A magvető

A magvető

2015. január 30.

Több szempontból is figyelemre méltó a magvetőről szóló példabeszéd. Egyrészt azért, mert Jézus ezt az apostoloknak külön is, részletesen megmagyarázza. Másrészt, mert nagyon fontos igazságot akar tudatosítani vele Jézus az evangélium terjedésének mértékéről.

Amikor magyarázni kezdi a példabeszédet, Izaiás prófétát idézi: „Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek.” Megkérgesedett a szívük. Az ember hajlamos arra, hogy bedugja a fülét, ha neki nem hízelgő dolgot hall.

Ezért idézi Jézus Izaiás prófétát! Ezért magyarázza el külön apostolainak a példabeszédet! Ezért fontos nekünk is a jézusi különmagyarázat.

Időnként mi is útszéli talaj vagyunk. Sokszor elég – nem egy madár, mint a példabeszédben, hanem – egy jómadár, egy ügyesen megszerkesztett reklám, vagy álvallás, és máris kicsipegeti a szívünkből az Isten igéjét.

Máskor köves talajként a kényelem, a tékozló életstílus, a fék nélküli rohanás sodor el, és nem engedi megerősödni bennünk az Isten igéjét.

A mag folyamatos gondozást igényel, mert különben a tövisek elfojtják. Ilyen gondozás az igényesen választott baráti kör magunknak és gyermekeinknek, a folyamatos ima és jócselekedet. Egy csepp emberség, minden nap csak egy csepp. Ennyi kell!

Jézus azzal fejezi be a példabeszédet, hogy „akinek füle van a hallásra, az hallja meg!”

Mit hallottunk meg ebből a példabeszédből? Hogy 3 olyan hely is van, ahol nem hoz termést a mag? De meghallottuk-e azt, hogy a nagyobbik rész, kb. 80% jó földbe hullik, és termést hoz. Nagy baj lenne, ha ezt nem hallanánk meg, ha ezt a mindennapi életben nem látnánk meg. Kérjük Istentől, hogy legyen halló fülünk és látó szemünk a növekedés megtapasztalására. A lelki dolgok érzékelésére.

Ámen

F.F.

Szent Timóteus és Szent Titusz

Szent Timóteus és Szent Titusz

2015. január 26.

A mai napon ünnepelt két szent, Timóteus és Titusz Szent Pál apostol munkatársai voltak. Timóteust második missziós útja során Lisztra városában vette maga mellé a népek apostola, mert a helyi keresztények „jó véleménnyel voltak róla” (ApCsel 16,2), s ő harmadik útján is elkísérte Pált. Titusz pedig ott van Jeruzsálemben Pállal azon az apostoli zsinaton, melyen arról döntenek, hogyan induljanak a pogányokhoz az evangélium hirdetésére.

Mindketten látták Pál apostolt, tehát az ő szellemében, és mindketten Pál apostol példáját követve. Pál apostol szinte a mai evangéliumban elhangzott jézusi szavakkal buzdította őket, illetve Timóteust.

Kérve kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az Ő eljövetelére és országára: hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan.

Ma nekünk szólnak a páli szavak. Keresztények vagyunk és kötelességünk is hirdetni az evangéliumot! Az igehirdetés nélkül nem is lennénk igazi keresztények! Igaz, az evangéliumot nem betűszerinti értelemben, nem annyira szóval, mint életpéldánkkal kell hirdetnünk. Vállalnunk kell a lenézést, kirekesztést, a megvetést is. Azon az úton kell, hogy járjunk, ami keskeny, még ha kevesebben is járnak rajta, mint a pusztulásba vezető széles úton. Ha azon járunk, biztosak lehetünk benne, hogy az üdvösségre vezető úton járunk.

Ámen

F.F.

Évközi 3. vasárnap

3. évközi vasárnap. B 2015

Bevezetés

A mai evangéliumi szakaszban, az Úr Jézus megkeresztelkedése utáni első, nyilvánosság előtti mondatát, mintegy kiáltványát halljuk majd, amelyet egykor Galilea lakosságához intézett, s amely így szólt: „Betelt az idő. Közel van az Isten országa. Térjetek meg! És higgyetek az evangéliumban!” Ma felénk hangzanak. S milyen visszhangra találnak bennünk? Vizsgáljuk meg lelki-ismeretünket.

Kirié litánia

Urunk! Te azt mondod:”Betelt az Idő!” A Messiásra várás ideje betelt. A Messiás itt van közöttünk. Mennyire élünk mi ennek tudatában? Uram, irgalmazz!

Urunk! Te azt mondod, hogy „Közel van az Isten országa.” Mennyire érezzük mi közelinek? Krisztus, kegyelmezz!

Urunk! Te azt kéred a Téged hallgatóktól, hogy „Higgyenek az Evangéliumban!”. Mennyiben hiszünk mi az Evangéliumban? Uram, irgalmazz!

Evangélium után

A mai Evangéliumi szakaszban hallottuk, hogy „Közel van az Isten országa!” Térben is, időben is! De nem annyira térben, mint inkább időben. Ugyan e világban van. De nem e világból való. S nincsenek földrajzi határai. – Időben is mindig közel, inkább eljövendő, inkább kibontakozó, mint már befejezett, tökéletes valami.

De mi is az Isten országa? Ez igen nehéz kérdés, mert az emberi nyelv és az emberi értelem képtelen ezt teljesen megérteni és kifejteni. Ezért fordul Jézus is képekhez és hasonlatokhoz, amikor Isten országáról beszél.

Az Isten országa olyan, mint a földbe rejtett kincs: az ember mindent megtesz, hogy megszerezze.

Az Isten országa olyan, mint egy értékes gyöngy: aki azt felfedezi, mindent elad, hogy megszerezze.

Az Isten országa olyan, mint a mustármag: Kicsiny, de olyan nagy életerő van benne, hogy hatalmas fává terebélyesedik, és ágai közt az ég madarai is megpihennek.

Az Isten országa olyan, mint egy szántóföld, amelyen a tiszta búza közt imitt amott konkoly is virít… és Istennek van fenntartva, hogy a végén elválassza a konkolyt a tiszta búzától…

Az Isten országa olyan, mint egy vígságos menyegzős lakoma, amelyen nem a hivatalosak, hanem az utakról összetoborzott, s menyegzős köntösbe öltözött emberek vesznek részt.

Mindez egyszerre Isten országa!

Isten országa olyan emberek közössége, amelyet az Isten és ember iránti szeretet szálai kötnek össze, olyan emberek közössége, akik a mennyei Atya akaratának megvalósulásáért, a gonosztól való megszabadításért imádkoznak, s amely közösségben az emberek naponként megbocsátanak egymásnak.

