A Kafarnaumi Százados
Jézus csodáinak leírásakor az evangélisták
először bemutatják a betegséget, amelyet a beteg személy kérése követ a
gyógyulás reményében. Ezt követően történik meg a csoda, majd pedig annak
bemutatása, hogy a betegségnek immár semmi nyoma sincs.
A mai evangéliumban olvasott történet egy
olyan esetet mond el, amelyben nem a gyógyítás ténye áll a középpontban, hanem
annak hite, aki Jézushoz fordul, jelen esetben a pogány katonatiszt hite.
"Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj" - fordul Jézushoz a
pogány százados, aki tehát önmagát érdemtelennek nevezi.
Azért is érdemes odafigyelnünk ezekre az
őszinte és alázatot sugárzó szavakra, mert a jelenlévő zsidó elöljárók méltónak
tartják a katonatisztet arra, hogy Jézus teljesítse kérését, meggyógyítsa a
szolgáját, mert sok jót tett a zsidó néppel és a zsinagógát is ő építtette.
Jézus megteszi, amit a katona kér,
meggyógyítja szolgáját. Úgy tűnik, hogy Jézus szerint is megérdemli a százados
a jócselekedetet, de nem ugyanazért, tehát nem a tetteiért tartja méltónak őt,
mint a zsidók, hanem a hitéért.
A katona ugyanis egyértelműen kifejezi
kérésével, hogy hisz Jézusban, hisz az ő gyógyító erejében és hisz Jézus halált
legyőző isteni hatalmában.
A szentmisében a szentáldozást megelőzően
a százados szavait imádkozva készülünk a Krisztussal való találkozásra. Uram,
nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és
meggyógyul az én lelkem.
Engem mi tesz méltóvá, hogy Jézus hozzám
jöjjön?
