Évközi 3.
vasárnap
Bevezetés
Lukács a mai evangéliumi szakasz kezdetén evangéliuma keletkezésének
a körülményeiről és céljáról szól. Az Egyház hitének szilárd alapon kell
állnia, ezért ő az apostolok és más szemtanúk közt minden elérhető hagyományt
összegyűjtött és rendszerezett Jézus szavairól, tetteiről, történetéről. A fő
tanú, és erre nem szoktunk gondolni, minden bizonnyal Jézus Anyja, Mária volt,
aki, Szentírásban rögzített szavak szerint, "minden igét megőrzött szívében".
Kirié
litánia
Urunk! Bocsásd
meg nekünk, hogy míg tudósok százezrei mélyednek el a Szentírás
tanulmányozásában, addig mi nem olvasunk semmiféle Bibliával kapcsolatos
tanulmányt. Uram irgalmazz!
Urunk! Bocsásd
meg, hogy a Szentírást csak ritkán és felszínesen olvassuk. Krisztus kegyelmezz!
Urunk! Bocsásd
meg, hogy a nekünk szóló szavaidat nem váltjuk tettekké. Uram Irgalmazz!
Evangélium
után
A hívő ember számára a szentmise megszokott és fontos
eseménye a szentírási szövegek felolvasása és magyarázata. Nem is gondolnánk,
hogy ebben, a liturgia, ősi zsinagógai szokást követ. Lényegében ugyanígy
olvasták fel a szentírási részleteket a hívő közösségekben 2500 évvel ezelőtt
is a választott nép zsinagógáiban, és Jézus korában is.
E szép szokás kezdeteiről olvastunk fel tanulságos
sorokat a mai első olvasmányban. A babiloni fogságból való szabadulás után a
zsidók visszatérhettek hazájukba (Kr. e. 538). Ekkorra már összeállt, a különféle
kultúrákkal és vallásokkal, egyiptomi és babilonival, érintkező zsidóság szent
könyveinek a gyűjteménye: a Tóra.
Miután hosszú évtizedeken át nem végeztek hivatalos
istentiszteletet, írástudójuk, Ezdrás összegyűjtötte a népet, emelvényre lépett
és fölolvasást tartott a Tórából, a Törvény könyveiből, a választott nép
legszentebb irataiból. Ez a máskor formális „igeliturgia”, ahogyan azt ma
mondanánk, most mélyen megérintette az embereket; felocsúdtak, megértették,
hogy Isten nem hagyta el őket, reményt, erőt kaptak az újrakezdéshez. A
felolvasás tiszteletet, fegyelmet, összeszedettséget, bűnbánatot, örömöt
váltott ki a hallgatóságból. Elkötelezték magukat újra Isten parancsainak a
megtartására. Ez, és az ezt követő igehirdetések eredményezték nemzeti, vallási
életük újjászületését, nemzeti azonosságuk megőrzését, máig is tartó
fönnmaradásukat a történelem színpadán.
Ma azonban figyelmünk a názáreti zsinagógában
szentírást olvasó és magyarázó Jézus személyére és tanítására összpontosul.
Izaiás könyvének az a részlete, amelyet Jézus olvasott fel, az egyik
kulcsfontosságú szövege az Ószövetségnek. Ebben Izaiás próféta az eljövendő
Megváltóról jövendöl. Személyéről, tanításáról nagyon fontos dolgokat közöl. Az
Úr le1ke tölti be, tanítása örömhír lesz elsősorban a szegényeknek és a megtört
szívűeknek. Szabadulást hoz azoknak, akik a bűn rabságában élnek és
világosságot gyújt a hitetlenség sötétségében.
Miután Jézus felolvasta Izaiás próféta jövendölését,
összetekerte az Írást, visszaadta a szolgának és leült. Minden szem
rászegeződött. Szavai megdöbbenést váltottak kihallgatóiból. Magára
vonatkoztatta Izaiás jövendölését, amikor ezt mondta: „Ma beteljesedett az
Írás, amit az imént hallottatok.” Ezzel azt állította, hogy Ő az Úr felkentje,
a Messiás, akit népe várt, aki által Isten üdvösséget ad népének.
Beszéde hallatára a legtöbb zsidó, ha kissé evilági
módon is, de az említett messiási idők paradicsomszerű országára gondolt. Ennek
előképére, az ötvenévenként ismétlődő Úr esztendejére, amikor mindenki
visszakapja elveszített szabadságát és vagyonát. Mindenkinek elengedik az
adósságát. A betegek meggyógyulnak, a süketek hallókká, a némák beszélőkké, a
vakok látókká s a bénák járókká lesznek. Szociális igazságosság és egyenlőség jön
létre a választott nép életében.
Jézussal valóban elkezdődött ez a messiási kor. De nem
földies, politikai értelmezésben, hanem üdvtörténetiben. A Messiás által ad
ugyanis Isten, látást, szabadulást a testi és lelki vakságból, szabadulást a
szegénységből és szolgaságból, szabadulást a bűnből.
Jézus beszéde ugyanis nem halt el a názáreti
zsinagógában. A názáreti zsinagógában elhangzott szavai ma is élnek, ma hozzánk
szólnak.
Szólnak a testi-lelki ínséget szenvedő szegényekhez. Oh,
mennyi van belőlük e világban, mennyi hazánkban is! Oh, mennyi a lelki ínséget
szenvedő! A hitetlenség sötétjében élő! Oh, mennyi a bűn rabságában sínylődő! Mennyi
a szenvedélybeteg!
Hozzájuk és hozzánk szólnak ma Krisztus szavai! Esendő
és gyarló emberekhez, akik sokféleképpen kerestünk már gyógyírt sebeinkre,
babonákban és jóslatokban, magán-kinyilatkoztatásokban, bölcs könyvekben és
csodálatos műszaki teljesítményekben, okos törvényekben és egymástól kicsikart
szerződésekben.
A Názáreti Jézus célja ma is az, ami földi életében volt:
lelket önteni az emberekbe, a kétségbeesettekbe, a küszködőkbe, mindenkibe.
Ez az igehirdetés, ez a prédikáció célja ma is!
Prédikálni azonban nemcsak szószékről, templomban lehet.
A II. Vatikáni zsinat tanítása szerint szószékké
válhat a családi otthon, az iskolai katedra, a munkahely, de a rádió és a
televízió is. Mindenütt lehet és kell is hirdetni az örömhírt! Jó tanácsot
adni, a jó ügyről beszélni, Isten igéjét hirdetni hiteles keresztény élettel, lelket
önteni az emberekbe, a kétségbeesettekbe, s vigasztalni a szomorúakat.
Akiknek lelkében visszhangra találtak ma Jézus szavai,
azok követik példáját. Örömhírt visznek a a szegényeknek, a megtört szívűeknek.
S minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy kevesebb legyen a testi – lelki
nyomor e világban, és több legyen az örömből az emberi lelkekben.
Ámen
F.F.