Isten országa, olyan emberi közösség, amelyben az isteni törvényeket megtartják. És ha azoktól eltértek, visszatérnek azok megtartásához, s megtérnek, és hisznek az evangéliumban.

Felvetődik a kérdés: Miért kéri ismételten az Egyház templomba-járó jó híveitől a megtérést, hisz ők megtartják Isten törvényeit? De legyünk őszinték, azért ők is el-eltérnek egy kicsit, vagy jobban is azoktól.

Ha pedig azt a társadalmat nézzük, amelyben élünk, mennyire eltért és eltér Isten törvényeitől. Ezzel Jézus odairányítja figyelmünket Istentől távol élő honfitársainkra is, hogy ne csak önmagunkkal, hanem velük is törődjünk. Hogy is mondta Jézus: Térjetek meg! És nem úgy, hogy térj meg. S kiknek a feladatuk hát, hogy visszasegítsék Istenhez őket? Hogy lehetőség teremtődjék számukra a megtérésre? Nemde a hívőknek. De nem az ázsiai és afrikai hívőknek, hanem magyar földön a magyar hívőknek!

Vagy nem látjuk társadalmunk erkölcsi állapotát? Vagy közömbös számunkra hazánk jelene és jövője? Közömbös, hogy mint válik hit és erkölcs nélkülivé?

Közömbös, hogy mint váltja fel az Isten imádását a Tőke imádása, annak minden következményével együtt.

Egy olyan állapottal, ahol szabad korlátlanul meggazdagodni, és szabad éhen halni. Ahol magas szinten nincsenek lopások, csak ügyes, trükkös, törvénykijátszó vagyongyarapítások. Ahol a nemzet vagyonát szabad idegenek (befektetők) kezére átjátszani.

Ahol hiányzik a szolidaritás, az egy nemzethez tartozás érzése. Ahol nincs erkölcsi rend. Ahol nincs különbség erény és bűn között. Ahol az egyneműek együttlétét házasságnak nevezik. Ahol az egyneműek gyermekek örökbefogadását, megrontását, törvénnyel akarják szentesíteni. Társadalmunknak ez az állapota aggodalommal és félelemmel tölt el bennünket. Ez arra kell, hogy késztessen bennünket, hogy kellő aktivitással fáradozzunk az Isten országa eljöveteléért, amely, most egy kicsit közelebb van hozzánk, mint korábban.

Szeretném hinni, hogy beteljesül, illetve befejeződik az az idő, amikor azt tehették népünkkel, s benne a hívőkkel, amit akartak.

Nemcsak az Úr Jézus, hanem minden kor embere tudta és tudja, hogy az Isten országa eljöveteléhez, emberekre, emberhalászokra van szükség. De hol lehet ilyen embereket találni?

Térjünk vissza a mai evangéliumi szakaszhoz. Nézzük Jézust!

Van mit tanulnunk Tőle! Milyen nagyszerű fogást hajt végre! Egyetlen napon és egyetlen tóparti sétán összeszedi leendő csapata egyharmadát, és ráadásul a négy legjobbat!

Minden HR menedzser elsápadhat az irigységtől. Se teszteket nem irat velük, se pszichológiai vizsgálatnak nem veti őket alá. Csak figyeli őket. Munka közben. S ez elég neki.

Ma bennünket néz, a mi munkavégzésünket nézi. Ma bennünket szólít meg. Ma bennünket tesz emberhalászokká.

Ámen 

F.F.

Tizenkettő

Tizenkettő

2015. január 23.

A mai evangéliumban a tizenkét apostol kiválasztásáról olvasunk. Jézus egy kimagasló helyre hívta meg őket. Az apostolokat a tanítványok köréből választotta ki. Érdekes megfigyelni, hogy a tizenkettes szám már az ószövetségben is előfordult. Izraelnek tizenkét törzse volt, ez képezte Isten választott népét.

Jézus egyszerű embereket hívott meg szolgálatába. Jézust nem érdekelte, hogy a kiválasztott apostoloknak mi volt a korábbi foglalkozása, családi állapota vagy hivatala. Volt közöttük idős, volt fiatal, volt nős, volt vámos, volt tiszta, volt áruló. A kiválasztásánál inkább az volt a döntő, hogy ezek az emberek a jövőben képességileg kivé válhattak. Jézus méltónak találta őket arra, hogy kiválassza és az Egyház tartóoszlopaivá tegye őket.

Márk szerint azért választotta ki őket, "hogy vele tartsanak és hatalmat is adott nekik."

Szent Márk a kiválasztás célját az első félmondatban fogalmazza meg. Mivel számára most a felsorolás a fontos, a célt csak tömören, szinte csak egy mellékesen odavetett félmondattal jelöli meg. Jézus számára pedig pont a cél volt a fontos: "hogy vele tartsanak", nem csak testben, hanem lélekben is. Ezért osztja szét hatalmát, képviselő lelkületét is közöttük.

"Hatalmat is adott nekik." Mire? Tanításra, tanítása továbbadására. És mire még? Betegek gyógyítására. Mit adott még nekik a hatalmon felül? Kegyelmi segítségét. Aki felismerte és együtt is működött kegyelmével, hűséges maradt. Az arány: 11:1-hez: jó.

Ma is hív tanítványokat, bennünket, hogy a szeretet apostolaivá legyünk. Ma is adja kegyelmét. Törekedjünk a jó arányt fenntartani, azaz együttműködni kegyelmével, hogy a hűek aránya ne legyen rosszabb, mint 11:1.

Ámen

F.F.

Szabad e szombaton életet menteni

Szabad e szombaton gyógyítani

2015. január 21.

Jézus ismerte az emberek gondolatainak, lelkeinek legkisebb rezgését is. Bármennyire meglepően hangzik, de a farizeusoknál is vendégeskedett. Jézus nem félt konfrontálódni a farizeusokkal, vagy azokkal, akik megkérdőjelezték küldetését.

A szombat megtartása a farizeusokkal való érintkezéseiben vitára adott okot. A 18 éve beteg asszonyt a zsinagógában gyógyította meg szombaton, a vízkóros embert a farizeus lakásában. A törvény merev értelmezése nem engedett meg semmilyen kivételt a fizikai munka alól, még akkor sem, ha az közvetlenül az illető személy lelki és testi javát szolgálta.

