait és
leányait eggyé kovácsoló, egymást testvérekként elfogadtató, húsvét örömét hirdető,
reményt ébresztő beszédek?
Rajtunk múlik, hogy legyenek! Rajtunk,
életünkön! Hogy miként járja át életünket húsvét öröme. Hogy föltámadunk-e a
csüggedés, a reménytelenség sírjából és örvendezve énekeljük-e a húsvéti diadalmas
alleluját.
Ámen
F. F.
