2017. augusztus 12., szombat

Évközi 19. vasárnap 2017

Évközi 19. vasárnap 2017

Bevezetés

Olyan történetet hallunk a mai evangéliumban, melyre azt mondják sokan, hogy kitalálás, mese az egész. Mert szép történet az, hogy Jézus megmenti tanítványait a viharos tengeren, a vízen járva, de semmi valóságalapja nincs. Ésszel föl nem fogható, a természet törvényeivel meg nem magyarázható az, hogy Jézus a vízen jár, és hogy egyetlen szavára lecsendesedik a vihar. De tény! És ennek az eseménynek, nemcsak az apostoloknak volt mondanivalója, hanem átvitt értelemben a mindenkori hívőknek is. A maiaknak is. Ma mi vagyunk a háborgó tengeren dobált hajó. De mondhatjuk azt is, hogy miként egykor a kis apostoli közösségnek volt mondanivalója, úgy ma az élet tengerén hányódó hajónak, Egyháznak is. - Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, hogyan viselkedünk mi a háborgó viharokban.

Kirié litánia
Urunk! Bocsásd meg, hogy ha az Élet viharos tenger vesz körül bennünket, és meginog a hitünk. Uram irgalmazz!
Urunk! Bocsásd meg, hogy ha viharok vesznek körül bennünket, nem fordulunk Hozzád segítségért. Krisztus kegyelmezz!
Urunk! Amikor viharok esetén megmentesz a süllyedéstől, nem mondunk Néked köszönetet. Uram irgalmazz!

Evangélium után
Az előzményekről, a háborgó tenger lecsillapítását megelőző eseményekről csak annyit tudunk, hogy nehéz és fárasztó nap van a tanítványok mögött: Ötezer embermegvendégelésében segédkeztek. Ezután Jézus egyedül marad imádkozni, őket pedig előre küldi a túlsó partra.
A leírásból tudjuk, hogy Jézus imádkozik, Az apostolok útra is keltek, és egész éjjel küzdöttek az elemekkel, próbálták a hajót irányban tartani. Halálosan kimerültek lehettek!
Ekkor veszik észre rémülten azt az alakot, aki vízen járva közeledik feléjük. Kísértetnek tartják, és kiáltozni kezdenek, ő azonban megszólítja őket. hogy megismerjék hangját és megnyugodjanak: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!”
És ki az, akit ennyivel nem lehet meggyőzni? Péter apostol. Ő is halálra van rémülve, mégis ezt kéri: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy oda menjek hozzád a vízen!”
Ezzel azt kéri, hogy Jézus igazolja magát.
Micsoda kérés ez! „Parancsold meg, hogy oda menjek hozzád a vízen!” Mutasd meg, hogy Veled én is megtehetem, amit Te!
Mire Jézus így szólt: „Jöjj!” Péter erre kiszállt a hajóból, elindult a vizén, és Jézus felé ment. Amikor azonban az erős szél kibillentette egyensúlyából, megijedt, és süllyedni kezdett, és felkiáltott: „Uram, ments meg!” Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?” És amint beszálltak a hajóba, elült a szél. A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: „Valóban Isten Fia vagy!”
Ismétlem: Elült a szél! És megerősödött az apostolokban a Jézusban való hitük.
Nem valószínű, hogy van köztünk olyan, aki próbált már vízen járni. Igaz, hogy a Barcelonai (1992) olimpián résztvevő mexikóiak közül sokan átzarándokoltak a Szentföldre Közülük a 900 fős szeminárium Rektora, amikor a Genezáreti tavon hajóztunk, a bárkával a parthoz közeledtünk, beugrott a tóba, ezzel emlékezett és emlékeztetett Péter apostol vizenjárására. Több mint megcsodáltuk. Micsoda élmény volt! Felébredt bennünk az egykori esemény.
Mert átvitt értelemben az egész keresztény életünk, vízen, háborgó tengeren való járáshoz hasonlít!
Ha életünket nézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy életünk hullámhányta taván minket is megkísért a Péteréhez hasonló vakmerőség. Bizonygatjuk, hogy milyen erős a mi hitünk, de amikor jönnek a bajok, amikor háborog a tenger, háborog lelkünk, akkor megtorpanunk.
Az Úrjézus azonban nem hagy egyedül. Velünk van éjjel-nappal. Velünk is lesz a világ végéig, a történelem viharaiban is. Tőlünk is azt kéri, amit az apostoloktól, hogy ne féljünk, higgyük erősen, mert Ő az Isten fia! Ő nem csak a természet erőinek tud parancsolni, hanem a természetfeletti erőknek is. Ő a bennünk háborgó tengert is le tudja csillapítani, megnyugvást és békét tud teremteni bennünk is.
De a krisztushívők közösségében is, az Egyházban is.
Aligha találhatunk ugyanisjobb példát az Egyház és a krisztushívők sorsának szemléltetésére, mint a háborgó tengeren már-már elmerülő bárkát, benne a rémüldöző apostolokkal, s a feléjük közeledő, s őket megmentő Jézust.
Ha csak nagyvonalakban tekintjük át Egyházunk történetét, igen gyakran találkozunk ezzel a jelenséggel. A római három évszázados véres üldözéstő, a nagy francia forradalmon, és véres diktatúrákon át napjaink Európa kegyetlen Iszlámosításáig.
Jól tudjuk, ezt a bárkát nem védelmezi erős páncélzat, nem rendelkezik elhárító fegyverekkel. Mióta elindult a pünkösdi partoktól, ellenszéllel kell viaskodnia, külső és belső nehézségek hullámai akadályozzák előrejutását. Nem csoda, ha utasait hatalmába keríti a félelem.
Sokszor felvetődik bennünk a kérdés: Miért kell az Egyháznak állandóan ellenségekkel viaskodnia, miért nem járhat nyugodt és csendes vizeken? Nem tudjuk. A megpróbáltatások, igaz próbára teszik hitünket és szeretetünket. De azt is látnunk kell, hogy a viharok lecsendesülése mindig az Egyház megújulását, megerősödését eredményezik. Jézus ugyanis velünk van a viharok idején is.
Azért is jött a Földre, hogy szerető öleléssel kiragadjon minket a pusztulás, az Iszlám veszedelméből. Kinyújtja kezét a süllyedő felé, hogy mentő öleléssel megmentse az elmerüléstől. Egyházát is! Amely ugyan „fluktuat, sed non mergitur.” Hullámzó, viharos tengeren jár, de el nem merül.

Ámen.