Jézus belelátott a farizeusok gondolataiba, nem várta meg, hogy kérdőre vonják cselekedetét, hanem ő adja meg az általuk megfogalmazott kérdésekre a választ. „Szabad-e szombaton gyógyítani?” (Lk 14, 3b), ez a kérdés nem Jézus tudatlanságát tükrözte, hanem a farizeusok gondolataiban megfogalmazódott véleményt. Többször szembesítették Jézust a szombat megtartásával. Jézus az ő monológjában a farizeusokat szembesítette a saját kérdésükkel.

Szombaton még a veszélyes helyzetbe került állatokat is meg lehet menteni. Mennyivel inkább értékesebb az állatoknál az emberi személy. Végső soron a szombat van az emberért, és nem fordítva. A keresztény világban is nem mi vagyunk a vasárnapért, hanem a vasárnap van értünk. Mivé lenne az ember vasárnap nélkül? Ma már nem lenne ember a földön, legfeljebb valami korcs változata. Törekedjünk hát a vasárnap megszentelésére.

Ámen.

F.F.

Miért nem böjtölnek

Miért nem böjtölnek?

János tanítványai és a farizeusok odamentek Jézushoz és így szóltak hozzá: miért böjtölnek a János tanítványai és a farizeusok tanítványai, s miért nem böjtölnek a te tanítványaid?

Mi a böjt? Lemondás valamiről. Nem a törvény puszta teljesítésért, az emberek elismeréséért, hanem, hogy nagyobb értéket kapjak helyette az Úrtól.

Mit szolgál az a böjt, amivel embereknek akarunk tetszeni, ami által nem Istennek készül bennünk hely? Mit mond Jézus a böjtről a Hegyi beszédben?

"Ne az emberek lássák a te böjtölésedet, hanem a te Atyád, aki titkon van, és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván."

Mi a farizeusok kérdése? Ők mind böjtölnek, mert annak van ideje, a farizeusok és János tanítványai is, miért nem böjtölnek a te tanítványaid? Mi igen - ti miért nem?

Mit akarnak tudni, akik így kérdeznek? Érdekli őket az ok? Nem! Kérdeznek, de nem várnak választ. Egyszerűen csak el akarják marasztalni, és mindenki előtt nyilvánosan lejáratni, lesöpörni a színről azt, akinek nekiszegzik a kérdést.

Jézus így felelt nekik: csak nem böjtölhet a násznép, amíg velük van a vőlegény? Amíg velük van a vőlegény, nem böjtölhetnek, de eljön az a nap, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, akkor majd böjtölni fognak.

Amíg a vőlegény (Jézus) velük, s velünk van, addig nem külsőleg, hanem rejtve, lélekben kell böjtölni.

Jézusnak egy másik indokolása így szól: „Újbort sem tölt senki régi tömlőbe”Az újbor ugyanis forrásba jön, és szétfeszíti a régi tömlőt. Jézus tanítása is újbor a régi valláshoz viszonyítva, és forrásba hozza a vallásos életet és ez a forrás a régi eltűnéséhez vezet.

Mi keresztények új tömlőbe töltött újbor vagyunk. Hogy érthetőbb legyen. Vatikáni Zsinat által megújított Egyházban, kiforróban lévő újbor. Legyünk kiforrottá vált újbor.

Ámen

F.F. 

2. évközi vasárnap

2. évközi vasárnap. B 2015

Bevezetés

Mester, hol laksz? Kérdezték egykoron a Jézust követni akaró halászok. Jertek! Lássátok! A jertek, lássátok. A jézusi hívás nekünk is szól. El is fogadjuk meghívását és minden vasárnap vendégül is lát bennünket Jézus itt a templomban. S a vendégül látás után a mi feladatunk is az, amit az apostolokká tett halászok tettek: hívjuk testvéreinket is Jézushoz. Szoktunk-e mi erre a feladatunkra gondolni?

Kirié litánia

Urunk! Te kiválasztottál embereket, hogy elhozzák, hozzánk szereted nagy titkát és mi elfelejtünk ezért Neked hálát adni. Uram, irgalmazz nekünk!

Urunk! Te minket választottál ki arra, hogy elvigyük szereteted titkát az emberek közé, és mi megfeledkezünk erről a kötelességünkről. Krisztus kegyelmezz nekünk!

Urunk! Mi nem gondoskodunk arról, hogy legyenek olyanok, akik az utánunk következő generációhoz elviszik szereteted titkát. Uram, irgalmazz nekünk!

Evangélium után

Az Úr Jézus megtehette volna, amint megteszik sokszor a föld hatalmasai, hogy fényes jövővel, anyagi javak ígérgetésével csalogassa magához tanítványait. Az Úr Jézus nem tette ezt.

A föld urai, a hatalom után epekedők leleményes módszerekkel manipulálják alattvalóikat. Napjainkban a gátlástalan manipulációnak nemcsak tanúi, hanem szenvedő alanyai, sőt mi több áldozatai vagyunk. Az Úr Jézus nem alkalmazta a manipulációs módszereket sem.

Vajon miképpen gyűjtött akkor munkatársakat maga köré?

Az emberek megnyerésének a legszerényebb formáját választotta: meghívta őket. Ezzel szinte alávetette hívó szavait a meghívottak szabad döntésének. Lehetőséget adott a visszautasításra vagy a szeretetből fakadó értelmes elfogadásra. Így tett első tanítványaival és – ez a munkamódszere a világ végezetéig.

Érdemes felfigyelnünk arra is, hogy az első két tanítvány Keresztelő Szent János biztatására szegődik az Úr Jézus nyomába. Tulajdonképpen felkínálkoznak Jézusnak, megnyílnak előtte, hogy beléphessen életükbe meghívó üzenete.

Már maga az a tény, hogy Keresztelő Szent János Isten Bárányának nevezi Jézust, felkelti András és János érdeklődését. Az is érthető, hogy Jézushoz való csatlakozásuk előtt szeretnének meggyőződni kilétéről és tanításáról. Ezért csendül fel ajkukon a kérdés: Mester, hol lakol? Jézus indokoltnak látja kérdésüket, és barátságosan hívja őket: Gyertek és lássátok!

Az Úr Jézus nem sokat magyarázkodott, amikor a két tanítvány lakása után érdeklődött. Nem vonakodott megmutatni szerény lakását, meghívta őket: Gyertek és lássátok! Amit aztán ott láttak és hallottak, meggyőzte mindkettőjüket Jézus követésének érdemességéről.

