“Úgy szerette Isten e világot,
Ezt a mondatot, amelyet kívülről már
mindnyájan jól tudunk, most meghallanánk belülről, ó, de boldogok lennénk!
„Úgy szerette Isten e világot”. Nem
arról, hogy egyszer valamikor volt egy olyan korszaka ennek a világnak, hogy az
Isten szerette! Szerette valamikor, de már nem szereti! Nem ezt fejezi ki ez a
jézusi mondás. Itt egy elkezdődött múltról van szó. Egy régen elkezdődött
folyamatról, isteni tevékenységről, egy szeretet-tevékenységről, ami azóta is
tart! Isten most is ugyanúgy szereti a világot, mint akkor, amikor ez a kijelentés
Jézus ajkán elhangzott!
Sajnos, nagyon hozzászoktunk ehhez a
mondathoz, pedig nincs érthetetlenebb csoda, mint az, hogy Isten szereti ezt a
világot! Úgy sokkal érthetőbb lenne, ha átfogalmaznánk a jézusi mondást így: Emberek,
vegyétek tudomásul: Isten megutálta ezt a világot, haragszik rá, gyűlöletes
Előtte! Ez teljesen érthető lenne.
Ez a világ ugyanis kiszorítja Istent az
életéből. Vajmi keveset törődik azzal, hogy van Isten, van isteni törvény.
Ennek a világnak az egész élete nagy lázadás az Isten ellen. Tele van olyan
indulatokkal, vágyakkal, törekvésekkel, gondolatokkal, bűnökkel, amik mind
szöges ellentétben állnak mindazzal, amit az Isten szerethet. Nem lenne-e természetesebb,
ha Isten sorsára hagyná ezt a világot, hadd vesszen bele a saját nyomorúságába?
És mégis szereti! Nem érezzük, hogy
milyen csoda ez? Valóban olyan csoda, amire csak Isten képes! Szereti ezt a
világot! Azt a világot, amelyiket mi is sokszor utálunk. Amelybe belefáradtunk,
amely keresztként nehezedik ránk. Azt az emberi világot, amely kicsinyes, rágalmazó,
rosszindulatú kenyéririgységével marja egymást, tülekszik, könyököl körülöttünk,
ezt az embervilágot Isten szereti! Ebben a nagyvilágban azt a kicsi világot,
ami vagyunk. Talán sokak szemében szálka, akadály kigúnyolnak, lenéznek: ezt a
kis világot, téged és engem szeret Isten! Érthetetlen, de szeret! Igen! Jézus
mondja: “Úgy szerette Isten a világot...”. Úgy, ahogyan senki más!
És Isten hogyan szerette? Úgy “hogy az egyszülött
Fiát adta”! Nem úgy szeret, ahogyan mi szeretnénk látni Isten szeretetét! Mi
azt szeretnénk, hogy úgy bánjon velünk, mint egy gyenge édesapa az elkényeztetett
gyermekével: teljesítse minden kívánságunkat, és őrizzen meg minden bajtól és
veszedelemtől. Adjon egészséget, biztosítsa a nyugodt, életet. Nem így szeret
az Isten!
Hát akkor miért adta oda Fiát e
világért? Azért, “hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”.
Hisszük mi, hogy az ő kereszthalála
révén lesz nékünk örök életünk?
Ámen
F. F.
