Évközi 5. vasárnap. 2019

Évközi 5. vasárnap. 2019

Bevezető

A mai, évközi 5. vasárnap evangéliumában minden bizonnyal a csodálatos halfogás ragadja meg majd a figyelmünket. Pedig nem ezen van a hangsúly, hanem minden erőltetés nélkül Péternek emberhalásszá való tételén. Az emberek halászává teszlek, jézusi mondat, minden erőltetés nélkül, ma nekünk szól. Emberhalászokká tett és tesz bennünket is az Úr. De vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, hogy mennyiben érezzük mi ezt feladatunknak, mennyiben teljesítjük mi az ezzel járó kötelességeinket!

Kirié litánia

Add Urunk, hogy mint szülők tudatában legyünk ennek. Uram irgalmazz!

Add Urunk, hogy mint nevelők tudatában legyünk ennek. Krisztus kegyelmezz!

Add Urunk, hogy mint vezetők tudatában legyünk ennek. Uram irgalmazz!

Evangélium után

„Emberek halászává teszlek”

Az Úr Jézus nyilvános működésének kezdetén tanítványokat, apostolokat gyűjtött maga köré. Tette ezt azért, hogy az Atyához való visszatérés után rájuk bízhassa evangéliumát. Mindent megtett annak érdekében, hogy kellően fel is készítse őket erre az egyedülálló feladatra.

A csodálatos halfogással az volt a célja, hogy apostolai lelkében fölébressze az emberhalászat iránti lelkesedést. És a kiválasztottak belássák, hogy érdemes követni azt a Mestert, akinek szavára ilyen siker koronázza erőfeszítéseiket. Hogy ezért érdemes mindenről lemondani.

Péter Jézus szavára kivetette hálóját, s midőn a csónak, roskadásig megtelt halakkal, akkor Jézusnak már nem volt nehéz őt emberek halászává tenni.

És ma? Ma már nem gyűjt Jézus maga köré mindenükről lemondó, mindenüket otthagyó tanítványokat és apostolokat? Ma már nem tesz senkit, vagy csak nagyon keveseket emberek halászává? Hiszen ma, világszerte csökken, a papok és szerzetesek száma és egyre magasabb a lelkipásztorkodásban résztvevő papok átlagéletkora.

Hovatovább odajutunk, hogy egyre több hívő közösség, plébánia marad pásztor nélkül. Kevés a pap, mert kevés a hívő. Mondják egyesek. Mások: kevés a hívő, mert kevés a pap. Melyik vélemény helyes? Is! Is!

Jól tudjuk, ahhoz, hogy egy keresztény papi pályára lépjen, ahhoz az Úr hívása szükséges. Ezek szerint, ha tehát nincs elegendő pap, talán maga az Úr Isten a felelős? Azért, mert nem hív embereket, és nem teszi őket emberek halászaivá, nem teszi őket tanítványaivá, nem teszi őket apostolaivá?

A kérdés nem ilyen egyszerű.

Egyszerűen nincs kikből. Nincsenek gyermekek. Nincsenek fiatalok. Nincsenek vallásos fiatalok

Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ebben a világban, baj van a vevő, felfogó készülékkel is. És számos, erős földi zavaró állomás teszi felfoghatatlanná, a felülről, az égi állomásról érkező jeleket, az Úr hívását és üzenetét.

Azután meg hiányoznak azok az erősítő állomások, amelyek évszázadokon át, segítették a hivatások kibontakozását és megerősödését. Hiányoznak a mélyen vallásos, sokgyermekes családok, az életerős ifjúsági intézmények. Helyettük vannak a diszkók.

Aztán meg miként az Univerzum sem statikus, hanem dinamikus, úgy az Egyház sem statikus, hanem dinamikus! Működik benne a folyton megújító Szentlélek, aki a külső körülmények alakulásával készteti az Egyházat, beleértve a papokat és hívőket egyformán, arra, hogy változzon, alakuljon, korszerűsödjön az Egyház infrastruktúrája. Hogy közös ügyünk legyen örömtelen világunkban az öröm, az evangélium hirdetése. Hogy az apostoli munkában minél több világi segítőtársa legyen mindkét nemből a papságnak.

A Zsinat után sokszor hangoztatjuk, hogy a hithirdetés és az apostolkodás nemcsak a papok feladata, hanem minden krisztushívő kötelessége. Érezzük hát ezt végre annyi évvel a Zsinat után mindannyian kötelességünknek!

Igaz, hogy az Úr Jézus követői közül sokakat arra választott ki, hogy különleges módon apostolai legyenek. Az apostolok pedig az ő utódjaikat, a püspököket és ezek munkatársait, a papokat, hogy folytassák elkezdett művét.

De az is igaz, a Szentírás azt is tanúsítja, hogy az őskeresztény közösségekben püspökök és papok mellett és velük együtt a világiak is derekasan kivették részüket Isten Országának építéséből.

Mi hajlamosak vagyunk úgy szemlélni az evangéliumi történeteket, a mait is, mint amelyek nem ránk vonatkoznak, nem nekünk szólnak, mert azok a távoli múltban lejátszódott eseményeket mondanak el, amelyeknek nem sok köze van a harmadik évezred elején élőkhöz.

Ha így állna a dolog, akkor kérdem én, miért tárja elénk a liturgia vasárnaponként az evangéliumi részleteket?

Én úgy érzem, hogy az evangélium szavai, ha különböző hangsúllyal is, de mindig nekem szólnak. És vallom, hogy nemcsak nekem, hanem mindig az azokat hallóknak. Ma nekünk, neked és nekem Jézus eme szavai: „Emberek halászává teszlek!” Testvérek! Legyünk hát azzá, életpéldánkkal.

Ámen