A két tanítványban kigyúlt a Jézus személye és tanítása iránti lelkesedés tüze. De azonnal megértették vagy megérezték, hogy ezt a fényt nem tarthatják meg maguknak. András testvéréhez, Simonhoz sietett és lelkendezve újságolta: Megtaláltuk a Messiást! Ez volt talán első lépése az apostolkodás útján. Ő és később társai, valamint minden követője az Úr Jézusnak, megértette, hogy az emberiségnek égető szüksége van a hithirdető szolgálatra.

Az emberben számos olyan erő működik, ami igyekszik elterelni figyelmét Istenről és a Vele kialakítandó személyes kapcsolatról.

De nemcsak az emberben működnek ilyen erők, hanem sokkalta inkább az embert körülvevő társadalmi környezetben. Az itt működő tudatformáló erők, mindenféle eszközzel igyekeznek megfosztani az embert az önálló gondolkodástól, az Istenre való gondolás, a Vele való kapcsolat kiépítésének a lehetőségétől is. Ezért mondja a nagy konvertita Bíboros: Newman:

„Az átlagember nem szereti Őt, az Istent, aki egyedül örökkévaló. Azokat a dolgokat szereti, amelyek nem örökkévalóak, hanem végesek. Mivel ez a helyzet, Ő, akit szeretnünk kell, elhatározta, hogy visszahódít minket magának. Ezzel a szándékkal jött közénk a saját világába, mégpedig emberi alakban. Kitárja karját, hogy térjünk vissza hozzá.”

Ha ezt megtettük és szeretetétől tüzet fogtunk, természetesnek találjuk a tűz, a fény, a meleg továbbadási kötelességét.

Nem tudom, hogy közülünk, ki kinek köszönheti Jézus ismeretét és szeretetét. Igen sok keresztény számára családi örökség a hit, a vallásos magatartás. Szinte beleszülettünk a katolikus Egyház közösségébe. Ezt is értékelnünk kell. Sőt igen nagyra kell értékelnünk és hálásoknak lennünk mindazoknak, akik hitünk kibontakoztatásában és megerősítésében bármiféle módon, s bármikor segítettek bennünket.

Tisztelettel kell tudomásul vennünk, hogy mások más keresztény testvéregyházakba születtek bele. Ők is ugyanabban a Jézus Krisztusban hisznek, mint mi. Igaz, hogy ezt tisztelettel tudomásul kell vennünk, de a keresztények meg-osztottságába belenyugodnunk nem szabad! Semmi sem ellentétesebb Jézus akaratával, mint a keresztények megosztottsága.

Mily váteszi, isteni adottság! Mikor még egy a krisztusi közösség, halála előtti végóráiban már azért imádkozik, hogy a benne hívők egyek legyenek. Jó lenne, ha nemcsak az ökumenéban résztvevő egyházak, hanem a sejt módjára osztódó politikai erők is, szem előtt tartanák ezt.

Hívő keresztény mivoltunk, Jézus Krisztus iránti szeretetünk késztet arra bennünket, hogy mi, krisztushívők egy legyünk a testvéri szeretetben, s egyre inkább egy a hitben is. Mert csak így, hiteles keresztényekként adhatjuk tovább az evangélium világosságát, Krisztusban nem hívő testvéreinknek.

Mondanom sem kell, hogy rengeteg ember botorkál a hitetlenség, az új pogányság sötétjében. Istennek éppen ezért van szüksége ránk. Ma nekünk mondja: „Jöjjetek! Én emberhalászokká teszlek Benneteket.”

Ámen

F.F. 

Jézus pedig látva hitüket

2015. január 16.

Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához:

„Fiam, bocsánatot nyertek a bűneid." (Mk 2,5)

Amikor Jézus Kafarneumban, otthon tartózkodott, annyi beteget hoztak hozzá, hogy még a ház előtti téren sem fértek. Volt közöttük egy agyvérzés után lebénult ember. Négy barátja megfogta, és minden akadályon át Jézushoz vitte őt. Megbontották a háztetőt és Jézus elé helyezték. Jézus először a bűneit bocsátotta meg, majd meggyógyította.

Néhány egyszerű megfigyelés segíthet abban, hogy mi is hasonlót tegyünk.

Ezek a barátok szerették a beteget. Ő már kiesett az élet pezsgéséből, magától nem tudott elmenni sehova, inkább csak teher volt, mert gondoskodni kellett róla. De számon tartották, nem voltak közönyösek elesetti állapotával szemben.

Ugyanakkor hittek Jézusban. Tudták, hogy hozzá érdemes elvinni, mert csak ő segíthet rajta. Jézus az ő hitüket látta, és a másikon könyörült meg. Mi sok esetben a mi hitünkkel segíthetnénk segítségre szoruló testvérünkön és nem tesszük.

Barátai kihasználták az alkalmas időt. Sem előbb, sem később nem lehetett volna ezt megtenni. Amikor Isten Lelke indít, amikor a másiknak a legjobb, amikor egyáltalán van rá lehetőség, akkor kell segíteni. Ne mondjuk soha, hogy majd.

Összefogtak négyen. Néha nem könnyű ezt megszervezni, de közösségben mindig könnyebb valakinek a terhét, gondját hordozni.

És végül: nem fordultak vissza az akadályok láttán, hanem mindent elkövettek, hogy Jézus segítségét megkapják. Vállalták a nézők esetleges megjegyzéseit is.

A farizeusok természetesen háborogtak azon, hogy Jézus élt isteni hatalmával és megbocsájtotta bűneit. Nem tudom, mennyire figyeltünk fel arra, hogy Jézus előbb bocsájtotta meg a beteg bűneit és csak utána gyógyította meg. A mi gyógyulásunk, kéréseink meghallgatása előtt, mennyire szükséges hát a bűnök megbocsájtása.

Szoktunk-e mi így Jézushoz vinni másokat? Imádkozunk-e azért, aki még nem tud imádkozni, hívjuk-e templomba azt, aki nem szokott? Egyáltalán fontos-e nekünk valaki, aki bajban van és tehetetlen? Szeretni az elesetteket, hinni Jézusban, vállalni az áldozatot is másokért: ez a hívő ember mindennapos programja.

Ámen

F.F.

Mindenki Téged keres

Mindenki Téged keres

2015. január 14.

Mindenki keresi Istent, de nem mindenki találja meg. Pedig ennek nem így kellene, legyen. (Mt 7,8) Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak.

De az emberek nem jól kérnek, nem igazán keresnek és nem jó helyt zörgetnek.

Sok ember tévelyeg hamis istenkeresésben, természetimádásban, pogány vallásokban és gnosztikus okoskodásokban keresi Istent.

