Évközi
25. vasárnap, „B”
Bevezetés
A mai szentmise egymás elfogadására és megbecsülésére tanít. Aki el van
telve saját nagyságával, az nem tud szeretni. Minden igazi nagyság és hatalom:
szolgálat. Az igazi szeretet szolgálni és adni akar. Ehhez az áldozatos
szeretethez kérjünk erőt a mai szentmisében, amelyet … -ért ajánlunk fel.
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket. Nézzünk magunkba: Nem tartom-e magamat
többre másoknál, és nem éreztetem-e ezt velük? – Nem bánok-e lekezelően
öregekkel, betegekkel, gyerekekkel? – Nem vagyok-e otthon zsarnokian önző és
durva?
Kirié Litánia.
- Ha mindig csak önmagunkkal foglalkozunk: Uram,
irgalmazz!
- Ha kevés tiszteletet adunk embertársainknak:
Krisztus, kegyelmezz!
- Ha nem bízunk az emberek jóságában és
megjavulásában: Uram, irgalmazz!
Evangélium után
„Miről vitatkoztatok az úton?”
Jézusnak
a tanítványokhoz in-tézett kérdéséből arra következtethetünk, hogy az apostolok
közössége sem volt mentes a legáltalánosabb emberi gyarlóságoktól, mint például
jelen esetben a becsvágytól, törtetéstől. Az evangélista megnevezi a vita
tárgyát: azon vitatkoztak egymás között, hogy közülük ki a legnagyobb.
Jézus nem
marasztalta el tanítványait a vita miatt. Mert minden közösségben – a
társadalomban is – vannak tehetségesebbek, bizonyos területen ügyesebbek. De
mindenkiben van valami jó, valami értékelhető. Ennek alapja, hogy Isten a saját
képére alkotott minket.
A
különféle képességekkel rendelkező emberek között természetes a versengés. Újra
s újra felmerül a kérdés, ki az értékesebb.
Mai társadalmunkban
– sajnos – sokszor az értékesség, az eredményesség alapja csupán a teljesítmény,
egyedül a környezettől származó elismertség. Itt a kisebb, a gyengébb elvész.
Ebben a gondolkodásban az értékesség alapja nem az Istentől alkotott létünk.
Ennek következménye a sok erőszak, küzdelem, meg nem értés, a másik
lebecsülése.
Jézus, ha
nem is marasztalta el, de felhasználta az alkalmat a tanításra. Általános
érvényű kijelentést tesz, amikor ezt mondja: „Ha valaki első akar lenni, legyen
mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája!”
Ha odafigyeltünk Jézus
tanítására, akkor észre kellett vennünk, hogy Jézus arra helyezi a hangsúlyt,
hogy a másikért tegyünk valami jót, hogy a szolgálatban találjuk meg
értékességünket. Ha az alap Istentől alkotott létünk, akkor már nem a
tehetségen, a képességeken, a lehetőségeken lesz a hangsúly, akkor könnyebb
lesz elfogadni a másik kiemelkedését, és kevésbé érzi magát kicsinynek a
kevesebbel rendelkező ember. Akkor mindannyian megtalálhatjuk a magunk helyét a
társadalomban, a közösségben.
Ez a
jézusi ajánlás persze nem ígér rivaldafényt és sztároknak kijáró
közönségsikert. A szeretetszolgálat legtöbbször titokban marad, különösen
akkor, ha úgy tesszük, hogy „nem tudja a bal kéz, mit tesz a jobb”. De éppen ez
a rejtettsége teszi fontossá, sőt nélkülözhetetlenné.
A
szolgálatnak olyan szerepe van az emberi közösségekben, mint amilyen szerepe
van egy épületben az alapnak. Az alap a földben rejtezik, láthatatlan, de mégis
nélkülözhetetlen. - A szolgálat - mint alap - tartja fenn az emberi
közösségeket, mindenekelőtt a családot. Ki ne ismerné a szülő családért vállalt
szolgálatának pótolhatatlanságát? A szeretetszolgálat pótolhatatlan.
Miután
Jézus általános érvé-nyű tanítást adott tanítványainak a szolgálat
fontosságáról, ezt követően egy egészen konkrét tettben példát is ad a
szolgálatra vonatkozóan.
Márk evangélista egyedülálló
módon jegyzi fel, hogy Jézus „odahívott egy kisgyereket, közéjük állította,
majd ölébe vette, s folytatta: Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben,
engem fogad be”.
Tudjuk, hogy Jézus korában a
rabbik elutasították hallgatóságukból a gyermeket, leginkább értetlenségük
miatt. Jézus, amikor ölébe veszi a gyermeket, azzal egy meg-hökkentő
cselekedetet hajtott végre: megszüntette a gyermekek elutasítottságát. Divatos
kifejezéssel ma így mondanánk: esélyegyenlőséget teremtett számukra.
Mi is. Ha nem utasítjuk el az
öreg és beteg nagyszülőket, ha nem küldjük a gagyi-tévé elé vagy a plázákba az
okvetetlenkedő gyereket, ha nem zárkózunk el - fáradtságra vagy munkára hivatkozva
- a beszélgetésre vágyó házastárstól, nos, akkor mi esélyegyenlőséget teremtünk.
Jézus erre is példát adott.
Amikor meggyógyított egy beteget, amikor a bűnbánónak visszaadta lelki békéjét,
amikor vigaszt és erőt adott a csüggedőnek, akkor esélyt adott nekik egy
teljesebb értékű emberi életre.
De vissza a gyermeket magához
ölelő Jézus eme szavaihoz: „Aki befogad egy gyermeket, az engem fogad be. Aki
pedig engem fogad be, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött”.
Nagyon időszerűek Jézus eme
szavai egy olyan világban, amelyet szomorúan kell kimondanunk, hogy gyermekellenes.
A szekularizált világ, amelyben élünk, azáltal, hogy elfordult a
kereszténység értékrend-jétől, elfordult a gyermekektől is.
A meg-megismétlődő háborúk
nyomán az élet helyett a halál lett történelmünk főszereplője. Ha el is
némulnak időközönként és a föld egyes pontjain a fegyverek, az élet elleni harc
tovább folytatódik. Sok gyermeki életnek megszakad az életfonala már az anyai méhben.
Ott, ahol több a koporsó, mint a bölcső, tudjuk mi fog bekövetkezni.
Hogy ezt a tragédiát
elkerül-jük, legyünk elsők a gyermekszeretetben, legyünk gyermekszerető, gyermeket
befogadó nép, mert ha gyermeket fogadunk be, akkor azt az Istent fogadjuk be,
aki megsegíti veszni indult nemzetünket.
Amen.
