2018. november 10., szombat

Évközi 32. vasárnap. 2018


Évközi 32. vasárnap. 2018

Bevezetés
A mai evangélium két egymással ellentétes magatartást tár elénk: az írástudókét és az özvegyasszonyét. Jézus óvja hallgatóit az özvegyek házát felélő, s színleg nagyokat imádkozó írástudók magatartásától, a két fillért perselybe dobó özvegyét. pedig példaként állítja hallgatói elé. Jézus nagyra értékeli a kis adományt. Eszünkbe jut-e, a régi mondás: Néha a kevés, több mint a sok.
A mi magatartásunk az írástudókéra, vagy a szegény özvegyére hasonlít-e? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia
Testvérek! Megteszünk e mindent azért, hogy ki ne vesszen lelkünkből a szolidaritás? Uram irgalmazz!
Amikor adakozunk, gondolunk-e a minden jó Adományozójára, gondviselő Istenünkre? Krisztus kegyelmezz!
Megtapasztaltuk e már az Írás szavait, hogy jobb adni, mint kapni? Uram irgalmazz!

Evangélium után
Az evangélisták Jézus tanítását, mondásait jóval Jézus e földről való távozása után szerkesztik egybe. Ezért a bennük közölt mondásokat nem vezethetjük vissza Jézusra, de a bennük megfogalmazódó mondanivalót, összhangba hozhatjuk Jézus tanításával. A szegény asszony két fillérjéről szóló elbeszélést is, megtisztítva a túlzó szavaktól.
A szegény asszony két fillérje valaha fogalom volt a keresztény világban. A mai elvallástalanodó, elvilágiasodott világunkban, sokak számára, csak egy érzelmes, unalmas jelenet az egyre ismeretlenebb evangéliumból, melyre egyre inkább úgy tekintenek, mint egy irodalmi alkotásra, nem pedig, mint az örömhírre.
A szegényasszony két fillérjéről szóló történet jobb megértéséhez tisztázni kell azt, hogy mit jelentett Jézus korában özvegyasszonynak lenni.
Az özvegyasszonyok a társadalom peremén élő, jogok nélküli kisemmizett emberek voltak. Helyzetüket tekintve a kolduséhoz álltak közel, azzal a különbséggel, hogy míg a koldus olykor maga tehet arról, hogy olyan helyzetbe került, amilyenbe került, addig az özvegyasszonyok nem.
Az özvegyasszony két fillérjét ne hasonlítsuk a mi egykori kétfillérünkhöz. Ha kicsiny összeg is volt, azért az özvegynek szegényes megélhetést biztosított. A szegény asszony, aki két fillért dob a perselybe, ezzel egész megélhetését dobja be.
De bizalommal van Isten iránt.  Minden bizonnyal szorgos, dolgozó asszony lehetett, aki kétkezi munkájával elő tudta teremteni a mindennapiját. Jézus a hallottak szerint nagyra értékeli az özvegy kis adományát és tettét. Jézus nem azt nézi, hogy ki mennyit ad. Ő látja azt is, hogy ki mennyiből adja azt, amit ad, és hogy milyen lelkülettel. Mert az Isten szemében nem az számít, hogy ki mennyit ad, hanem, hogy mennyiből adja, és milyen lelkülettel.
Végeredményben a mai evangéliumi jelenetben nem a perselybe dobott pénzről van szó, annak kicsiny, vagy nagy voltáról, hanem a perselybe dobó személy Istennek történő odaadásáról.
Az özvegy tette ugyanis mély tartalommal, isteni üzenettel bír. Mégpedig azzal, hogy Istennek teljesen oda kell adni önmagunkat. Isten nem alamizsnát, felesleget, hanem teljes odaadást kíván tőlünk.
A szív és lélek odaadása hiányzik a gazdagok adakozásából és életéből, s ezt bizony nem lehet külsőséggel, látszattal és mutatós gesztusokkal pótolni. Az özvegy két fillérje pedig teljes csatlakozást jelentett Istenhez: mindent odaadott, fenntartás, aggodalom és mellékszándék nélkül. Ez az odaadás a lélekben, belül történik, s a külső áldozat csak következménye és jele.
A mai keresztény életben is az egyik legnagyobb probléma az igazi, helyes vallásosság kialakítása. Azzal, hogy megkereszteltek minket, azzal, hogy „anyakönyvezett keresztények” vagyunk, sohasem elégedhetünk meg.
A mai evangéliumi szakasz üzenete az, hogy fontos az áldozattal és lemondással járó adakozás. És, hogy Isten nem alamizsnát, nem a feleslegest, hanem lelki értelemben a teljes odaadást kívánja tőlünk.
Az özvegy tette azonban több mint egy esemény: mély tartalommal, isteni üzenettel bír. Mégpedig azzal, hogy Istennek teljesen oda kell adni magunkat. Isten nem alamizsnát, felesleget, hanem teljes odaadást kíván tőlünk
Nem elég csak egy kicsit hinni Istenben, nem lehet csak egy kicsit hinni a Gondviselésben, nem lehet csak egy kicsit vallásosan élni, hanem erős hittel kell hinni benne, a Gondviselésben is! S teljes szívből kell szeretni az Urat, s nem színleg, hanem hitelesen kell élnünk vallásos életünket.
Dicséretes dolog, de nem elég vasárnaponként szentmisére jönni, s azt passzívan végig ülni, amiből legfeljebb az marad meg, hogy jól, vagy unalmasan beszélt-e a pap.
Dicséretes dolog, de nem elég sokat imádkozni, ha imánkat nem követik tettek.
A kereszténység életforma, s nem pedig hobby.
Hobby, ami azt jelenti, hogy valaki szabadidejében szívesen csinál valamit. A kereszténységet nem elég szabadidőnkben művelni. Amikor ráérek, imádkozom, vagy eljövök templomba.
Azt szokták mondani, hogy a pap a nap 24 órájában pap, s nemcsak addig, amíg az oltárnál van.
Ugyanígy, a keresztény is a nap 24 órájában keresztény, s a hét 168 órájában keresztény, nem pedig csak addig, amíg imádkozik, vagy a vasárnapi misén jelen van.
Milyen szép lenne, ha mindezt meg is valósítanánk. Nagyon nehéz kivonni magunkat a környezetünk hatása alól.
Ha keresztény elődjeinknek sikerült keresztényhez illő módon élni, pedig őket sem fogadta be a világ, akkor nekünk is, keresztényeket üldöző világban is, sikerülni fog, csak akarjunk. Mert Isten Szentlelke mindig a keresztényekkel volt, van és lesz mindörökre.
Ámen