Ez azért van, mert nem találkoztak az élő, feltámadt Jézus Krisztussal, de azért is, mert Krisztust nem az Egyház által hallgatják. Van, akinek Jézus Krisztus tanítása egy a sok vallás közül és van, aki Jézus Krisztus szavait a saját kénye-kedve szerint értelmezi.

Az igaz út, az a Jézus Krisztus, amelyet az Egyház mutat fel nekünk. Sok hamis próféta támadt napjainkban (Mt 24:11). Ne hagyjuk, hogy az igazi világosság helyett, hamis tündöklésekkel ámítsanak. Vigyázzunk, hogy ne tegyünk magunkévá megtévesztő műanyag mennyországokat, hanem keressük az igazi mennyek országát.

Kérdezzük meg magunktól: Ki nekem Jézus Krisztus? Megváltó? Üdvözítő? Testvér? Barát? Egy próféta? Isten egyszülött Fia?

Uram, add, hogy életünk minden napján szomjazzunk és keressünk téged minden erőnkkel.

Ámen.

F.F.

Emberhalászokká teszlek

Emberhalászokká teszlek

2015. január 12.

Jézus a Galileai tenger partján sétál, és ekkor pillantja meg a két testvért, Simont és Andrást, akik éppen kivetik hálójukat. Ezután felgyorsulnak az események: Jézus megszólítja és elhívja őket.

„Jöjjetek utánam, és emberhalászokká teszlek benneteket.” Jézus új értelmet ad életüknek, átalakítja azt. A Jézushoz fűződő kapcsolat megváltoztatja a két férfi életét, nem halászok többé, hanem új emberré, emberhalásszá váltak.

Ez a tény hatással van ránk is. Jézus azt akarja, hogy a Vele való közösségben új emberré váljunk. Hívása a Vele való kapcsolatra egyúttal azt is jelenti, hogy küld bennünket a világba! Jézus követőinek egyik célja kezdettől fogva a benne hívő közösség növekedése volt.

Talán ez mai keresztyénségünk egyik nagy problémája. Úgy gondoljuk, elegek vagyunk mi magunknak. Elegen vagyunk a templomban. Miközben elegünk van a „hívő akváriumból”, nem vesszük figyelembe Jézussal élt új életünk célját. Elfelejtjük, hogy emberhalászok vagyunk.

Megfontolandó egyik lelkiíró elgondolkodtató gondolata: „Ha azok az emberek, akiket Jézus emberhalászoknak szánt, nem halásznak, akkor veszekedni fognak. Ha az az energia, ami kifelé adatott, belül kerül bevetésre, az eredmény rombolás lesz.“

A Szentírás nem tulajdonunk, hanem követésre szóló felszólítás és elhívás reménységre. Adjuk hát tovább az evangélium üzenetét!

Ámen

Urunk megkeresztelkedése

Urunk Megkeresztelkedése

2015. január 11.

Bevezetés

Karácsony éjszakáján az ígéreteket hordozó nép képviseletében, a pásztorok szemlélték és imádták az Urat, Isten titkát, a hűségesen beteljesedő Igét.

Vízkereszt titkában a pogány népeket megjelenítő bölcsek hódoltak előtte, és fogadták be azt a világosságot, mely már nem csak a választott népé, hanem mindenkinek világít.

Ma, Urunk megkeresztelkedésének ünnepén pedig, a szentírási szakaszok egybehangzó üzenete által, maga Isten, az Atya tárja föl előttünk a szívét és vall egyszülött Fiáról. És kéri, hogy Őt hallgassuk. És hogyan hallgatjuk mi Őt, az Isten Fiát? Vizsgáljuk meg lelkiismere-tünket.

Kirié Litánia

Jézus Krisztus! Te sorsközösséget vállaltál velünk, amikor beálltál a megkeresztelkedők közé. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus! Te magadra vetted bűneinket. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus! Te megszabadítasz bűneinktől. Uram, irgalmazz!

Evangélium után

Kicsoda Jézus? Ez a kinyilatkoztatás és az ember személyes életének is egyik sarkalatos kérdése. Ő "nem csak" Megváltó, Szabadító, Király, hanem, és mondhatjuk mindenekfölött, az Atya szeretett Fia, akiben Ő kedvét találja. Az égből megszólaló hang, az Atya kinyilatkoztatása, megismerteti velünk azt, hogy ki az, akit nekünk ajándékozott, hogy mekkora szeretet van az Atyában irántunk. Szent János apostol is így kiált fel első levelében: "Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya! Isten fiainak hívnak minket, és azok is vagyunk". Ő nem valami értékes dolgot adott nekünk, nem is csak magából valamit, hogy bizonyítsa szeretetét irántunk, hanem mindent. Azt, akiről maga vallja: Az én szeretett Fiam. Aki számára a legértékesebb.

Érdemes megállni ennél a képnél, mert nem mindegy, hogyan válaszolunk ekkora szeretetre. Ez a kinyilatkoztatás akkor szólalt meg, amikor Jézus megkeresztelkedett a Jordánban, Keresztelő Jánosnál. Mihelyt feljött a vízből, megnyílt az ég, és látta Isten lelkét galamb módjára magára szállni. Ő a Fiú, akit az Atya ismer és szeret. Ő a Fiú, aki teljes önátadásával bizonyítja az Atya iránti szeretetét.

Keresztségünk titkában, mi is azt ünnepeljük, hogy Isten gyermekei lettünk. A Szentlélek száll le ránk és az Atya szava szólal meg: Ő az én szeretett Fiam. Mert újjászületésünkben, az Atya bennünk is felismeri Fiának vonásait. Mi csak a Fiúban lehetünk fiak. Ő azért vállalt közösséget velünk, hogy mi is merjünk közösséget vállalni Vele, és így mi is az Atya gyermekei lehessünk. Keresztény életünk titka és feladata megismerni és elsajátítani a fiúság lelkületét.

Ennek a lelkületnek nagyszerű vonásait ismerteti meg velünk Izajás próféta az ószövetségi olvasmányban. (Amikor először hallottam e szavakat, lelkendezett a lelkem). Idézem Izaiás szavait:: "Igazságot visz a nemzeteknek, nem emeli föl a hangját. A megtört nádat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen tanítja az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti Általad adok világot a nemzeteknek, hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat, és a tömlöcből azokat, akik a sötétben ülnek." (Idézet befejezve.)

Amikor Keresztelő János tanítványai kérdezik Jézust: Ő-e a Messiás, ezt üzeni Jánosnak: teljesednek a prófétai szavak, én teszem hozzá, az imént idézett szavak.

