4. évközi vasárnap 2016
Bevezetés
A mai vasárnap evangéliumi részlete Jézus
názáreti fellépésének második, befejező részét tárja elénk, amelyben, a Jézus
iránti lelkesedés, Jézus elutasításában, Jézus megölési kísérletében nyilvánul
meg. Ez az elutasítása végig húzódik, az emberiség történetében, amióta jelen
van abban. Napjainkban világszerte erőteljesebben, mint valaha. Tartsunk
lelkiismeretvizsgálatot! Nem támogatjuk-e mi akaratlanul is az elutasítókat?
Kirié
litánia
Urunk! Bocsásd meg, hogy ahelyett, hogy
cselekednénk, Tőled várunk csodákat. Uram irgalmazz!
Urunk! Bocs ásd meg, hogy a végveszély
közeledtével sem erősödik Hozzád való ragaszkodásunk. Krisztus kegyelmezz!
Urunk! Bocsásd meg, hogy közömbösek
vagyunk unokáink jövőjével. Uram irgalmazz!
Evangélium
után
A názáretiek haragjának és nyílt
elutasításának két oka lehetett.
Az egyik, hogy Jézus nem teljesítette azon
kérésüket, hogy tegyen valamilyen csodát körükben. A csodák ugyanis soha nem
öncélúak. Jézus meg nem bűvész-mutatványos.
Az elutasítás másik oka az lehetett, hogy
Jézus, utalást tesz arra vonatkozóan, hogy az üdvösség nem csak Izrael népének
szól, hanem a pogány népeknek is. Hivatkozik Illésre, aki a pogány nép
leányával, és Elizeusra, aki pogány nép fiával tett csodát. Ezek a csodák jelzik
hallgatóiknak, hogy a pogányok sincsenek kizárva üdvözítő tevékenységéből.
Ők azonban úgy tudták, úgy hitték, hogy s
Messiás küldetése csak nekik szól. Mintha Jézus nem venné figyelembe a
kivételezettségüket. Megdühödnek rá, és kivezetik a városuk szélére, hogy
letaszítsák.
Tévedés lenne azt gondolnunk, hogy Jézus
kiűzése Názáretből egy régmúlt esemény csupán. Mindez újra és újra
megismétlődik és így teljesül Simeon jövendölése, amit a gyermekét bemutató
Máriának mondott a jeruzsálemi templomban: „Ő sokak romlására és sokak föltámadására
lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak”.
Vajon mi a magyarázata ennek az
ellentmondásnak, a Jézus elleni küzdelemnek? Miféle előny származik abból, ha
valaki kiutasítja életéből? Az a megdöbbentő, hogy ebből nem haszon, hanem
súlyos veszteség származik az egyes ember, a közösség, s az egész emberiség
számára.
Igaz, Jézus nem bántja ellenségeit, nem
tesz kárt bennük. Amikor le akartak taszítani a szakadékba, nem fordult szembe
ellenségeivel, és nem büntetette meg őket. Egyszerűen emelt fővel távozott körükből.
Ott hagyta őket.
A baj az, hogy Názáret nem-csak Izraelben
volt, hanem ma is megtalálható földünk különböző pontjain. Mindenütt, ahol nem
fogadják be, illetve kiutasítják Jézust az egyéni és közösségi életből. Igaz.
Jézus nem bosszúálló és nem pusztítja el ellenségeit, csak elhagyja városukat.
Jézus elhagyta Názáretet, mert senki sem
tartotta vissza. Elhagy minden közösséget, ahol nem fogadják be, sem Őt, sem
tanítását.
Nem tudom, hogy a mi közösségünk, országunk
Krisztust befogadó-e, vagy Krisztust elutasító-e? Mintha a végveszélyt látva kezdene
befogadóbb, Krisztust elfogadóbb lenn.így Mert történelmi tapasztalat, hogy csak az erős
vallás, az erős nemzettudat tartja fenn a nemzetet.
Ennek ellenére, bizonyos eszme hívei, mégis
sokat fáradoznak azért, hogy kiűzzék Őt az egykor keresztény országokból, hazánkból
is Krisztust és tanítását. Előbb a közéletből, majd a társadalom életéből. És
ahol csak tehetik, az egyének életéből is, a magán szférából is.
Ránk vár az a feladat, hogy
megakadályozzuk tevékenységükben a Krisztust a társadalomból és az egyének
életéből száműzni akaró erőket.
De hogyan akadályozhatjuk meg ezt? Minden
bizonnyal nem azokkal az eszközökkel, amikkel ők törnek a mi
megsemmisítésünkre. Hanem hiteles, hitvaló keresztény életünkkel. Ha nem mi
mondjuk magunkat keresztényeknek, hanem a kívülállók, miként az
őskeresztényeket, hogy nézzétek, mennyire szeretik egymást. Rólunk pedig a ma
élők azt, hogy nézzétek! Mennyire becsületesek! Mennyire tiszta kezűek!
Mennyire önzetlenül küzdenek a legnemesbekért.
Fülünkbe csengenek még a szentleckében
hallott szavak: Szóljak bár az angyalok nyelvén, ha szeretetem nincs, csak
zengő érc és pengő cimbalom vagyok. Jól tudjuk: nem a szavak, hanem
cselekedeteink bizonyítják szeretetünket!
Annak idején, mindannyian megcsodáltuk
korunk, hazánkban is járt élő szentjét, a Nobel-díjas Calcuttai Teréz anyát, aki
újra szerepel a hírekben, mert közeledik szentté avatása. Megfontolhatnánk ma
is, már elfelejtett tanácsait:
"Legyenek jók és nagylelkűek. Ne
engedjék, hogy valaki, aki magukhoz fordult, úgy távozzék, hogy ne lenne jobb
és boldogabb. Legyenek az Isten jóságának élő megnyilatkozása: a jóság legyen
ott az arcukon, szemükben, mosolyukban, s köszöntésük melegében. … A
gyermekeknek, a szegényeknek, a hajléktalanoknak, mindazoknak, akik szenvednek,
juttassanak mindig egy vidám mosolyt! Ne csak gondoskodjanak róluk, hanem adják
oda szívüket is!"
Ekkor hiteles lesz majd a mi hitünk, és
azt látva mondják a kívülállók: Micsoda emberek! Még szívük is van!
Ránk vár az a feladat, hogy visszatartsuk
őt, hitvalló hiteles tanítása szerinti életünkkel a számunkra oly végzetes
lépésétől, hogy miként ott és akkor elhagyta Názáretet, úgy hagyja el Jézus a
mi népünket is!
Oh! Gondoltunk-e már arra, hogy mi lenne
akkor velünk? Mi lenne unokáinkkal? Mi lenne népünkkel? Ha más nép ül a Duna partjain?
Oh! Jézusunk! El ne hagyj!
S maradj velünk örökre!
Ámen
F.F.
