Bevezető
A mai evangéliumi szakaszban hallani
fogjuk az Úr Jézus világ végéről szóló eme szavait: „Ég és föld elmúlnak, de az
én igéim el nem múlnak.” E szavakban egyrészt figyelmeztetés, másrészt ígéret
van. Arra figyelmeztet, hogy egyszer mindenki számára eljön a végítélet, és
arra fel kell készülnünk. De ugyanakkor ígéretet kapunk arra, hogy a tanítását
őrző, s hirdető Egyháza minden válságos időt át fog élni, és szavai
fennmaradnak a világ végéig.
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.
Kirié
litánia
Az egyházi év végén felolvasott
olvasmányok mennyire találnak visszhangra lelkünkben? Uram irgalmazz!
Félelmet, vagy hitünk erősítését váltják
ki bennünk? Krisztus kegyelmezz!
Add Urunk, hogy bármit cselekszünk,
tekintsük mindig a célt! Uram irgalmazz!
Evangélium
után.
Amikor ez az evangélium íródott, az első
keresztények úgy hitték, hogy Jézus hamarosan eljön majd, hogy ebben a gonosz
világban rendet teremtsen. Az első keresztényeket erősen érdekelte, hogy mikor
fog ez megtörténni? Lesz-e Jézus eljövetelének valamilyen előjele? Ők ugyanis
nagyon fel akartak készülni arra, hogy amikor elérkezik ez az óra, ne találja
őket bűnökben. Az evangélium elbeszélésében Jézus kijelenti: azt a napot és azt
az órát senki nem ismeri, még maga Jézus sem.
Ami az előjeleket, a jövendölés kozmikus
vonatkozásait illeti, jól tükrözi az evangélista korának világszemléletét.
Primitív, ma már messze túlhaladott. De nem kell szégyellnünk, miként nem kell szégyellnünk
gyermekkori gondolkodásunkat, s világszemléletünket sem.
Amit mondani akar, az igaz. És ezt Jézus
tömören így fogalmazza meg: „Ég és föld elmúlnak”.
Ezt a tényt az evangélista nem a mai,
modern csillagászat fogalmaival közli, hanem az akkori természetszemlélet
fogalmaival. Az akkori ember számára ez ugyanolyan érthető és érdekes volt,
mint a mai embere számára a minden tudás egyetemén tartott előadás a
kozmoszról.
Napunk nemcsak elsötétedik, hanem majd el
is tűnik. A folytonos energiatermelés és ennek kisugárzása következtében, jelentős
csillagváltozásokon átmenve, egykor befejezi majd életét, és óriási robbanással
szétszórja anyagát a világűrbe. Más csillagok, napok, naprendszerek ezt már
megtették, ismét mások ezután fogják megtenni. Kialszanak, elsötétednek,
lehullnak az égboltról.
A szentbeszédemnek nem feladata a
csillagászat népszerűsítése. De amennyire igaz, már pedig megcáfolhatatlanul
igaz, hogy kozmoszunk, világmindenségünk egykor, 15 milliárd évvel ezelőtt keletkezett,
ugyanúgy igaz, hogy egykor véget ér majd jelenlegi tágulási folyamata. Amint
volt kezdete, ugyanúgy lesz vége is majd. Hogy mikor? „Azt a napot és órát,
azonban senki sem ismeri, még maga Jézus sem!
Elmúlik egyszer e világ!
De, ami számomra a legfontosabb, halálomkor,
rám vonatkoztatva, már jóval előbb. Ahogy a költőnk mondja: „Elhull a virág, -S
eliramlik az élet!
A hívő ember nem folytathat
struccpolitikát. Nem feledkezhet meg a végről. Hiába is próbálkoznánk ezzel.
Hiszen úton-útfélen figyelmeztetnek rá az elmúlás, a halál jelzőtáblái. Tegnap
még beszélgettünk vele, ma reggelre már halott.
Igaz a lét öröme, az élet tengernyi
szépsége olykor kimossa tudatunkból a gyászos vég gondolatát. Így van ez
rendjén. Nem járhatunk mindig gyászruhában, nem hallgathatunk mindig temetési
éneket, sem requiemet.
Ám igen üdvös olykor szembenézni
halálunkkal. Vajon miért? Mert a keresztény ember számára a halál, találkozás
azzal a Krisztussal, akivel legalább egyszer – a végítélet napján –
mindenkinek, még a nem hívőnek is találkoznia kell. És nem mindegy, hogy milyen
lesz e találkozás.
A ma embere értetlenül áll a végítélet
ténye előtt. Számára idegen az első keresztények erőteljes reménysége az Úr
közeli eljövetelében, és az Úr Jézus arra vonatkozó ígérete, hogy vissza fog
majd jönni ebbe a világba, hogy rendet teremtsen a világon, és ítéletet mondjon
fölötte.
Ha azonban jobban megvizsgáljuk ezt a
tényt, és nézzük a mi életünket, a mi világunkat, akkor megállapíthatjuk, hogy
miként az első keresztények, úgy minden kor keresztényei, így mi is hasonló világban
élünk.
Alapjában véve mi is arra vágyakozunk,
mint az első keresztények: hogy jöjjön valaki, aki rendet teremt a világban.
Miután pedig sem a technikai eredmények, sem a forradalmak nem tudtak ezen a
területen igazán előrelépést biztosítani, lassan, de egyre világosabban felismerjük,
hogy a világ csak akkor lesz jobb, ha az emberek lesznek jobbak. Az embert
pedig, önmaga nem tudja jobbá tenni. Ehhez többre, az embert jobbátevő igékre
van szükség. Ehhez azokra az örökéletet adó igékre van szükség, amelyek soha el
nem múlnak. ”Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak”, hallottuk az
evangéliumban.
A földi életből soha sem fog hiányozni a
gonoszság, az emberi rosszakarat, kapzsiság, hatalmaskodás.
Isten igazságossága és szentsége azonban
megköveteli, hogy ne csak az egyén élete fölött mondjon ítéletet, hanem az
egész történelem fölött, az összemberiség nagy nyilvánossága előtt, amint
ígérete szerint teszi azt majd a végítélet alkalmával.
Ez ad erőt a hívő keresztényeknek nemes
küzdelmükhöz, amikor látják a gonosz hivalkodását e világban. A történelem zárszavát
az Úr Isten mondja ki, és mindenkinek megadja jutalmát aszerint, hogy jót vagy
gonoszat cselekedett.
Amen.