Krisztus művét folytatja az Egyház, és benne az egyes keresztény ember. Keresztségünk titkában azért öltözködünk Krisztusba, hogy őt jelenítsük meg életünk minden helyzetében. A számadás napján az Atya is ezeket a krisztusi vonásokat keresi majd bennünk.

A Jézussal való azonosulásunk bennünket is az igazság hírvivőivé emel, akiknek a mai igen nehéz és összetett világban is hűségesen kell tanítani az igazságot. A keresztségben mi is égő gyertyát kapunk, hogy világosságban járjuk utunkat és mások számára is világosság legyünk. Milyen sokan ülnek a tobzódó világ sötétségében, akik számára nekünk kell világosságot vinnünk.

Ezt ismerte fel és valósította meg Péter apostol is, amikor a pogány Kornéliusz százados házába elvitte Krisztus fényét. Idézem a szentleckében olvasott szavait: "Isten nem személyválogató. Mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is". A valódi hatalom éppen ebben áll. Nem az rendelkezik hatalommal, aki leigázhatja a másikat, hanem az, aki világosságot vihet a másik ember életébe.

Köszönjük meg Istennek keresztségünk ajándékát, és ismerjük fel a belőle fakadó lényegi feladatunkat, mely az igazság melletti tanúságra kötelez.

Kereszténynek lenni sohasem szégyen, ma sem szégyen, hanem kitüntetés. Ne horgasszuk le fejünket, hanem bátran valljuk magunkat keresztényeknek! Ne engedjük magunkat kirekeszteni társadalmunk életéből. Hála Istennek, vége a sok évtizedes a katakomba kereszténységnek, amikor titkolni kellett keresztény mivoltunkat, amikor rengeteg megaláztatást, szenvedést és üldöztetést kellett eltűrnünk. Igaz, kezd újra éledezni ilyen és olyan formában, ami elmúlt. Ezért ne titkoljuk keresztény voltunkat, mert újra éledhet az, ami már elmúlt.

Jézus megkeresztelkedésének ünnepén, hálás szívvel gondoljunk vissza arra a napra, amikor megkereszteltek bennünket, amikor mi is Isten gyermekei, Jézusnak pedig testvérei lettünk. És hálás szívvel gondoljunk azokra is, akiknek köszönhetjük, hogy megkereszteltek, katolikus keresztények vagyunk.

Akkor szüleink, keresztszüleink tettek Ígéretet a mi nevünkben. Azóta, ahogy nyiladozott értelmünk többször is megújítottuk a keresztségi fogadalmat. A Hiszekegy elimádkozása helyett újítsuk meg keresztségi fogadalmunkat!

Keresztségi fogadalom megújítása

F. F.

Vízenjárás

2015. 01. 09.

A vízenjárás csodája követi a kenyérszaporítást. Jézus mindkettővel megmutatta, hogy ura a természetnek. Egyúttal azt is igazolja, hogy fölötte áll a történelem viharainak. Miközben Egyháza a földi bajokkal küzd, ő lát és kísér bennünket. Lehet, hogy nem mindig ismerjük fel, sőt kísértetnek véljük, mert nem úgy intézkedik, ahogy mi akarjuk. Isten nagykorúvá akar tenni bennünket. Engedi, hogy a hit erejére támaszkodva járjuk az élet útját. Amikor igazán szükség van rá, akkor megismerteti magát.

Elmélkedés

2015. január 7.

Keresztelő Szent János börtönbe-vetése után kezdi meg az Úr Jézus a nyilvános tanítást. Keresztelő János is, és Jézus is prédikációjukat - nyilvános működésüket a megtérésre szólító felhívással kezdik. Indoklásként mindketten azt mondják: "Elközelgett az Isten országa." Jézusban meg is jelent, általa a messiási kor beköszöntött, tehát az újszövetségi ember megtérése Jézusra vonatkozik, és nem az ósz6övetségi törvényeknek a felülvizsgálatára.

A megtérés és a bűnbánat sok esetben együtt szerepel. De a kettő nem úgy viszonyul egymáshoz, hogy a megtérés a belső elhatározás lenne, a bűnbánat pedig ennek külső kifejezése.

Az embert Isten hívja a megtérésre és segíti is ebben. És ezzel a segítséggel vagy együttműködik az ember, vagy elutasítja. A megtérés folyamán az ember elfordul a "hiábavaló dolgoktól" úgy, mintha a "sötétségből" a "világosság" felé fordulna. Olyan radikális fordulatról van szó, amelynek kapcsán az ember átrendezi az értékvilágát. A hangsúly azonban nem a régi szokásoktól való elszakadáson, hanem az új, a Krisztus felé forduláson van.

A megtérésnek magatartásbeli következménye a viselkedésben beállt változás. A megtérés után mindenki másként él, mint előtte.

A magatartásbeli változás a legfontosabb ebben az esetben. A megtérés azért időszerű most is, mert a kifejlődött erkölcsi érzékünket általában másokon szoktuk kipróbálni, és lehetőleg olyan területen, amelyről úgy véljük, minket nem érint. Szívesen beszélünk mások korrupciójáról, harácsolásáról, mert nekünk erre nincs lehetőségünk. A megtérésnél a lelkiismeret-vizsgálatot min-dig önmagunkkal szoktuk kezdeni. Ezt tették Keresztelő János és Jézus tanítványai is. Ezt tegyük mi is.

Ámen      F.F.

Vízkereszt

2015. január 6.

Bevezetés.

Ma, Vízkereszt ünnepén újból Jézus születése áll érdeklődésünk középpontjában. De egészen más szemszögből, mint Karácsonykor. Ismét karácsonyi örömünnepet ülünk, de most főleg arra emlékezünk, hogy Jézus születése a betlehemi pásztorok érdeklődésén túl még a nagyvilág figyelmét is felkeltette. Ezt szemlélteti a napkeleti bölcsek története a mai evangéliumban. Ők messzi tájakról jöttek Betlehembe és az egész Világ összes nemzeteinek képviseletében, hogy kifejezzék hódolatukat a zsidóként született gyermekmessiás előtt.

Amit a pásztorok hazájuk kép-viseletében tettek, azt teszik most a bölcsek a nemzetek nevében.

