A hatalmi kérdések nem csak a mai embert
foglalkoztatják, hanem az apostolokat is foglalkoztatta. Az evangélista azzal
igyekezett az apostolok felelősségét csökkenteni ebben a kérdésben, hogy nem a
két testvér, Jakab és János tették fel Jézusnak a kérdést, hanem az édesanyjuk
képviselte őket: „Intézd úgy – felelte –, hogy két fiam közül az egyik jobbod,
a másik balod felől üljön országodban”
Ez a merésznek mondható kérés nagyon is
emberi gondolkodást fejezett ki. Ugyanakkor összetévesztette Isten országát
valamilyen földi kormányzással.
Isten országában azonban másak a
viszonyok, mint a világban létező hatalmi megkülönböztetések, alá – és
fölérendelések. Isten országában egység van az emberek között, egység Istenben.
Jézus kérése megfelel az ősegyházi
gyakorlatnak, miszerint a hitújoncokat, a megkeresztelésre jelentkezőket is
megkérdezték: „ki tudjátok-e inni azt a kelyhet, amelyet én iszom (Jézus
ivott)?” Erre a kérdésre adott válasznak meggyőződéből kellett származnia.
Máskülönben nem vették fel az illetőt a közösségbe, vagy nem bízták meg
komolyabb feladatokkal.
Jézussal uralkodni nem hatalmi pozíciónak
a megszerzését, jelenti, hanem Vele együtt vállalni a nehézségeket, a
kihívásokat. Isten országa nem a földi jólétnek egy utópista előképe, hanem a
szeretetnek a győzelme minden más igyekvés, hatalmi érdekszövetség felett.
Az apostolok később megértették, hogy nem
rájuk tartozik, hogy ki melyik helyre fog kerülni Isten országában. Küldetésük
elsősorban Krisztus evangéliumának hirdetése a felvállalt nehézségek mellett.
Krisztussal azonosulni, azaz szenvedni Vele és Érte, részesülni a keresztjében,
és alkalom adtán tanúságot tenni róla még életük árán is.
