2018. szeptember 24., hétfő

Szent Gellért püspök


Szent Gellért püspök és vértanú
Szent Gellértet népünk kereszténnyé válásának kezdetén vezérelte hozzánk Isten, hogy Imre nevelőjeként, remeteként, püspökként és vértanúként szolgálja Istent és népünk kereszténnyé válását. Ma is szükség van arra, hogy megerősítsük keresztény hitünket, és sokakat elvezessünk Istenhez.
Jó tudnunk, hogy hazánk történelmében közel, s távol voltak olyanok, akik komolyan vették Jézus szavait: „ne féljetek azoktól, akik megölik a testet”. Szent Gellérttől a kommunizmus vértanúiig hitvallókat termett ez a föld. Ők a magyar egyház első számú reményei. Gazdag örökségük nem anyagiakban mérhető, a lélek erejét hirdetik. Szent Gellért, szent Imre herceg tanítója példát ad a mai szülőknek és pedagógusoknak, hogy a rájuk bízott nemzedéket a soha el nem múló lelki értékek szeretetére neveljék.
Isten csodálatos gondoskodása vezette Gellértet magyar földre, hogy Imre nevelésével, majd püspökként népünk kereszténnyé tételén munkálkodjon. Hálaadással lépünk Istenünk elé, megköszönjük gondoskodó szeretetét, és kérjük, vezesse és erősítse továbbra is népünket.