A mai naptól kezdve a nagyböjti időben 40
napon át készülünk a húsvétünnepére. A bűnbánattartás időszaka ez számunkra,
amely lehetőséget ad, hogy Istennel való kapcsolatunkat rendezzük. Az Egyház
három dolgot ajánl a nagyböjtre: az imádságot, a böjtölést és az adakozást,
amit alamizsnálkodásnak is nevezünk.
A mai evangéliumban éppen erről a három
cselekedetről tanít Jézus. A közös vonás ezekben a tettekben, hogy nem az
emberek szemében szeretnénk jónak látszani általuk és nem is magunk dicsőségét
keressük, hanem egyedül Isten kedvében szeretnénk járni. E gondolat legyen első
nagyböjti útravalónk.
Emellett fontos azt is látnunk, hogy
mindhárom ajánlott cselekedet vallásos cselekedet, s ezt a böjtöléssel és az adakozással
kapcsolatban külön is hangsúlyoznunk kell.
Ez a második intelem a nagyböjtre.
Hiszen sokan fogyókúráznak, koplalnak vagy diétáznak, de ez még nem
böjtölés. A böjt esetében Isten kedvéért
mondok le valamiről, hogy fegyelmezzem önmagam és jobban tudjak figyelni
Istenre.
Sokan vannak, akik szeretnek adakozni, de
ezt csupán azért teszik, hogy leírhassák az adóból, igénybe vehessenek
valamilyen kedvezményt vagy szerepeljenek a televízió adakozós műsorában. Ez a fajta
adakozás tehát nem kifejezetten vallásos cselekedet, még akkor
sem, ha valóban segít a
rászorulókon.
Az alamizsnálkodás esetében Jézust látom a
szegény és rászoruló ember személyében és Őneki nyújtok segítséget, tehát itt
is a vallási szempont érvényesül.
Harmadik útravalónk pedig az legyen a
nagyböjt idejére, hogy vallásos gyakorlatainkkal sose hivalkodjunk. A
jócselekedeteket, az adakozást, az imádságot ne az emberek szeme láttára
tegyük, hanem próbáljuk meg titokban, hogy egyedül Isten lásson minket!