Hogy a napkeleti bölcsekhez hasonlóan mi is tiszta szívvel borulhassunk le a gyermekmessiás előtt, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket…

Kirié litánia

Jézus Krisztus! Add, hogy a Téged keresőket a csodálatos csillagvilág látványa indítsa el a Hozzád vezető útra. Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus! Add, hogy a Téged keresőket az Írások szavai segítsenek megtalálni Téged. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus! Add meg, hogy a Téged megtalálók, miként a napkeleti bölcsek, élő hittel boruljanak le Előtted. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Az Evangéliumban vannak teológiai tények – mint a kereszthalál, a feltámadás -, amelyek történeti igazsága egybeesik a hitbeli tartalommal. S az Evangéliumban vannak teológiai igazságok, melyeket a szent szerzők egy-egy tanító történettel szemléltetik. Vízkereszt ünnepének története a három napkeleti bölccsel ez utóbbi kategóriába tartozik. Ám nagyon is bővelkedik alapvetően fontos kinyilatkoztatott igazságokban.

Máté evangélista a történettel azt akarja illusztrálni, hogy a Betlehemben született Megváltó nemcsak a zsidóságé, hanem az egész emberiségé. A Napkeleti Bölcsek imádásával a Megváltó ténylegesen is az emberiség színpadára lép.

A napkeleti bölcsek evangéliuma más vonatkozásai miatt is mindnyájunkhoz közel álló Karácsony titkát mélyíti el bennünk.

Érdekes megfigyelni az események kettős vonalát: egyrészt: az igazság keresését, a haladást és más-részt: az igazság keresésének a meg-akadályozását, az ellenállást, a zavart.

A haladást képviselik a nap-keleti bölcsek, akik őszinte és nyílt emberek, egyszerűek és örömtelik. - Az ellenállást Heródes vezeti, és környezete is osztozik benne: a képmutatók, a gyanakvók és rosszakarók.

A haladás kis, vidéki városkája Betlehem, - míg az ellenállás, a gőgös, öntelt hatalomé Jeruzsálem.

A két front között található az a szelíd Jézus, aki gyermek, védtelen, szótlan, elfogadó, az igazi hatalom birtokosa, aki miatt ez a kettősség ennyire láthatóvá vált.

Éppen ez a vízkereszti ikon örök mondanivalója. A haladás és az ellenállás valamiképpen mindig jelenlévő és meghatározó tényezője az emberiség történelmének.

Nem kétséges, hogy Krisztus, a megváltás ajándékával mindig a haladás oldalát erősíti.

Van azonban az ellenállásnak, a feltámadó heródesi indulatoknak egy másik következménye is: nem-csak Heródes retten meg, hanem „vele együtt egész Jeruzsálem”.

A megalomániában szenvedő, hatalomféltő király félelme érthető, hiszen Jézus egy esetleges rivális. De a nép éppen őtőle szenved! Akkor miért nem örül egy új király fel-tűnésének? Senki sem szánja el ma-gát, hogy útra keljen a napkeleti bölcsekkel és felkeresse a Kisdedet. Nem, mert a passzivitás visszahúzó ereje rajtuk is elhatalmasodik.

Ma is fellelhető ez a passzivitás. A heródesi visszahúzó erő kiöli a keresés, a lelkesedés, a hűség, az igazi emberi érzések tüzét, s helyükben kínlódunk a fenyegetettséggel, az erőszakkal, a magánnyal, a tehetetlenséggel.

Nem szabad sem ma, sem holnap, sem soha teret adni a passzivitásnak.

A napkeleti bölcsek feladata nem volt könnyű annak idején. Ma sem egyszerű az ő útjukat járóké.

„Látták csillagát Napkeleten” és elindultak a keresésére, hittek benne, bátran vállalkoztak, nem tartóztatta őket vissza semmi, a hivatásuk sem.

A mai Heródesektől való el-lenállást leküzdve, nekünk, az egykori Jeruzsálemhez hasonló nagyváros hitetlen, közömbös, embereivel szemben vállalnunk kell a hit harcát, megpróbáltatásait, hogy azután részünk lehessen a megtalálás páratlan örömében!

Sokféle visszahúzó erő lehet életünkben. Ilyenek: a belső tehetetlenségünk, kényelmünk, kísértéseink, vétkeink. De lehetnek objektív erők is: a külvilág, az értéktelen tár-saság, akik lebeszélnek, akik kinevetnek, kigúnyolnak bennünket.

A mai ünnep legbensőbb értelme mégis ez: az Isten Fia megjelent közöttünk, és az ő fénye, mondja az Írás, „kiragadott minket a sötétség hatalmából”. Ezért a bölcsek csillaga, a hit fénye kell, hogy vezessen minket is.

A kereső és megtaláló emberek élménye csodálatos: látnak, örvendeznek, ajándékoznak, majd pedig más úton térnek vissza hazájukba.

Ez a sors vár mindnyájunkra, ha a mai Heródeseket kikerülve járjuk a keresés útját és eljuthassunk a tiszta szeretet Krisztusához.

A Vele való vízkereszti találkozásunk után, ha eddig nem is mindig, most viszont már más, a Napkeleti Bölcsek hitével folytatjuk mindig a hazavezető utunkat.

Ámen     F.F.

Karácsonyi utáni 2. vasárnap

Bevezetés

Korábban, még 2 évvel ezelőtt is, magyar földön ezen a vasárnap ünnepelte a katolikus egyház Vízkeresztet. Ma napján. Január 6-án. Ezen a napon pedig karácsonyt ünnepli, karácsony titkát boncolgatja és hozza közelebb a hívőhöz. Nyitott-e még szívünk karácsony titkának mélyebb megismerésére, vagy elfeledtük már? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié Litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy oly gyorsan feledjük karácsony üzenetét. Uram, irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy máris békétlenséget okoztunk mieinknek. Krisztus, kegyelmezz.

Urunk! Erősítsd békességre irányuló törekvéseinket. Uram, irgalmazz!

Evangélium után

„Tulajdonába jött az Isten,

de övéi nem fogadták be”

Isten mindig közel van, de mindig távol is. Így volt ez az első karácsonykor is az emberhez. Közel volt azokhoz, akik befogadták, és távol azoktól, akik elutasították. Hazájában is.

A karácsony egy szomorú üzenetet és egy kérdést hordoz magában. Az üzenet ez: „Tulajdonába jött az Isten, de övéi nem fogadták be.” A kérdés pedig ez: Készek vagyunk-e mi befogadni őt?

Megdöbbentő, hogy az emberiség nem egyszer abban a tévhitben él, ha Istent kizárja az életéből, akkor Isten ügye kudarcot vall. De nem így van. Az üdvösség története egészen másról beszél: Isten tervét nem lehet meghiúsítani. Minden emberi dicsőség előbb-utóbb a porba hullik, csak az Isten szeretete és dicsősége ragyog örökké. Ezt tudták az angyalok is, és ezért tudtak a szomorú tények ellenére is dalra fakadni, s ebbe a dalba a könyörtelen emberi sorsot is belefoglalni, amit a betlehemi éjszakában így énekeltek: ”Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség a jóakaratú embereknek!”

