Lisieux-i Kis
Szent Teréz
Teréz 1873. január 2-án született a
normandiai Alençonban. Szülei, mélyen vallásosak voltak, mind az öt, a felnőtt
kort megélt lányuk szerzetes lett. Az egyház történetében ők voltak a második
házaspár, akiket boldoggá avattak. Ferenc pápa 2015. október 18-án szentté
avatta őket.
Az édesanya halála után (Teréz ötéves volt
ekkor) a család Lisieux-be költözött. Nővérei beléptek a helyi Kármelbe. Teréz
is minden igyekezetével a hivatásáért küzdött. Már kilencéves korában kérte
felvételét a nővérekhez. 1886 karácsonyán élte át a megtérést, ekkor értette
meg, hogy Isten a felebaráti szeretetre hívja.
Szinte megszállottan a lelkek utáni
vágytól, mindent megtett azért, hogy haladéktalanul beléphessen a kármelita
apácák kolostorába. A Kármel elöljárói azonban a nagykorúság előtt nem akarták
felvenni. 1887 decemberében aztán megérkezett a pápai engedély, és 1888
tavaszán Teréz beléphetett a kolostorba. 1890. szeptember 8-án tett fogadalmat.
Ágnes anya (Pauline, Teréz nővére) kívánságára 1895-ben kezdte el írni lelki
életrajzát.
Sok testi és lelki szenvedés kínozta..
1896 nagypéntekének éjszakáján súlyos lelki sötétség töltötte el, mely haláláig
kísérte. A hit legkeservesebb próbáját kellett kiállnia, de készségesen ült le
a bűnösök asztalához, s szenvedését fölajánlotta a hitetlenekért. Szentnek
készült, de alázatosan tudta, hogy ő nagyon kicsi a szentek mellett. Azonban a
tökéletesség útján akart járni, ezt ő maga „kis út”-nak nevezte, és az
embereknek is meg akarta tanítani: szórják az apró áldozatok virágait Jézus
felé. Lelki életrajzát halála után Egy lélek története címmel könyv formában is
megjelentették.
A szeretet csodálatos történetét mondja el
olyan hitelességgel, egyszerűséggel és frissességgel, amely nem tudja nem
magával ragadni az olvasót. Ennek a szeretetnek megvan az arca és a neve – a
neve: Jézus. […] Teréz egyike azoknak az evangéliumi» együgyűeknek «, akik
hagyják, hogy Isten maga vezesse őket titkainak legmélyére.
Teréz 1897. szeptember 30-án halt meg,
ragyogó arccal, a szeretet eksztázisában. Utolsó szavai ezek voltak: „Istenem,
szeretlek.” Korábban a rá jellemző alázatossággal mondogatta: „Fent a mennyben
jót akarok tenni a földön maradottak számára!”, „Meglátjátok, halálom után
mindenki szeretni fog engem”. Igaza lett.
Már 1923-ban boldoggá, 1925-ben pedig
szentté avatták. 1925 óta a missziók védőszentje, 1944 óta pedig Franciaország
második pártfogója. Szent II. János Pál pápa 1997-ben az egyháztanítók sorába
iktatta. Szobra szinte minden templomban megtalálható. Feszülettel, karmelita
ruhában ábrázolják, rózsákat hintve – az imái hatására elnyert segítő kegyelem
jelképeként.