Vajon mire gondoltak az angyalok, amikor látták a szállást kereső Szent Családnak a be nem fogadását? Már a kezdet kezdetén Isten fiának elutasítását?

A jövőre. Látták Jézus üdvösségszerző halálát és feltámadását. Látták a hitvallók, szüzek és vértanuk sokaságát, amely a gyermek nyomába szegődött. Látták az erőt, ami a betlehemi jászol szegénységéből árad a népekre és kultúrákra.

Milyen fenséges erő és titokzatos nagyság lakozhatott ebben az „emberben”, aki így rá tudta nyomni hatását a világra.

Egy ünnep annál szebb, minél alaposabban felkészülünk rá. Az első karácsonyra nem készült fel igazán a világ; különben nem utasította volna el egykönnyen a hozzánk érkezett Élet urát. „Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be” – jegyzi meg fájdalmasan János evangélista.

Mi már felkészülhetnénk, de mégsem készülünk fel rá, mert megakadályoz bennünket az ünnepet körülvevő talmi csillogás, lótás-futás, tülekedés, bevásárlási láz.

Ettől függetlenül a karácsony számunkra mégis az élet ünnepe. Miért? – Mert maga az Élet jelent meg közöttünk: Krisztus, az Isten egyszülöttje. Benne élet volt, s ez az élet volt az emberek világossága olvastuk Szent János evangéliumának prológusában.

Amikor Assisi Szent Ferenc megünnepelte Greccioban az első betlehemes karácsonyt, hogy fizikai valóságában elevenítse fel Jézus születésének körülményeit, a legenda azt mondja, hogy bár a jászolban egy élettelen gyermek figura feküdt; ám amikor Isten szentje odalépett hozzá, úgy tűnt, mintha a gyermek életre támadt volna. Legenda? Lehet.

De mégsem alaptalan ez a látomás. Mert a kisded Jézus, aki sokak szívében akkor is halott volt már, Szent Ferenc közreműködésével mégiscsak újra életre támadt a lelkekben. Bárcsak ebben a karácsonyi ünnepkörben is megismétlődne ez a látomás, s és életre támadna az emberek szívében az Isten dicsőítése és a béke.

Minden karácsony titok. Isten felséges titkának megjelenése köztünk. Ezért vagyunk mi keresztények is titkokat hordozó emberek. Hogy érzékszerveink ellenére hisszük Jézus jelenlétét az Eucharistiában, kinek beszéljünk erről? Hogy a szenvedés közepette is bízunk a Gondviselésben, kinek magyarázzuk? Hogy Isten Fia megjelent közöttünk, kinek hirdessük? Vannak helyzetek, amikor a diszkrét hallgatás a legmarkánsabb tanúságtétel.

Ezért karácsonyt nem ünnepi harsogással és zajjal ünnepli a hívő, hanem belső elcsendesedéssel. Istennel csak a csendben találkozhatunk. Gondoljunk csak Illésre, aki kereste az Urat viharban, földrengésben, tűzvészben, de egyikben sem talált rá. Csak az esti enyhe szellő suttogásában.

Sokszor halljuk, hogy a karácsony a gyermekek ünnepe. Ezt lehet így is rosszul is értelmezni: nincs helye a felnőtt ember férfias küzdelmeiben. De lehet jól is érteni. S akkor rájövünk, hogy Isten nem azt kívánja, hogy gyermekké váljunk, s azt sem, hogy gyermekesen gondolkodjunk és viselkedjünk, hanem, hogy gyermeki bizalommal és reménységgel tudjuk nézni a világot.

Ne feledjük, a karácsony az Isten ember iránti szeretetvallomása. Jézus nem a hatalom diadalkapuján érkezett hozzánk, hogy elkápráztasson és megfélemlítsen minket, hanem a jászol nyomorúságából sugározza ránk Isten szeretetét, hogy melegítsen, vonzzon és lelkesítsen minket.

Ha Isten húsvétkor kitör a történelemből, s az örökkévalóságba hívja és emeli a világot, akkor karácsony az örökkévaló s vele az örökkévalóság betör az időbe, az ember életébe. A karácsonyt az emberi nyüzsgés szürkesége, sőt ínsége és nyomorúsága borítaná be, ha nem ragyogna át rajta Isten ember iránti üdvözítő szeretetet.

És szürkeség, sötétség borítja be mindazok életét, akik nem fogadják be őt, de bennünket, akik befogadtuk és befogadjuk, öröm áraszt el, mert hatalmat adott nekünk, hogy Isten gyermekei, a Világosság fiai legyünk. és isteni fénnyel járjunk e világban.

Ámen   F.F.

Keresztelő Szent János

2015. január 2.

A liturgikus év folyamán gyakran találkozunk Keresztelő János személyével. A mai evangéliumi szakaszban az Úr Jézusról tett tanúságtételéről olvastunk.

Először azt kérdezik tőle, hogy ő-e a Messiás, majd Illésnek gondolják s végül az eljövendő prófétának. Mindhárom kérdésre azt válaszolja János, hogy „Nem vagyok.”

Önmagáról azt vallja, hogy ő az a pusztában kiáltó hang, akinek feladata az Úr érkezésének előkészítése. Amikor tehát János önmagáról és küldetéséről vall, akkor mindezt Jézushoz viszonyítja.

A kérdések arra utalnak, hogy a zsidók meglehetősen jól ismerik János személyét, tudnak tanításáról és arról is, hogy miért keresztel. Ezzel szemben semmit sem tudnak még Jézusról, aki már ott áll a nép körében, de akinek a nyilvános fellépése csak János küldetésének befejezése és vértanúsága után kezdődik el.

Amikor keresztény emberként önmagunkról szólunk, akkor ennek is olyan tanúságtételnek kell lennie, amelynek alapja a Jézus Krisztussal való kapcsolatunk.

Életünk belőle forrásozik és őrá mutat. Krisztus a viszonyítási pontunk, és ő az a sziklaszilárd alap, akire építjük életünket. Úgy kapcsolódunk hozzá, mint szőlővesszők a szőlőtőhöz, belőle élünk.

Az új esztendővel Isten lehetőséget ad nekünk, hogy megújítsuk kapcsolatunkat vele. Az év minden napján Isten az ő üzenetének, tanításának új magját ülteti el szívünkben. Gondoskodnunk kell e mag növekedéséről.

Ámen